Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-09 / 37. szám

erkölcsösök, szoktak a legjobban felelni, s mint wvallásosak« megdicsértetnek, holott abból, eltekintve a tolakodás bizonyos nemétől, a melylyel felelnek, ha valaki a 'vallástant tudja, még nem következik, hogy vallásos is; sőt ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy a vallásos kedély tartózkodóbb feleletével, Istenét nem veszi mindig nyelvére, nem szereti mutogatni, s idegenek előtt feltárni szivét. így a vallástan a tulajdonképeni értelemben maradhat csak a vizsgálat tárgya, u. m. biblia történet, egyháztörténet, vallástörténet, irás magyarázat, dogmatika. Hogy mire vetemedhetik a túlbuzgóság a »fényes eredmény«-ért való dicséretnek hajhászásában, azt az olyan lelkiismeretlen tanító eljárásában lehet szemlélni, ki Luther kátéját kérdésekkel és feleletekkel együtt úgy bevágatja, hogy még az egyházi hatóságnak is feltűnik s ily methodikátlan lélek- és szívölő magoltatást helyteleníteni kénytelen. A mit szerző a német nyelv vizsgálatáról mond, azt bízvást alkalmazhatjuk a magyarra is. A magyar nyelv vizsgálatára már hazai különleges viszonyainknál fogva több súlyt kell fektetni, s sok helyütt megtörténik is ez, de nem egészen helyesen. A nem magyar ajkú, mondjuk, pl. tót nyelvű iskolában elő áll a tanító a vizsgán azzal, hogy a gyermekek a Szózatot és Hymnust elszavalják. Mennyi időbe, fáradságba kerülhetett a tanítónak és tanulónák! S mi a reális haszon ? semmi. A tanítót megdicsérik s megjutalmazzák, ő megelégszik vele s pihen aratott babérjain; a gyermekek is elfelejtik a hosszú nyári szünidőben a néhány verset, s az új iskolai évben újra kezdik a »magyar nyelvet« tanulni, s mikor az iskolából kilépnek, alig tudnak valamit. De a statistikai kimutatásokban »szépen halad a magyarosodása, ép úgy mint a közmivelődés, melyről azonban, hogy csak egyet említsek, az országban keletkező alsó íoku ipariskolák évi értesítői nem épen kedvezően nyilatkoznak, mert a népiskolai törvény keletkezése, tehát 20 év után is kell előkészítő osztályt állítani az ipariskola mellé, hogy az iparos tanulók irni olvasni tanuljanak, mit a népiskolában kellett volna elsajátítaniok. A két alsó osztályban a nyelv vizsgálata csak olvasásra szorítkozzék, és a szabatos beszédből egyszersmind az elsajátított tárgyra következtethetni, a mint azt a beszéd-és értelemgyakorlatok alapján be lehet mutatni. A középső osztályokban előtérbe lép a nyelvérzék kimivelése a nyelvtan alapján, és a felsőbb osztályokban az irodalom tágabb értelemben. Valamint az alsóbb osztályokban kizárva marad a nyelvtan, úgy maradjon el a középső osztályokban az olvasás; a nyelvtan is nem elvontan magában kérdeztessék ki, hanem olvasmányra támászkodjék. Ily kérdés: mi az ige ? mi az összetett mondat? olvasmátty nélkül helytelen; gyanússá válik a fényes eredmény az úgynevezett minta mondatokkal, s szavakkal, mert ilyenek feltalalása igen nehéz vagy épen lehetetlen, miután sok vizsgáló szem irányul a gyermekre ; ha pedig a gyermek mégis gyorsan kész a felelettel, akkor ioo esetben 99 már jó eleve betanított mondat illetőleg szó. Ez az eredmény a tájékozatlant meg lepi, a szakértő megvetéssel fordul el tőle. Nemcsak célszerű, hanem szükséges is volna irásbelileg is kipuhatolni, miképen képesek gondolataiknak kifejezést adni. Egyetlen egy tantárgynál sem lehetne alaposabb meggyőződést szerezni, mennyire fejlődött a kifejezés tehetsége, mint épen ezen a téren. Hogy miért nem használják ezt, annak az oka abban a tudatban kereshető, hogy a nyelv tanítás és az Írásbeli kifejezésben való gyakprlás