Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-16 / 38. szám

ható, úgy hogy nem segíthet más, csak a Krisztus. Magában az egyházban is oly sok baj van, hogy egyedül az isteni világosság oszlathatja el a mi életünk sötét homályát. Az Atya elküldé Szent Fiát, ki drága vérét ontá a mi bűneinkért; a megtérésre tehát nyitva az út. Nincs más hátra, minthogy megragadjuk a mi Istenünk kinyújtott jobbkezét. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy az ifjúsági egyesületek már aug. 4-én délután tartottak egy összejövetelt, melyen az elnök Krummacher reform, lelkész a bibliát, mint az ifj. egyesületek alapját tünteté fel, Grote lelkész pedig az ifjakat fenyegető veszélyekről, minők : istentelenség, kicsapongás, paráznaság, szólt, hangsúlyozván, hogy e sebeket csak az evangelium gyógyíthatja meg. Vasárnap d. u. a barmeni ev. egylet házának nagy termében terített asztal mellett jöttek össze az ifjak, természetesen nem valami lucullusi lakomara. Kávé, vajaskenyér s néini sütemén}' volt az ozsonna. Megható volt reám nézve, mikor 400—500 ifjú ajkairól harsonák hangjai mellett mégzendült az „Erős vár a mi Istenünk /" Evés előtt és után sok érdekes beszédet tartottak, de én csak kettőt emelek ki e helyen, Báró Oestzenét és dr. Ziemannét. Br. Oestzen, ki igen sokáig szolgált mint tiszt, az osztrák-magyar monarchia hadseregében és Magyarországon is huzamosabb időig tartózkodott,, arra buzdította az ifjakat, hogy legyenek „Kopfhangeru

-ek, de oly módon, mint a publikanus, ki bűnbocsájiatot kért az Úrtól, mert csak a ki bűnbánattat hajtja le fejét, az emelheti fel azt később örömmel. Azt talán nem kell mondanom, hogy a »Kopfhánger« szó épúgy csúfneve Németországban azoknak, kik mélyebb és igazabb keresztyén élet megvalósításán fáradoznak, mint a hogy Magyarországon az ilyeneket »külföldieskedőnek, tudatlannak, pietistának« szokták gyakran nevezni. Dr. Ziemann orvos, de azért nem szégyenli a Krisztus evangeliomát s igen praktikus beszédében az Isten kegyelmét dicsőitette. Hétfőn reggel az evangelicus társaság tagjai gyűltek össze s egy az áhitatosságnak szentelt óra után, melyben a felszólalók megjegyzéseiket a János ev. XV. részében levő fenséges szavakhoz fűzték, évi közgyűlésüket tartották meg. Ugyan e társulat Kedden d. u. Elberfelden ünnepélyes istenitisztelet által igyekezett a jelenlevőket az evangelium terjesztése ügyének megnyerni. Coerper lelkész szólt a társulat céljairól s az ennek szolgálatában álló »hirnökök« — Botén — működéséről, kik jóravaló könyveket árulnak s különösen oly helyeken, hol a lelkészek az óriási nagy gyülekezetekben a lelkipásztori gondozást nem képesek gyakorolni, az elvilágiasodptt családokat igyekeztek a Krisztushoz téríteni. Coerper jelentésszerű előadását Schrcnk marburgi prédikátornak a Jelen. III. 7—13. r. alapján tartott hatalmas beszéde követte, melyben a gyülekezetet arra intette, hogy a philadelphiai egyházhoz legyen hasonló. Összefoglaltam az sEvangelische Gesellschaft« gyűléseit, bár azok különböző napokra estek, de mielőtt a Szerdára áttérnék, szólnom kell még a Hétfőn d. u. és Kedden d. e. tartott ünnepélyekről. A »bergi bibliatársulata munkája iránt érdeklődik Hétfőn d. u. Stricker straussburgi lelkész beszédét hallgaták meg, a ki elmondá, hogy a társulat működése nagyon jogosult, mert egyedül az Isten igéjéből árad ki az igaz világosság. Reámutatott ama nagyfontosságú tényre, melyszerint a bibliatársulatok áldásos hatásaként most már a legszegényebbek is megszerezhetik a szent könyvet. Végül buzdította a jelenlevőket, hogy a bibliák terjesztése