Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-07 / 41. szám

tantárgy kezdetén épen a meghatározáshoz, osztályozáshoz szükséges ismereteket nem birja a tanuló, hanem csak a tankönyvnek végigtanulása közben szerezheti. Mintha bizony értékes és szükséges volna pl. az állatok osztályait bemagolva elősorolni mielőtt egyes példányok ismeretesek, vagy államot, államszerkezetet, alkotmányt stb. definiálni s államformákat meghatározni, mielőtt a társadalmi élet jelenségei, a törvény stb. szemléltetve nincs. A mesterkéltségek körébe kell vonnom a tanítók, tanárok számára rendelt »utasítások« némely igényét. Nem mintha az utasítás egészben hibás és fölösleges volna, hanem amennyiben túlkapásokkal teszi merevvé az oktatást. Pl. a középiskolai utasításban ki van jelölve a feladat és tananyag egyszer mindenkora azon elhallgatott föltevés alapján, hogy a középiskolába került kis tanulók mindegyike egyenlő ismeretkörrel, egyenlő nyelvvel s beszédgyakorlottsággal bir, és hogy e tanulók évrőlévre egyenlők. A valóság mást mutat fel s egy keresztvonást húz az utasításra. »De ez még hagyján, mond egy középiskolai tanár; előlegesen meg kell állapítanom a tananyagot, melyet hónapról-hónapra, időszakról-időszakra átvennem kötelesség. E megállapítást szép terv alakjában benyújtom ; az osztály azonban — megesik — ismeretlen előttem, melyben a szép tervet valósítani akarom. Bemegyek az első órákra, s azt tapasztalom, hogy tanulóim egyben-másban gyengék s tervemnek meg nem felelnek ! Mindjárt az első órákban s hónapban megszegem tervem igéreteit.a Ez a második keresztvonás az utasításra. »De mindennél még nagyobb baj állhat be, folytatá a tanár. Hogy a rendszer kielégítve legyen s engem gyanú vagy megintés ne érjen, a tanév végéig egészben ki akarom elégíteni az utasítást és saját tervemet. Megtörténhetik tehát az, hogy jobb belátásom és lelkiismeretem ellenében, elegendő tárgyalás és ismétlés nélkül, kénytelen vagyok futva vonszolnom tanítványaimat a tananyag végéig. Ezzel sokaknál még inkább fokozódik a tanév kezdetén tanúsított felületessége.« Ez a legvastagabb keresztvonás az utasításokra. (Vege köv.) Fabríczy János. TÁRCA. Orbán József sárospataki tanár önéletrajza. (A sárospataki főiskola évkönyvéből.) (Folytatás és vége.) 1837. julius havában az akadémia tagjai közé léptem, vagyis subscribáltam. Mint r-ső éves deák, nagy szorgalommal kezdettem meg az évet. Az órákra való készülés nem adott lelkemnek elég foglalkozást, s elhatároztam magamban, hogy ez iskolai évben megtanulom a német nyelvet, mely e korban a gymnasiumban teljesen el volt hanyagolva. Nagy kedvvel hozzáfogtam a tanuláshoz, de egy szerencsétlen körülmény célomtól eltérített. Nem lenne hű életrajzom, ha életem fényképei mellett árnyoldalait is őszintén el nem mondanám. Kártyakompániába keveredtem, s kit egyszer a ragály megragad, az el van veszve, mint a polyp áldozata. A kártyázás maga után vonta a korcsmázást és hivalkodást is. Nem bírtam szabadúlni ez örvényből; ragad magával mindig mélyebbre. Az egész évet átkorcsmáztam, átkártyáztam, áthivalkodtam. Osztályomban ugyan grádusomat, ekkor a 3 —ik helyet, megtartottam, mert fogékony elmémnek a tantárgyak betanulása nem nagy munkát adott; de az év végén a mennyiségtanból, melyre már szorgalmas önmunkásság kellett volna, i-ső osztályzatot kaptam. A szigorú erkölcsiség és szigorú imputatió ama korszakában, ez egyszerű dolog nagy esemény volt az iskolai életben. A mai nemzedék, mely e kor szellemét nem ismeri, nem értheti meg annak jelentőségét. Ötszáz ifjú volt akkor az akadémiában 8 osztályra beosztva, theologus, publikus és jogász. Ez osztályok vetélkedtek egymással az elsőségben, s azon osztály tartatott a legjobbnak, metyben legtöbb kitűnő volt. Ezen kitűnők, különösen ezek között is az elsőbbek, voltak az osztály közösügyeinek intézői, vezérei, tanácsadói, tanítói sőt sokszor becsületkérdésekben birái is. S ha az osztályban valamelyik feltünőleg hanyag volt, vagy erkölcsileg rosz útra tévedt, nem kacagtak rajta, mint ma, hanem a jobbak igyekeztek őt jobb útra téríteni, hogy az osztályt meg ne becstelenítse. De viszont az osztály is megkövetelte elsőbbjeitől, hogy tudományban és erkölcsben példányképei legyenek, s ki ezt megsértette, elvesztette az osztály előtt erkölcsi reputatióját, a mi azon korban egyjelentőségű volt a megbecstelenítéssel. Durva, érdes, de erkölcsileg tiszta volt e kor, a mint azt Bessenyei is oly jellemzőleg írja. Engem is e büntetés ért ifjúi tévedésemért. Elvesztettem osztálytársaim bizalmát, szeretetét. Elítéltek, mint veszni indult embert. És hogy a csapás nagyobb legyen, elvesztettem ösztöndíjamat is, egyedüli anyagi segélyemet. Oly mélyen hatottak rám e csapások, hogy midőn az év végén a nagy vakációra egymagam gyalog hazaindultam, a város végétől Olasziig mindig sírtam. Sirattam saját magamat, ifjúságom egy elvesztett évét s megingott reputátiomat. De hála a gondviselésnek, épen e könyek voltak jövő életem megváltói. E könyekben tükröződtek vissza a megbánás, remény, vigasztalás és elhatározás gyógycsöpjei. Várvavártam a jövő iskolai évet az újjászületésre. És valóban újjászülettem. Ezen 183 s

