Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-01 / 1. szám

a protestáns lelkészek nagy részének kezében rozsda marja, addig a katholikus egyház papjai szorgalmas forgatással ragyogtatják. 4. Az állami iskolák fő-főembere, a kultuszminiszter a protestáns hitoktatók irányában is figyelmes és háládatos szokott lenni, mert ime egy háromszékmegyei öreg református papot a vallásoktatás terén kifejtett buzgó és sikeres működéseért, köszönő iratával tüntetett ki. S hogy magok »a vallástalan állami és községi tanitók« is mennyire szívökön hordják a vallás-erkölcsi nevelés szent ügyét, bizonyítja az, 5. hogy a háromszékmegyei tanító-testület egyhangú határozat folytán megkereste az iskolai gondnokságokat és iskolaszékeket, hogy az illető lelkész uraknál tegyenek kérő lépést gyermek-istenitisztelek tartása végett. Tehát panaszra nincs és nem lehet okunk. A vallásoktatás mindenütt kielégítő lenne, ha bennünk protestáns papokban egy kissé nagyobb lenne a buzgóság és ha a főtiszteletű Konvent, legalább az oly városokra nézve, hol többféle állami tanintézet van, némi honoráriumot juttatna a református hitoktatóknak. Conclusio: Szőts Sándor helytelenül cselekedett, hogy az államot megtámadta és iskoláit a vallástalanság vádjával sújtotta; mert ime felszólalása indokolatlan vészkiáltás volt és súlyos vádjai merőben alaptalanok. A fentebbiekben, úgy vélem teljes hűséggel reprodukáltam mindkettőnk cikkének lényegét. És most tegyünk egy kis összehasonlítást a kettő között. En állításaim igazolására a tények egész sorozatát említettem föl, amelyeket Eötvös úr, nem hogy megcáfolt volna, de még csak cáfolatukba sem bocsátkozott, hallgatással mellőzvén egynek kivételével, valamennyit. Ez az egy a hitoktatók díjazásának, illetve nem díjazásának sajnálatos ténye, melyre nézve maga is kimondja, hogy igen örülne, »ha az állam tartozatlanul, méltányosságból, több honoráriumot juttatna hitoktatóinknak«, de hozzá teszi, hogy »a javadalom ez új forrását keresse fel a Konvent, főleg oly városokra nézve, hol sokféle állami tanintézet van, mert ott bizony meggyőzhetlen és félsikerű a hitoktatás«. E kérdésben tehát nekem ad igazat, bár nem egészen, mert én az állami iskolákban működő hitoktatókat az állam pénzéből kívánom díjaztatni, míg ő csak tartozatlan honorálást, tehát úgyszólván csak adományt óhajt e célra az államtól, a hitoktatás költségeiről való gondoskodást az egyházi fő- és legfőbb hatóságok feladatai közé sorozván. Nagyon szerettem volna, ha ezen, mondhatni, csak úgy odavetett nyilatkozatát indokolja is valamivel, hogy meggyőzzön minket álláspontjának helyessége felől. Mert így nem lehet tudni, hogy mire alapítja Eötvös úr abbeli meggyőződését, miszerint az iskolába járó növendékek valláserkölcsi oktatásáról és vallásos szellemben való növekedéséről gondoskodni nem az iskola-fenntartó testületek, hanem az illető vallásfelekezetek kötelessége ? És specialiter az állami iskolákról szólva: miért hárítja át a közoktatási miniszter a hitoktatók díjazásának terhét az egyházakra az általa fenntartott iskolákban is? holott kétségtelen igazság, hogy az állam jelenlegi és jövendőbeli polgárainak vallásossága és erkölcsössége az állam existentiájának nélkiilözhetlen alapját, bátran ki merem mondani, és legelső legbiztosabb támaszát képezi. A baj kútforrásaul épen az szolgál, hogy ami magyar államunk vezető egyénei és törvényhozói 1867 óta nagyon keveset látszanak törődni az ország polgárainak vallás-erkölcsi életével. Mindent a vallásfelekezetektől, ezek papjaitól várnak és