elhanyagoltatik. A vallástan és a nyelvtanítása alkalmat adnak az emlézésre és felmondásra. Eltekintve a többi emlézett tantárgyaktól, több súlyt kellene fektetni a szavalásra különösen karban. Szerző részletesebben is kifejti a karban való szavalás előnyeit, de érvei meg nem győztek annak szükségéről. Az igaz, hogy visszaélés történik azzal, hogy csak a jobbak szavalnak; de ezen visszaélésnek elejét lehet venni. A karban való szavallásnak zenei szépségéről a mi vizsgálati publikumunknak még nagyobb városokban sincs érzéke. Hogyis ! mikor magukat zeneértőknek vallók sem veszik észre, vájjon taktusban énekelt-e a gyermek vagy sem. A számtan methodikája az utolsó évtizedekben rendkívül fejlődött s nincs is a népiskolának más tantárgya, mely vele versenyezhetne. Ezért a számtalan a tulajdonképi vizsgálati tantárgy lehetne a népiskolában. A számolásnál két dolgot kell mint lényegest szem előtt tartani: a számtani példa megfejtése szükséges értelmei és a megfejtés készséges vagy gyors végrehajtását, melynél az okokat már nem szabad kutatni. A vizsgálatokon most mindenütt sokat számolnak, de kevés eredménynyel. Annak oka nem lehet más, mint hogy a lelkiismeretes tanító több gondot fordítván a megfejtés értelmi részére, kevés ideje marad a gyors s készséges végrehajtás begyakorlására; a ki pedig az utóbbival produkálja magát, mert gyors eredménynyel kell fényeskedni, az legtöbb esetben a műveletek külsőségeivel elégszik meg, szabályokkal és fogásokkal dolgoztat. A fényes eredmény megvan. Mindkét irány hibás. De az élet számára mégis több haszonnal működött az, ki a számolást szellemi gymnastikának vette. »A ki lelkiismeretesen s becsületesen dolgozott, nem képes a vizsgán brillírozni; és a ki szépen megoldatott és a kinél frissen ment minden, annak tanítványai sok kérdésre nem fognak tudni alapos feleletet adni.« Hogy némileg biztosíttassék a számtani vizsga eredménye, mindig csak tiszta számokkal kellene dolgoztatni; mert alkalmazott számokkal való dolgozás már a lecke alatt megköveteli a tanuló minden erejének megfeszítését. A vizsgálaton ez igen gyakran lehetetlen, mert itt a legjobb tanulóknak a figyelme is hajótörést szenvedhet a külső körülmények hatalmán ; innen többnyire a gyenge eredmény. Ennek eltakarása céljából használtatnak aztán sok szavakat igénylő példák, hogy a szóáradatban a hallgatók figyelme nevegye és^re, hogy a példák tulajdonképen alsóbb osztályok tananyagából vétettek. A törtszámokkal való számolást nem igen kedvelik, mert az leginkább megköveteli a gyermekek gondolkodását. Ugyan ez áll a fejbeli számolásról. A reáliák nagy terén a gyermek egész objektivitásában all velünk szemben; itt nem jöhet tekintetbe a gyermek érzése és akarata, itt csak positiv tudásról lehet szó. Es ez a vizsgálat valóságos tere. Itt a vizsgálat első sorban megállapíthatja a gyermek tudását, másod sorban jő csak az, miképen tudják azt a gyermekek gondolkodássá feldolgozni a combinatio s subsumtio segítségével. A gyermek iskolába lépésekor már bír képzetekkel és bizonyos szókincscsel. Az iskola első és fő feladata, legalább az első két évben, a gyermekeket a gondolkodás mechanismusába bevezetni, és különféle tárgyakon gyakorolni, és a gondolkodási processusnak a beszédben kifejezést adni. így a vizsgálatnak feladata csak az lehet, megállapítani mennyire képesek gondolkodni és gondolataikat kifejezni. Ezen alapon halad tovább a tanítás. Gyönyörködni lehet abban, miképen lép ki a gyermek egy rövid iskolai év alatt a gondolat világ chaosából és veszi fel a logikai fegyelem gyöngéd bilincseit. De szomorú látni, hogy némely közép sőt