/9

. iskolai évben változott meg az iskolai rendszer. A gymnázium 6-osztályúvá tétetett, a logikai osztály az akadémiába átvitetett. Ennek folytán az én osztályom is i-ső évesből harmad éves theologussá lett. Az átmenet a tantárgyak összehalmozását vonta maga után. A mi osztályunkba négy főtantárgy tétetett, ti. m.: história, philosopliia, phisika és latin irodalom. Mindezen tudmányokat nagy szorgalommal és kedvvel tanulmányoztam, s mindezekben, mind a későbbi évek tantárgyaiban, folytonosan kitűnő osztályzatot nyertem; tanáraim bizalmát s osztálytársaim szeretetét teljesen kiérdemeltem. Ugyanezen évben anyagi helyzetem is jobbra fordult. Kedves tanárom, Csengeri József ajánlatára nevelőséget kaptam, a Kölcsey család egy kis növendéke, Kölcsey Bálint úr fia, Kölcsey Ignác mellett, kit itt Sárospatakon négy évig vezettem, s nem kellett többé anyagi existentiám felett aggódnom. És ezentúl egész iskolai életem alatt folytonosan nevelő voltam; előbb a Sziráky, majd a Csajkos, majd a Pécsy úri családok gyermekei mellett, hol mindenütt a család bizalmával és szeretetével dicsekedtem. Ezen nevelőségekből és ünnepi pénzeimből néhány év alatt 400 váltó forintot takarítottam meg, mely öszszegen a Szepességre mentem, s az 184^/3. iskolai évet, a német nyelv alapos megtanulása s gyakorlati elsajátítása végett, részint Iglón, részint Szepes-Olasziban töltöttem, hol Pách Mihály, iglói tudós pap, Pách Albert atyja és Kalchbrenner Károly, szepes-olaszii pap és espe-