által is teljesítsék keresztyéni kötelességüket. Kedden d. e. az izraeliták megtérítését célzó társulat ünnepélyén vehettem részt. Az eredmény az évi jelentés szerint nem valami fényes, de azért a főszónok, dr. Uhlig hangsúlyozta, hogy a keresztyéneknek továbbra is kell csiiggedetlenül könyörögniök Izraelért, s kifejezte abbeli reményét, hogy minél inkább megmutatjuk a krisztusi szeretetet, annál több őszinte keresztyén vál ki a zsidók közül. Hadd térjek át most már a külmissziói ünnepélyekre, melyek reám a legnagyobb hatást gyakoroltak, mert ama nagy jövendölés élő bizonyságaként tűntek fel: Prédikáltatik az evangelium az egész földön. (Máté 24, 14.). Szerdán d. e. 9 órakor kezdődött az ünnepélyes istenitisztelet, melyen Frey düsseldorfi lelkész, fényes beszédében a pogányok térítésének nagy munkájáról szólt. Majd Kirchstein superintendens a barmeni miszsziói intézetben kiképzett 5 ifjút szentelte fel. Rohden missziói felügyelő buzdító szava után az ifjak egyike Nitschkovsky, intézett megható búcsúbeszédet a jelenlevőkhöz. Ez a fiatal misszionárus Chinába, a másik Sumatra, a harmadik Bomeo, a negyedik Új-Guinea szigetére megy ; az ötödik pedig azt hiszem Afrikába. A délutáni összejövetel kiegészítője volt a délelőttinek. Schreiber missziói felügyelő jelentést tett a pogányok közt alapított ker. gyülekezetek állapotáról, majd a távol vidékekről hazatért misszionárusok beszélték el, miféle szenvedéseken kellett keresztülmenniök, s mily tapasztalatokat gyűjtöttek. Csütörtökön d. e. Dr. Christliebbonni egyetemi tanár értekezett az evangélistákról, de nem a 4 evangeliom íróiról, hanem azon ifjú emberek rendeltetéséről, kik a bonni evangelista-iskolaban képeztetnek ki. Ez evangélistáknak az Isten igéje szerint (Efez. 4, 11.) felsőbb hivatás érzetével kell bírniok. Valamivel több theol. képzettséggel bírnak, mint a városi misszionáriusok, úgy hogy a jobbak közülök az új-testámentomot eredeti nyelven olvassák és a bibliában teljes jártasággal bírnak. Tanulmányaik végeztével ordináltatnak, de ez Németországban alsóbbrendű ordinatio, míg Svédországban az úrvacsora kiszolgáltatására is fel vannak jogosítva és a lelkészek mellé különösen oly helyeken osztatnak be segédlelkészül, hol a nagy tömegek az áltudomány által az evangéliumtól elidegeníttettek. Csütörtökön d. u. a vasárnapi iskolák tanítói és tanítónői gyűltek össze. Lehettek valami négyszázan. Az összejövetelen Weber lelkész a gyermek istenitiszteletek módszeréről beszélt. Körülbelől azokat az elveket hangoztatta, melyeket most már mi is ismerünk; vajha a megvalósítás terén ne állanánk oly annyira az ut kezdetén. Pénteken d. e. lelkészi értekezlet volt, melyen dr. Meuss az isteni gondviselés eszméjét igyekezett megvilágítani. Fejtegetéseit érdeklődéssel és figyelemmel kisértem s nagy örömmel láttam, miként hárítja el ama nehézségeket, melyeket a deismus vagy az indeterminismus álláspontjáról a gondviselésről szóló tan ellen emeltek, másfelől azt is kimutatván, hogy a gondviselésben való hit egészen más, mint a deterministicus világnézlet. Állításainak csak azon része talált ellenmondásra, melyek szerint a ref. tan a gondviselésben való hitet az elővégzetre bazirozza s ezért könnyen kételkedésre vezet. Calaminus lelkész igen sikerülten mutatta ki, hogy úgy Kálvin, mint még a dortrechti zsinat szerint is senkinek sem kell a gondviselésben való hitét az elővégzetrői való töprenkedéstől függővé tenni, annyival inkább nem, mert, hogy mit praedestinált Isten, azért ő maga magának tartotta fenn, mint az emberek előtt ismeretlen arcanumot. A mi