Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-02 / 36. szám

felcsapott telegráfosnak. Az orvosi pályára készülőnek nem volt anyagi eszköze az egyetemen való önfentartásra, belefáradva a conditió keresésbe, majd megsajnálva a conditió által tanulmányától elvonó időveszteséget ott hagyta nehéz állását, s lett belőle vasúti tisztviselő. A jogi pályára készülő beleunva mihamar a pandecták s jogi rendszerek labyrinthusaiban való támolygásba, hazament gazdálkodni apjáról öröklött kis falusi jószágára s élete az időjárással s a rosz cselédekkel való folytonos perlekedéssé lett, az elsővel folyton elveszítve perét, az utóbbiakkal szemben nyerve is ő maradván vesztes fél. A papnak készülő csakhamar megunta a hitrendszerekkel való hit nélküli vesződést, a tudákos szőrszálhasogatás!, a megismerhetetlennek deciaráit végokkal való ismerkedést : kereskedő lett s ma üzletében 8—io embernek nyújt tisztességes munkálkodást s kenyeret. Egyik papnak készülőből meg derék katona vált be, a másikból szerencsés körülmények jeles törvényszéki birót alakítottak ; a physikusból lett falusi jegyző, a botanikus meg egy kis városi iskolában magyarázgatja a számvetés mesterségét; a selejtesebbek közül néhány professzorrá lett, néhány meg adóhivatali tisztté, egy kettő máig se vitte túl a falusi jegyzőségen. Ilyen színben került össze io év múlva a régi, fiatal sasok serege. Egy részöket megölte a tanrendszer, más részöket az anyagi viszonyok üték el céljoktól, mások ismét saját könnyelmű ségök áldozataivá lettek s negyvenünk közül alig érte el 4 — 5 kitűzött célját s ezek is többet küzdenek a megélhetés nehéz kérdéseivel, mint tárgyaik nehéz problémáival. Mikor aztán kicserélgetők egymással 10 év emlékeit, eszünkbe jutottak az iskola kert nagy fasora alatt bolygatott ama fenntebb elmondott kérdések; s csodálatos, nem akadt közülünk egy sem, ki 10 év multán is alá ne írta volna akkori elveit s többen egyenesen annak tulajdnították kelletlen helyzetüket, hogy el volt zárva előttük önképzésük azon természetes útja, mely az egyéni benső hajlamok szerint egy nevelési módszer s tanrendszer keretében sem valósítható meg. A régi elv mellett ekkor is megmaradtunk szilárdan, de a tapasztalat még inkább megyőzött a felől, hogy az csakugyan utopisticus álom, mert a világ egy perc alatt ujja nem születhetik, s mert az iskola nem pótolhatja, nem hozhatja helyre a családi nevelés és a társadalmi abnormis viszonyok nagymérvű mulasztásait, még kevésbé a saját öröklött tévedéseit. Hogy miben állanak ezek, később majd sorra vesszük őket, addig is közlöm a 10 év utáni találkozásnak e kérdésre adott véleményét, röviden, mely következőleg hangzik: A középiskolai tanulásba belevész az értelem, mert megemésztetlen ismeretekkel töltetik meg az emlékező tehetség, s azok rendes egésszé való összekapcsolásáról nincs kellőképen gondoskodva, vagy ha van is úgy a hogy, az nem az ifjú lélek természetének megfelelő. Továbbá: Egy 14 éves koráig rendszeres tapasztalat és társalgás útján magányosan nevelt közép tehetségű ifjú az összes középiskolai ismeretekre könnyen szert tehet 4 év alatt a nélkül, hogy naponként 5—6 óráig a tantermek padjai közt kellene zsugorodnia, s hallgatni felelő osztálytársainak kínlódásait. Továbbá : Elvben kifogástalan s természetszerű, hogy a tudományos ismeretszerzés útját kiki szabadon választhatja, s az nem kérdés, hogy hol, hogyan s mennyi idő alatt tett arra szert, ha egyszer szert tett. — Ilyenkor csak egy szigorú vizsgának van jogosultsága. Ezekvoltak részben szintén utopistikusnak nevezhető megállapodásaink. Talán egy kis igazság is van azért bennök?! Hogy nem új dolgok, nagyon jól tudjuk. Sz. K. ISKOLAÜGY. A közvizsgálatokról. (Folytatás.) A nyilvános vizsgálat szükségéről meg van győződve már Herder, mert fentemlített iskolai beszédében azt mondja : »vizsgálat és visitatio nélkül minden nyilvános intézet haldoklik és utoljára ép úgy lélekzik, mint a legenda szerint Szent János a sírban,« és »nem szeretnék oly iskolában működni, melyben vizsgálatot nem tartanak, nem mintha csak egyedül a vizsga számára kellene tanulni; önmagának, az életnek kell tanulni, de ép a vizsgálat mutatja, hogy valaki törődik velünk, hogy tanulásunk nem célnélküli.« Ziller is azt mondja, hogy »a nyilvános vizsgálatok szükségesek, részint az állam kedvéért, részint azért is, hogv a család ekkor tudomást vegyen arról, mi történik az iskolában, és bizodalma az iskolához felébresztessék.« Dr. Keferstein: »Zur Frage des Prüfungswezenscc (Berlin, 1884.) című jeles müvében is elismeri a nyilvános vizsgálat jogosultságát, és egyebek közt azt mondja, hogy »a visszaélés lehetősége, mely a nyilvános vizsgálatoknál szokott előfordulni, ne vezessen annak teljes elvetéséhez, mert valamely dologgal lehet ugyan visszaélni annélkül, hogy az elvetendő volna.« Hasonló nézetben vannak Nagelsbach (Gymnasialpaedagogik 49. 1.), Schrader (Erziehungs und Unterrichtslehre für Gymnasien und Realschulen 252. 1.), Beneke (Erziehungsund Unterrichtslehre II. 582. 1.), Thaulow (Gymnasielpaedagogik 204. 1.). és különösen Stoy (Encyklopaedie der Paedagogik 180 1.). Leisner Ottó : Über öffentliche Schulprüfungen, Censuren und Versetzung (Leipzig, 1885.) című művében élesen kel ki a nyilvános vizsgálatok alkalmával észlelt visszaélések ellen és fejtegetéseiben is azon végeredményhez jut, hogy a vizsgálatok megtartandók, de a jelenlegi visszaélésektől megtisztítandók; megtartandók mar