Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-07 / 41. szám

háztartástan, stereometria, francia stb. oly bő tananyag, hogy megemésztésre valóban nem alkalmas. A történet egynémely paragraphusát mindegyik leány »jól tudja a vizsgán.« Törtek »beigazítása« nem volna megvetendő számolás, ha tüntetőleg százas nevezőkkel nem történnék és ha a beigazítás lényegét csak némileg érintené a folyékonyan recitált »szabály« : »törtet beigazítani annyi, mint az egész számot a nevezővel szorozni és a szorzathoz a számlálót adni.« Ne akarjon itt senki értelmi világosságot keresni, mert nincs. Természettudományok körében a hold- és napfogyatkozás is előfordul ; jól mondatik fel, csakhogy a felmondó nem tudja elképzelni, mely körülmények közt áll be az égi tünemény. Tanulnak s vizsgáznak Chalkopyritről, Bornitról, rendszeresített növényekről, s állatokról, oxygenről, légnyomásról századunk szerencséjére már némi szemléltetéssel is; de a vizsgálatok után életbe kilépett hajadonok nagy számától ne kívánjuk se a tanult paragraphusokat, se ezekből valami csekély tanulságot, se növény-, állat-, egészségtani ismereteket, legkevésbé pedig természetes gondolkozást és házias szellemet. Rendszerint valami más tapad rajtuk, mely az iskolázás emlékein kívül következő tulajdonok keverékéből áll : tettetett gyöngédség, szervezeti s idegzeti gyöngeség, műveltséggel ámító képzelgés és társalgási bőbeszédűség imádata. Levelezésök, meglehet csak férfi-izlésnek nem felel meg, mint pl. eféle: Chére Jolán néni! Kérem tetszik-e ma eljönni hozzánk a kis Zilivel együtt, mert a kertbe akarunk menni és nem esik az esső, csókolom a kezét, elvárjuk minden bizonnyal, a Pelargoniám elhervadt, pedig sok levél volt rajta, mikor átültettem, viszontláttásig N. N. Tanmód tekintetében a tanításnak háromféle elfajulása van szokásban : a) ráfogásos szótanítás, képzetkeltő szemléltetés nélkül; b) közlő ismeretközlés, meggyőző kifejtés nélkül; c) kizárólag a tantárgyhoz s nem egyszersmind a tanulóhoz alkalmazkodó mesterkéltség. Mindhárom ferdeségre eléggé meggyőző és ismert példakat hozok fel a tanítások s vizsgálatok adatai közül, hogy ne tűnjék fel alaptalannak a tanmódra vonatkozó panaszom. a) Szótanítás és közlés közel rokonok egymással. A katekizmusi igazságoknak szokás szerint csak akkor tulajdoníttatik üdvözítő erő, ha szövegök nem a tanítóé sem a tanulóé, hanem a tankönyvé. Egyébiránt szövegnél egyebet kívánni nem is lehet, ha — mint történik — már az i., 2. elemi osztályban taníttatik a katekizmus, még házi leckékkel is. Aki ily sorsra kárhoztatja a vallásoktatást és tanulót, annak szivén minden egyéb érdek fekhetik, csak a vallásosság nem. Szülők panaszolkodnak, hogy gyermekök elkeserítő küzködéssel otthon magolja a bibliai történeteket, még pedig »bibliai nyelven.« Fő dolog itt is a szöveg folyékony kelepelése, melylyel vizsgálaton az u. n. »vallásos nevelést« bemutatni lehet. Ugyan mivel akarjuk az erkölcsi érzelmet fejleszteni, ha még a bibliai történetek képző erejét is megvetjük ?! Pedig mennyire szeretik a gyermekek azok tartalmát, ha a jól kiválogatottakhoz keresetlen egyszerű nyelven jutnak hozzá. Meddő szótanulásra vall az a nem új s nem ritka eset is, hogy kérdezésre hallgatással vagy gyarlón felel a tanuló, de azonnal pereg a nyelve, mihelyt a paragraphus szavaival megindíttatik a felelet. A beszéds értelemgyakorlatban következő kérdések fonalán is indul meg az oktatás: »Milyen színűek e tárgyak ?« (a helyett hogy egy bizonyos tárgy mutatott színére hivatkoznék); »Te talán láttál már tehenet, el tudnád-e mondani részeit ?