Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-30 / 40. szám

teni. Mérlege inkább az a reális ismeret, melylyel valaki saját javát becsülni és óvni tudja. Két tényezője van a szellemi képzésnek: némelyek az emlékezetbe gyűjtött ismereti anyagnak tulajdonítanak kiváltságos hivatást, mások az alaki gondolkozás fejlesztésének. Mindkét fél tévúton jár már annyiban is, amennyiben a két lelki míveletet egymástól elkülöníti. Az ismeretanyag imádói vegyék figyelembe egyrészt azt, hogy pl. a babona is ismereti anyag, de rosz, másrészt gondolják meg, hogy a jó tananyag is értéktelen, ha gondolatot nem fakaszt és gondolattá át nem alakul; értéktelen, épen úgy, mint az éléstárban heverő s penészedő élelmi szerek. Ismeretes tények, hogy az egyes tantárgyakból (vallástan, latin, számtan, természettudomány stb.) sok ismereti anyagot sajátítanak el fi- és nő-tanulók, és mégis elharapódzó a felületesség. Nagy tanulók az igeidőket nem ismerik, a hold fényváltozásait hibásan képzelik, egyszerű egyenletet felállítani nem képesek, 2 hektoliter áráról 6 hektoliter árára következtetni és számítani nem tudnak, holott tanulták. Valószínű, hogy az ismereti felületességet nemcsak a tanmód, hanem az iskolai tananyag nagy tömege is okozza s terjeszti. Kiváló tehetség, józan logikai gondolkozás egyre ritkább tüneménnyé válik. Egy munkásnak, ki leginkább favágással foglalkozott, igen sok ismeret anyaga volt a favágás köréből. Egyszer azonban megakadt a tudománya, a mikor oly vastag hasábot kellett feldarabolnia, amely egy oldalról átfűrészelhető nem volt. S mit csinált a munkás ? nem hogy két oldalról fürészelt volna a fahasáb közepéig — amit neki a fatulajdonos tanácsolt — hanem a fűrészelést céltalannak tartván, fejszével akarta végig hasítani a hasábot. Izzasztó munka! A fejsze azonban annyira beleékelődött a fába, hogy ki nem lehetett húzni. Fogta magát a nekihevült munkás és karóval akarta kiverni a beszorult fejszét. Csurgott róla a verejték. Ámde mi történt ?! a fejsze nyele letört, a fejsze pedig magában maradt a fahasáb résében. Mit csináljon most ? Szidta a szenteket, dühtől tajtékzott a szája, öltözetét a verejték nedvesítette át; végre fél órai kétségbeejtő erőfeszítéssel kikerült a fejsze a hasábból. Ez az egész mulatság egy óráig tartott. A fahasáb azonban még egész volt. Az én boldogtalan munkásom csak most adta rá a fejét arra, hogy az adott tanács szerint két oldalról fürészelje a fahasábot. Szellemi munkát is — ha van kitartás — hasonlóan végeznek sokan. Nem eléggé hat az ismereti anyag; gondolkozni is kell azzal. Igaz, hibás ismereti anyaggal helyes gondolatmiveletet végezni nem lehet; ha valaki meggyőződéssel azt mondja, hogy Afrikában a vadak füstből csinálnak esőt, bizonyára rosz ismerete van az esőről és vad körülményektől várhat esőt. Ámde helyes ismereti anyag még nem helyes gondolkozás is; talán bizony az a józan szakács, akinek jó lisztje, zsírja veteménye stb. van éléstárában ? Főzni, sütni is kell tudni! Amott a favágó egy egyszerű józan gondolatot nem tud kisütni a fahasáb, s a fürész méreteinek ismeretéből és saját hosszú kenyérkereseti tapasztalatából. Sok gondolkozási gyarlóság nyomára az iskola vezet, különösen oly tanulóknál, kik az ismereti anyagot csak halomra gyűjtötték s gondolkodássá át nem alakították. Nagy tanulók gyakran akadnak meg ily tételek igazságán: ha a + b=i8o, és b-f-c=i8o, akkor a + b=b + c. Négy-öt gymnas. osztályt végzettek alig találhatják bele magokat a mennyiségek egyenes és fordított viszonyába; pl. ha több a munkás, akkor kevesebb a munkanap, ha kisebb a tőke, akkor több kamatozási idővel éri be stb. A helyes gondolkozásnak annyiban ellensége a sok ismereti anyag, amennyiben erő és idő nem jut annak áthasonlítására, megemésztésére; ellensége továbbá a kificamított és »tudományos« alakba foglalt methodus is (1. alább !). Hogy azonban el ne térjünk a kerékvágástól, tekintsünk vissza azon kifejezett gyanúra, hogy : a népoktatás kellően nem fejleszti az elemi iskola hasznának belátását és az iskola becsülését. Említve volt a vallástannak és a beszéd s értelemgyakorlatnak szokásos gyarlósága. Nézzük a számtan elemeit. Az irástalan (»fejbeli«) számolás, melyre a népnek kiváló szüksége van, nagyobbára elmellőztetik, elhanyagoltatik. Tanítókkal találkoztam, kik magok sem tudják a fejbeli számítást. E helyett a tanítás egyre krétázással gyakorolja a négy míveletet, melyeknek lényegéről s feladatáról a kis tanuló és a nép legfeljebb csak homályos sejtelmet nyer, s melynek formáit ugy tanulja az elemi iskolában, hogy sem biztos eredményt kifejteni, sem világosan gondolkozni nem tanul, sem a tizes számrendszer fokozatát meg nem ismeri. A százezres, milliós stb. nagy számok is kedveltek az el. iskolában. Nagy számokkal tüntetni vagy cikornyás kifejezésekkel vakítani: a dologhoz nem értő vizsgálók és némely szülők előtt meg manap is elegge kedvez a tanttasi kenyelemnek s hiúságnak. A nép leginkább irástalan számolásra szorul, mely különben azért is értékes, mert mindennemű számoláshoz alapot vet, s mert a számtan philosophia, nem pedig rajzolás. De meg a nép számolása nem is áll abban az erőszakos eljárásban, minőt az elemi iskola az algebrai négy formális speciesben századokon át követ elemi számtan cége alatt. 7 éves tanuló ily irott feladatokat is szokott kapni: 1