követelnek e téren, nem gondolva meg, hogy az állam hatóságainak támogatása és segedelme nélkül minden mi igyekezetünk hiába való és minden mi erőfeszítésünk sikertelen. A vasárnap megszentelését évtizedek óta sürgetik a vallásfelekezetek és .... és hol állunk e tekintetben ma is ? Ott, a hol 1867-ben állottunk. Sőt még ott sem, mert azóta visszafelé haladtunk. A szántóvető és iparos ember zavartalanul folytatja munkáját vasár- és ünnepnapokon is ; a tivornya helyek tárva-nyitva állanak az istenitiszteletek ideje alatt is; egyletek, társulatok, politikai pártok rendszerint e napokon tartják gyűléseiket stb. S hogy még kirívóbb legyen az állami élet intéző köreinek vallásos érzülete, az állam összes hivatalnokai kötelezve lettek vasárnap délelőtt is 11 óráig a bureaukban dolgozni, nehogy valamiképen eszökbe juthasson az. Isten házában vesztegetni idejöket. Szolgálok egy másik példával is. A vadházasságok megszüntetése vagy legalább korlátozása céljából évek óta történik felszólalás úgy a sajtóban, mint az egyházi és a politikai törvényhatóságok gyűlésein. Petitio petitiot ért, e kiválóan fontos ügyben. A törvényhozásban is nem egyszer lőn már megpendítve, hogy e folyvást tovább terjedő fekély gyógyítására erélyes rendszabályokhoz kellene nyúlni, mert népünk vallás-erkölcsi élete a concubinatus szabados gyakorlata által gyökerében van megtámadva -Es ..-..? Es az intéző körök fülei imáig siketek. Egy lépés nem sok, de ennyi sem tétetett idáig e veszedelmes baj orvoslása érdekében. Mi papok felhasználunk minden morális eszközt a vadházasok szétválasztására, illetve viszonyuk törvényesítésére, de ha hívásainkra nem jelennek meg, ha szavainkra nem hallgatnak: a szükséges karhatalom hiányában minden fáradozásunk meghiusul, sőt akárhányszor még papi állásunk tekintélyén is csorba esik, mivelhogy 'a közigazgatási hatóságok • nekünk e tekintetben segédkezet nyújtani törvények és rendeletek által nem kötelezvék, s így mi igen gyakran szégyenben maradva > a félúton megállani kényszerülünk. Mit bizonyítanak ezek, tisztelt tanfelügyelő úr ? Azt, hogy a magyar állam nagyon keveset törődik polgárainak vallásos és' erkölcsi érzületével. Nem tudja és nem érezi elég elevenen, hogy »minden országnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs.« Nem veszi eszébe, hogy a vallás-erkölcsi élet ápolása és védelme körül sok és fontos kötelességei vannak neki is, amelyeket saját lételének veszélyeztetése nélkül senki másra át nem háríthat, hanem maga magának kell teljesítenie. Mert nem elég csupán szabadságot engedni valamire, hanem meg kell hozzá adni a lehetőség eszközeit is. A vallásosság és erkölcsiség ápolásának és terjesztésének magasztos tiszte kétségen kívül a vallásfelekezeteké, de a védelem, a segély, a támogatás aí államé. És ha a magyar állam azt akarja, hogy az egyházak s ezek papjainak működése óhajtott sikerű legyen, hogy hazánk összes polgárai vallásos szellemben és tiszta erkölcsökben növekedjenek: jogosan megkövetelhetjük tőle, hogy minket ebbeli törekvéseinkben a maga anyagi erejével hathatósan támogasson s az ő polgárainak lelki és testi javára szolgáló üdvös munkáinkban megsegítsen. De a mint a fentebb elősorolt tények igazolják, a magyar állam csak igényeket formál és követeléseket támaszt irányunkban, támogató és megsegítő kezét pedig megvonja mitőlünk. Már pedig: valamint a vasárnapok megünneplése és a vadházasságok korlátozása, úgy a tanuló ifjúság vallás-erkölcsi nevelése is csak az állam . segélyével _ és .hatóságainak erélyes közreműködésévé