Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-30 / 40. szám

mely a mai érettségi vizsgához volt hasonló, azon kitüntetés ért, hogy a legjobb latin munkára kitűzött ösztöndíjt, vagy úgynevezett tógadijt, 25 frtot, 110 pályatársam között én nyertem el. Nem dicsekedtem vele senkinek, nem is tett hiúvá a kitüntetés; de éreztem magamban, hogy megérdemlettem. Mert a logikát, melyet még akkor latinul tanultunk, senki sem tudta úgy magyarázni, mint én; Liviust és Terentiust, ez évi klasszikus auctorainkat, senki sem tudta oly szabatosan fordítani, mint Esze János, pályatársaim között az első és én. E kitüntetés és öröm minden eddigi szenvedéseimet elfeledtette velem. Megemlítem itt azt is, hogy az én osztályom volt első, mely már nem volt balt ás deák. Ez elavult szokás ez évben megszűnt. (Foly. köv.) BELFOLD. Egy hazafias tett és szó a pánszlávizmus ellen. Mezőberényből szept. 26-iki kelettel a következő hazafias tettről értesítenek. »A mezőberényi evangelikus magyar-szláv egyház presbyteriuma f. hó 9-én tartott presbyteri gyűlésében igen nevezetes lépést tett előre azon cél felé való haladtában, hogy a békési evangelikus esperességben elharapódzott és nagy pártolásnak örvendő pánszlávizmus kipusztításával, az igazi evangyeliumi keresztyénség boldogító szellemét minél több lélekre nézve hozzáférhetővé tegye. Elhatározta ugyanis, hogy a békéd evangelikus esperesség cége alatt űzött pánszláv bujtogatások dacára, a magyarnyelvű istenitiszteletek számára okkupálja a templomot. E végből ifj. Jeszenszky Károly lelkésznek azon indítványát, mely szerint ezentúl az összes iskolákbeli növendéksereg bevonásával, hetenként kétszer magyar nyelvű istenitiszteletek tartassanak a templomban, egyhangúlag elfogadta. Egyszersmind kimondta a presbyterium, hogy a magyarnyelvű istenitiszteleteket a helybeli magyarszláv egyházban ezentúl örök intézményként fentartani kívánja és azért, midőn ifj. J. K. lelkésznek erre nézve önkéntesen felajánlott szolgálatát elismeréssel fogadja, egyúttal összes hivatalbeli utódait az ilynemű lelkészi szolgálatoknak díjtalanul való végezésére kötelezi, illetőleg a magyarnyelvű istentiszteletek tartását, a lelkészi javadalmazást élvező rendes lelkésznek hivatalbeli kötelessége közé iktattatni kívánja. Hogy pedig az esperességben uralkodó pánszlávok ellen felvett harcát az egyház annál sikeresebben folytathassa, „Magyar Testvériség" címen egy tízezer forintnyi alapítvány létesítését mondta ki határozatikig. Ezen alapítvány célja leend: 1. a helybeli egyházhoz tartozó keresetképtelen, de becsületes szegények, különösen elhagyatott árvák és szerencsétlenség által sújtott egyháztagok segélyezése. 2. az egyházhoz segélyért folyamodó, nyomorúsággal küzdő más evangelikus gyülekezetek és humanisztikus intézetek gyámolítása. 3. a templomnak jó karban való fentartása. Ezen alapítványhoz az egyház maga ezer forinttal, ifj. J. K. lelkész 200 forinttal járult. A többit az évenként tartandó őszi gyűjtésből és a magyar istenitiszteletekkel kapcsolatos offertoriumokból reménylik rövid idő alatt összehozhatni. Kívánatos volna, hogy az alföldön hatalmasan előre haladó tótosító irányzattal szemben, a többi evangelikus szláv gyülekezetek is, még mielőtt véglegesen megtótosíttatnának, a „magyai" jelleget felvegyék magukra, illetőleg ily irányban való fejlődésüket intézményes biztosítékok által előmozdítani siessenek. Különösen felhívjuk a Bányakerület hazafias többségének figyelmét, a személyes érdekek és számító élelmesség által ösztönszerű nyilatkozásában még meg nem zavart, romlatlan népakaratnak fentebbi nyilvánulására. Annyival inkább, mert itt Békésben nem vagyunk hijjával oly »hazafiak«-nak, a kik a fentebbi törekvések iránt nemcsak semmi érzékkel nem bírnak, de sőt a mint azt az Aradon mult hó 22-én tartott esperességi gyűlés némely érdekesebb episódjai bizonyítják, egy hazug elmélet által ferde helyzetbe sodortatván, mint a »tót culturaa apostolai következetlenségük és erkölcsi tehetetlenségük érzetében egyházi censura félét gyakorolnak a gondolatszabadság híveivel szemben, csakhogy elnémíthassák azon lelkészeket, a kik megfogadták püspöküknek azon szavát, miszerint: „a magyar álláspontnak megfelelő keresztyén m'weltség" terjesztésén munkálkodjanak !« * * * Ugyancsak Mező-Berényből ifj. Jeszenszky Károly evang. lelkész a következő érdekes cikket küldte be hozzánk, melyre különösen felhívjuk olvasóink becses figyelmét. A »Békésmegyei Közlöny« folyó évi szept. 9-iki számában valami névtelen »tudósító« — egyebek közt ezeket írja : »Kivánatosnak látszott kezdettől fogva elmondani azon üzelmek történetét, melyek »Deák Imre« név alatt »hazafiság(c címén a békési ág. h. ev. esperesség és vezetői ellen a lapokban különösen azóta folynak, a mióta ifj. J. K. urnák egy ügye az esperesség gyűlésén vem végződött rá nézve a kívánt eredménynyel. Látom ugyanis, hogy ifj. J. K. úr, ezen lapnak, az ügy fejlődését nem ismerő közönsége előtt az ő »egyházpolitikai« hálás vesszőparipájára szeretne ülni s arról midenfelé egy-egy kiszámított gyanúsított szóval a pánszlávizmus vádját szórva, Deák Imre hitvány rágalmait hazafias érdemek gyanánt szeretné minősíteni. De mióta elolvastam az Aradon megjelenő »Alföld« című lapnak szept. 6-iki számában Deák Imrének szánalmas védekezését s abban csalódásig hasonló észjárásra, ugyanazon keveset mondó, sokat sejtő, semmit sem bizonyító, de annál vakmerőbben gyanúsító modorra találtam, melylyel szabad óráiban ifj. J. K. úr igyekszik mások rovására az őt nem ismerők előtt hazafias érdemeket szerezni, elálltam szándékomtól stb.« Mindenesetre szép dolog, hogy a setétben bujkáló és erősen klaszifikáló névtelen »tudósító« elállott azon szándékától, miszerint mesterségét tovább is folytassa. Maga azon tény, hogy bár nevezett lapban kétszer is felszólíttottam őt sisakjának levetésére és a magyar hazafias párt ellen súlyos vádat kifejező állításainak bebizonyítására, sem magát megnevezni nem meri, sem allí-