l:

}

-a 6X3=? ez azt jelenti: »egy harmada a 6-nak 3-szor véve annyi mint!« Hústól megfosztott csont. Ugyanez a tanuló tizest soha nem szemlélt valóságban, a táblán pedig tizeseket sőt százasokat rajzolgatott. Csinált ilyen számolást is : ha egy citrom 4 krba kerül, mennyibe kerül 36 citrom ? A feleletet maga a tanító adta e szavakkal: »itt szorozni kell: ird fel: 4-szer 36.« E feleletben ép úgy nem volt józan, észszerű gondolkozás kifejezve, mint nem volt a szorzás gépies végrehajtásában sem. Kis tanulók osztást is végeznek, szokás szerint csak Írásbelit, következő példával: 3 fiú 36 dión osztozkodik, mennyi jut mindegyiknek ? Tanuló helyett maga a tanító jelenti ki az osztást e felírással 36 : 3. És most (ugyancsak a tanító indítja meg a szokásos nótát) »3 a 3-ban foglaltatik i-szer, stb. mintha bizony a fiúk a diókban bennfoglaltatnának, és mintha a 36-ban levő 3 számjegy csak »három« volna. Ily rosszul 300 év előtt is taníttották az elemi számolást! A nép egyszerű világos műveleteket kedvelvén, mindig eltért az iskolai dressurától s ennélfogva alig látta be az u. n. speciesek hasznát. A nép különösen kis számok körében így hajlandó számolni : 4X30= »4~szer 30=120, és 4 szer 6=24; 120+24=144. Vagy 36 diót 3-mal elosztva = 30-at elosztva jut 10, cs 6-ot elosztva jut 2, összesen 12. (Bennfoglaltatással a nép nem zavarja a természet rendjét, mert a bennfoglaltatás nem osztás!). A magasabb elemi osztályokban (III. és IV). a gyermekek ősi szokás szerint már 8—16 jegyű számokkal krétázzák a számtant — némety tanítók vezetése alatt. Mintha bizony a gyermeknek, sőt tanítónak sejtelme is volna akkora számokról, mintha a nép akkora sommákkal számolna. A törtszámokat szokás szerint csakis számjegyeikben látják a tanulók, annál »tudományosabban« minél nagyobbak a nevezők és minél nagyobb hangzásúak a beemlézett »szabályok.« A törtszámról következő fogalmazás nyomára is akadhatunk némely iskolában : 127 dió 4 fiúnak