« (anélkül, hogy szemléltetné!) ; »Mi lesz belőled,ha majd felnősz ?« stb. Számtanban az egyszeregy készen adatik és az ismert számkörön túl magoltatik. Igen kedveltek szoktak lenni a számtani »szabályok« (tankönyvekben is !); hibás elmondás esetében pedig nem a példa ismételtetik, hanem a szabály szövege. Ázt már kívánni sem szabad, hogy osztásnál »bennfoglaltatik« kifejezés nélkül számítson a tanuló, holott a kérdés az, hogy 125 frtból 5 ember mindegyikének hány jut. Olvasás alkalmával a tanuló nem tudja, mi az a kifejezés : »méltó jutalom.« A közlés imádója így csalja meg a tanulókat s magát : »Vigyázzatok, megmondom nektek: méltó jutalom az, ha valaki olyan fizetést kap, aminőt érdemel: Még egyszer megmondom. »Hogyan mondtam ? mondjad te is A 1 mondjad B !«. Es mikor »elmondják,« a tanító azt hiszi, hogy megértették! stb. b) A tanulód mesterkéltségét manap különböző ferdeségek igazolják. Különösen a vallástanban kedves az u. n. »tanulságok« halmaza. Elharapódzott hiedelem szerint annál jobb a vallástanítás, minél több tanulság vonatik el valamely pensumból, tekintet nélkül a tanuló képességére s hajlamára. A tanuló puszta erkölcsi érzékénél fogva mindig tanulságot von el az átértett tananyagból, legyen ez akár leiró (pl. növény leirása, Isten tulajdonságai stb.), akár elbeszélő (pl. bibliai történet), akár elmélkedő (pl. hegyi beszéd). S ez önkényt elvont tanulság épen akkor hatja is át jobban a lelket, ha nem foglaltatik szavakba önérzetet sértő intés vagy farizeistikus pöffeszkedésképen. Jézus leghathatósabb oktatásai azok, melyek »tanulságok« nélkül, elbeszélés, példázat alakjában adják az igazságot s intést. A könyörületes Samaritánusról szóló példázat is mintegy ezt mondja: nesze a tény; ha ezt megtartod, a benne rejlő igazság is lelkedben rejlik már s életed folyamán tudatodban s cselekvésedben fel fog merülni. Azaz a tanításban nem tanácsos egyszerre mindent vagy sokfélét feltalálni. Nagy vendégségek 'elrontják a gyomrot. Az a tudományos »kimerítés« az elemi tanmód legrosszabb elveinek egyike. De továbbá a tanuló értelmi képessége is tiltakozik a kimerítő tanulságok ellen, mert ezek, ha nehezek, fölülmúlják a belátást és ha számosak, cserben hagyják emlékezetét. »Rendszer« »törvényszerűségei kedveért a tanulságok rendesen a tanítási szakasz végén halmoztatnak össze, s lesz belőlök emlékezetet terhelő, de szívet nem hangoló (legfeljebb boszúsággal) tiszta tananyag. Ily tananyag még merénylet is a gyermek természete ellen, amennyiben ő mindig ott szokta érezni s kifejezni a tanulságot, ahol épen az alkalom kívánja. Ámde a »rendszer« mást kiván: hogy Józsefet irigy testvérei eladják, ezt roszalni csak József történetének végén szabad a tanulónak! A roszalásnak kizárólagos módja pedig a »felmondás!« Igazán borzasztó az ily methodus ! Mesterkéltség! Keresni sem kell; eleget hoz nyilvánosságra az iskola. Néhol a katekizmus csak akkor tesz hű egyháztaggá tanítót és tanulót, ha Luther vagy a Sz. István-társulat szövegével jut a tanuló nyelvére. Amott egynémelyik gyönyörködik a tanítás szép stílusában, bár a tanulók azt alig értik. Mások a rendszerességet imádják, rendszert alakítanak a rendszerbe tartozó ismeret hézagossága mellett, vagy pedig egész tantárgyat mellőznek, mivel rendszeres tanítására idő nem jut. Ez ürügygyei az elemi népiskola több tantárgyat mellőz, különösen falvakon. A viszás mesterkéltséget a tankönyvek is ápolják s terjesztik. Hosszas volna itt idézetekkel mutatni ki számos elemi tankönyvnek azt a szerkezetét, hogy általános meghatározásokkal, felosztással, osztályozással indulnak ki, holott a