Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-09 / 37. szám

silány eredmény; számot tanítunk heti 2—4 órán, száraz képletekkel kínozzuk a gyenge gyermeki értelmet, ki elvégre is a számban nem lát egyebet merő figuránál, mely úgy táncol, a mint a + t és — t, a: ot vagy X et stb. változtatjuk; tanítunk történelmet heti 2—4 órán, helyesebben mondva bemagoltatunk az ifjakkal egy halom évszámot meg nevet, s azokat eldaráltatjuk velők néha megbélelve egy kis mesével, egy kis jámbor sopánkodással, de a melyekből egyebet nem tanul meg a gyermek, ha ugyanezt legalább megtanulná! minthogy valaha ezek meg ezek éltek, egymással békétlenkedtek, egymást megölték s átadták a színpadot másoknak, kik élőiről kezdték ugyanezt; de anynyira kevés , tanuló halad, hogy ez eseményekben egy örök s változatlan világrend törvényeit ismerné fel, mely nélkülünk s legmagasabb fokú képzettségünk nélkül is halad saját, általunk soha fel nem ismerhető utján. Hát azt említsem-e, hogy számtalan esetben magoltatjuk a logikát már t. i. azért, hogy az iíjú logikailag meg ne tanuljon gondolkozni. Más szavakkal: elgyötörjük az emlékezetet, melyet Kant teherhordó állatnak méltán nevezett, mely viszi a sok jó és rosz árút, mit más készített, s elgyötörjük az értelmet, mely nem egyéb mint az általános fogalmak és elvek ismerete, elgyötörjük az itélő képességet, mely az egyetemesnek alkalmazása egyes esetekre. A természettan és természetrajz már más képet mutatnak, ezek szerencsére többet használnak, mint amit amazok együttvéve árthatnak s ez már magában véve is nagy nyereség. Tanítási módszerök az érzékekhez közel állván, az általok nyert eredmények maradandó becscsel bírnak, s a mi fő, a gyakorlati élettel a legszorosabb viszonyban állanak. Nem akarom én íeszegetni az egyes tudományok relatív értékét, értelemképző hatásat, mert jól kezelve mindenik nagy szellemi haszonnal járhat, csak ne szakítsunk ki az ismeretek egészéből egyes részeket, melyek az ifjú lelkében örökké izoláltan maradnak, s onnan mihamarább el is tűnnek. Adjon számot magának, a ki kétkedik e felett, középiskolai ismereteiről, melyekkel az általános műveltség s az értelem sokoldalú képzése címén agyon sanyargatták; aztán vonja le belőlök a positiv, a gyakorlati hasznot, s meg fog győződni felőle, hogy biz azoknál hasznosabb munkát is végezhetett volna. Legjobban szemébe nevet jelenlegi nevelési rendszerünknek a gyakorlat, mikor a nagy közönség s maguk a tanárok hallgatagul napirendre térnek tanévek végén úgy egyikmásik tantárgy felett. Ki ne hallotta volna már az ilyen szavakat: »óh húzza ki azt az elégtelent tanár úr, hisz ez ifjúnak sohasem lesz j semmi dolga sem Homérral, sem Ciceróval,-^ még kevésbé lesz dolga az involutorikus centrális collineatio, a hvperbolikus, parabolikus és elliptikus pontok, Conikus pont és másodrendű kúp főérintőivel, a Sturm, Rolle, Horner, Lagrange stb. tételeivel.« És csakugyan ki is huzzuk azt az elégtelen osztályzatot. Minden dolognak két sőt több oldala is van, én jelenleg egyik másik oldal sötét pontját akartam csak feltüntetni. A középiskolai ismeretek összegére ezeknek legalább egy minimális összegére vagy mindenkinek egyaránt szüksége van, vagy nincs. Ha az általános műveltség e minimum nélkül nem képzelhető, ugy tűzzel-vassal bár, de szereztessük meg mindenkivel; ha meg nincs szükség mulhatlanul reá, akkor ne hintsünk port a világ és magunk saját szemébe, ne kínozzuk a testet, hogy a lélek annál betegebb legyen. A természet a legjobb tani tó mester, ha szemeinket s füleinket, általán érzékeinket nem zárjuk el intései elől. Ez pedig nem tanítá Homerost hexametert faragni azért, hogy mi növendékeinkkel bemagoltassuk, hogy hol biccen nála egy láb, sem Euclidessel nem csináltatott számtani tételeket azért, hogy mi egy kis falat s fedélt emelhessünk fejünk fölé s főleg, hogy növendékünkkel a számot és szöget csak önmagáért magoltassuk be; Aristoteles sem a természet parancsára irta logicáját, hogy ezer év múlva is az ő nyomdokain logikátlankodjunk. De ezekről majd más alkalommal! Sz. K. ISKOLAÜGY. A közvizsgálatokról. (Folytatás.) A vallástan, jói megkülönböztetve a vallástól, nálunk is, külföldön is jó részét a vizsgálati időnek igénybe veszi, ez tulajdonképen az a tantárgy, melyre a vizsgálaton legtöbb gond és figyelem fordíttatik. Vizsgálat a vallásból csakis a vallas ismereti oldalára vonatkozik, nem egyszersmind érzelmi és cselekvési momentumára is, mert ezeket belevonva a vizsgálat körébe káros is lehet. Minden vallástani órában többé-kevésbé a szív vallásos odala is előtérbe lép, ép úgy a tanulók, mint a tanító részéről; és ha már ezen indokból a tanító nem szereti a vallástani órán az idegen hallgatót: annál kevésbé teheti a vizsgát vallástani órává. Senkitől, legkevésbé a gyermektől lehet követelni, hogy nyíltan mindenki előtt tárja fel szivének titkos rejtélyeit és mondja el hányszor és mit imádkozott, hogyan áll Iste- • nével ? stb. De ha mégis előfordulnak ilyen s hasonló kérdések, mit tapasztalhatunk? azt, hogy ezen kérdésekre épen a legkevésbé szorgalmasak, illedelmesek, engedelmesek, ha így szabad mondanom, legkevésbé