Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-30 / 40. szám

Harmincegyedik évfolyam. 40. sz. Budapest, 1888, szeptember 30. PROTESTÁNS LAI LAP SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL: IX. kar. Kinizsy-ufca 29. sz. I. em. Előfizetési ára: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdíj külön 30 kr. Teljes számú példányokkal mindig szolgálhatunk. Azon t. előfizetőink, kiknek előfizetésük az ntólsó negyed beálltával lejár, előfizetésük megújítására kéretnek föl. "^Mf A katedrai ékesszólás. (.Székfoglaló a párisi ref. theologiai facultáson.) Tartotta : Dr. A. Viguié, a homiletica tanára. íme ez a lelkipásztor főbenjáró szent és magasztos munkája. Semmi sincs oly nagy, semmi sincs oly szép, mint ez a misszió: szellem által hatni a szellemekre, mert a beszéd szellem. Hanem ez egy misszió : és az erre való hivatást érezni kell uraim! És itt már egy felsőbb sferában vagyunk, fölötte minden rhetorikának, minden katedrai művészetnek, többé nem mesterségről, nem szabályokról van szó, melyet meg lehet tanulni. Van egy dolog, mely meg nem tanulható, ez a kegyesség és voltakép a kegyesség az, mely alkotja az ékesszólást, mely annak első lényeges feltétele. Hogy meggyőzzünk és életet adjunk, először is magunkban kell azt bírni. Hogy az Istennel való egyességnek és üdvnek örömeit osztogathassuk, magunknak kellett annak kimondhatatlan édességét Ízlelni. Hogy felgyújthassuk a mások szivében a szent lángot, szükség hogy e szent tűz a mi szivünkben is égjen. Csak azt adhatjuk, a mivel magunk is bírunk. Az evangeliumi ékesszólásnak hát első elengedbetlen föltétele a kegyesség. És habár mi itt a rhetorica rendes szabályai fölött vagyunk, a kegyesség dolgában egy tanácsot akarok adni az ékesszólást illetőleg, különösen annak katedrai alkalmazásánál. Bizon}7

os, hogy minél világosabb, mélyebb, tágabb, szeretetteljesebb lesz az önök kegyessége, az önök igehirdetése annál több fényt, vigasztalást és reménységet fog terjeszteni. De mindenekelőtt, és ez az én legfőbb tanácsom e tekintetben, hogy az önök beszédének benyomása legyen, az önök kegyessége személyes legyen. Kegyességökben és kegyességök kifejezésében, az az beszédökben saját magok legyenek. Egy utánzott, kölcsönzött szavakból álló kegyesség nem kegyesség. A szolgai utánzásnak, a conventionalis kifejezésnek szava, nem a meggyőződés beszéde, az nem lehet ékesen szóló beszéd. Az ékesszólás a beszéd őszinteségétől függ. Az ember és beszéde közt nem szabad távolságnak, sőt semmi közbevetésnek se szabad lenni. Folyjon a beszéd, szökelljen forrásából, és mikor halljuk, érezzük, hogy maga a lélek az egész lélek az, mely itt magát közli és adja. A conventionalis beszédnek nincs és nem lehet hatása. Egy ily beszédre mondhatta Mad. Stael azt a maliciosus megjegyzést : »Most jövök egy prédikátor hallgatásáról, kinek nem volt nézete.« Azért az ékesenszólásnak annyi neme van, a hány a szónok. Jól mondta Cicero: (de orarre III. 9.): Nonne fore ut, quot oratores, totidem pene reperiantur genera dicendi ? Az irály az ember, mondotta Buffon. Igaz és még inkább a beszéd. A beszéd igazán az ember, az ember egész erélyével, gondolatával, lelkével, szenvedélyével, szavával, tekintetével, lángjával. A beszéd maga az ember kisugárzásának teljességében. Ilyen a keresztyén ékesszólás természete és feltétele uraim! A keresztyén ékesszólás tehát a lelkekbe hatás egy keresztyén őszinte lélek által. Ez értelemben mondotta La Bruyére, hogy ez »lelki ajándék.w Ezt nem lehet megtanulni. De egy más értelemben az ékesen szólás művészet, még pedig igen nehéz művészet. Könnyebb prédikálni, mint védelmezni, mondotta ugyancsak La Bruyére, de nehezebb jól prédikálni, mint jól védelmezni. Azért mindig csudálkozva hallottam, midőn kétségbe vonták a művészet használatát a szent ékesszólás területén. Sőt ellenkezőleg én úgy vélekedem, hogy a prédikálás művészetében a folytonos munkálkodás minden lelkipásztorra nézve szent kötelesség. Ha a lelkipásztornak az a hivatása, hogy hallgatói előtt az evangeliumi igazságot mutassa fel, nem a legelső kötelesség-e az, hogy előttök azt a legillendőbb, a leghatásosabb, a legkönnyebben elsajátítható alakban mutassa fel, ha a célhoz akar jutni? Hisz épen ebben áll a művészet, a művészet, mely a célrajutásra legalkalmasabb eszközöknek öntudatos hasznaláta. A régi ellentét hát a művészet és természet között, a művészet és kijelentett igazság közt csakis hamis félreértésen alapul. Hagyjátok működni a természetet, mondják némelyek, a természet biztosan vezet benneteket, hadd maradjon a művészet. De hát kérem, a művészet nem egy részét teszi a természetnek ? hát mi más az, mint a természet tökéletesítése? mi más az, mint értelmesen és szorgalmasan kifejteni a bennünk levő csirákat és ösztönöket? Hagyjátok az igazságot magában működni, mondják mások; nem elég ékesen szóló-e ez magában is ? a művészet .segélye nélkül még hatalmasabb lesz. De hát kérem, a művészet nem abban áll főkép, hogy az igazságot az ő isteni fényességében mutassuk fel ? Távol attól, hogy az igazságból valamit elvenne, vagy hozzátenne, nem abban áll-e a művészet, hogy azt feloldja mindentől, a mi ezt eltorzítaná, elleplezné, beszennyezné ? A