Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-02 / 36. szám

csak azért is, mert az egész élet sem egyéb, mint szakadatlan láncolata a vizsgálatoknak. Továbbá a vizsgálat kimenetele nem lehet a gyermek elért fejlődési fokának mértéke, inkább a vizsgálat eredményéből alkotható az egész osztály haladásának képe ; de mennyiben lehet a nyilvános vizsgálat eredménye a tanító megítélésének a mértéke, azt csak a szakértőre lehet bízni, és arra nézve sem lehet az feltétlenül mérvadóHasonló értelemben nyilatkozik Graefe (Die Deutsche Volcksschule II. k. 427.1.) és nem találja »illendőnek, hogy a tanfelügyelő a nyilvános vizsgálatot arra használja fel, hogy abból az iskola állapotáról szóló jelentéséhez az anyagot gyűjtse,« annál kevésbé, mert egy rövid ideig tartó vizsgálatból sem az egyes gyermek tudására, haladására, s különösen annak fejlődésére nem lehet következtetni, sem az egész osztály haladását nem bírálhatni meg, mert a vizsgálat eredményét szigorú összefüggésbe kell hozni az osztály történetével és képességével; nagyon kevéssé következtethet a tanítónak oktató-nevelő képességére lelkiismeretesen még a szakértő is, de ennél is kevésbé mondhat ítéletet a tanító iránti roszakaró vak előítélet. Miután a tanítás módszere sok tekintetben javult és a tanítók képzettsége s képessége is változott: csak a vizsgálat maradjon meg régi, megszokott chablonszerű meneténél ? ne legyen semmi de semmi egyéb bedrezszirozott »Parademarsch«-nál, mint azt a németek nevezik ? Mindig csak a fényes eredményű vizsga kedvéért tanulja meg a tanuló leckéjét ? lelke ne kapjon emésztő táplálékot, mely képes volna a tanulót egyénileg fejleszteni? Csak egyes paragraphusokra, egyes érthetetlen, hasznavehetetlen szabályok ismeretére szorítkozzék a tanuló lelke ? csak az emlékező tehetség terheltessék meg, hogy a vizsga idején a tanító dicséretet arasson, mert szellemileg megnyomorította a gyermeket ? csak üres szavak tanulása legyen a gyermek lelkének tápláléka, hogy majdan későbben maga jusson nagy nehezen azok értelméhez is? Hiába éltek Commenius, Pestalozzi, Herbart, Ziller, Diesterweg, Kehr stb. paedagogusok ? Elhiszem, hogy kellemesebb és könnyebb a régi megszokott kényelem, mint a haladásban való gyötrelmes fáradság! Nem tudná-e magát a tanító emancipálni és nem tudná-e megvetni a szemfényvesztés által tudatlanoktól nyert dicséreteket ? és a gyanús értékű dicséretek kárpótlásául vigasztalást keresni tanítványainak szeretetében s tiszta lelkiismeretében, »mely megnyugszik, ha külső vakító fényt nem áraszt is, de belől lassanként melegít és világít az értelem derengő egében?« Általában megszívelendő az is, mit Dr. Scharíig »Begriff der Bildung« (Leipzig, 1885.) című művében mond. »A vizsgálatok, ha igazán azok akarnak lenni, kevesebb súlyt fektessenek a positiv ismeretekre, mert ezek csak az emlékező tehetség fejlettségének mértéke, hanem inkább arra, mennyire haladott a tanuló, physikai erejét tekintetbe véve műveltségében.« Tehát a vizsgálat ne tekintsen a látszólagos ismeretek tömegére és csillogására, hanem az értelem azon nyilatkozatára, a mint az a feleletekben nyilvánul, arra, mennyi képzet működött össze a felelet megadásában arra, vájjon a nyelvezet az úgynevezett ^szabatos« feleletekben nem-e a kézi-könyv szórói-szóra való értelmetlen deklamálása, avagy nem egyéb-e a »szabatos« felelet, mint magának a tanítónak atyai elnézése és bölcs hallgatása, a helytelen felelettel szemben felhasználván a hallgatóság és birák járatlanságát a maga mcgdicsértetésére, a miből, mellesleg mondva, valami a gyenge tanulónak is jut; s így népszerűségre is tevén szert, a tanulók szeretetét is biztosítja magának. Két legyet egy csapással: sőt harmat : lelkiismeretesebb kartársára árnyékot vet. Tehát ne segítsen a tanítványának a vizsgálaton ? Igen, de csak úgy, hogy »Sokrates hires hasonlata szerint csak bábaasszonyi teendőket végezzen, hogy idegen gondolatoknak és ismereteknek szolgája legyen, és tanítványainak ismereteit mintegy napvilágra hozza.« (Herder.) Igenis, tehet valamit a tanító az igazán fényes eredmény érdekében, de azt a ^'munkát az egész évben végezze lelkiismeretesen s szakadatlanul, s ez a synthesis, melynek megbecsülhetetlen értékéről csak az igazi tanító meg van győződve, mert ez biztosítja egész tanításának s nevelésének eredményét, nedvdús s zamatos nem pedig kívülről tetszetős, de belülről rohadt gyümölcsét. Az analysis könnyebb mint a synthesis, ezt legjobban tudják a chemikusok. A megtanult egyes részletekből nagyobb és nagyobb egészet felépíteni, a részeknek egymásra való vonatkoztatása, egymástól való függése annál jobban tűnjék ki, minél tovább halad a tanítás s a synthesis; a tanuló képesíttessék a számtalan chaotikus darabokat a maguk természete szerint egymás mellé, egymás fölé, s egymás alá rendelni, s így a látszólagosan összefüggés nélküli egyes leckéket vagy ismereteket szerves egészszé összefűzni; képesek legyenek ítélni s következtetni. így biztosíthatja a tanító tanítása eredményét, mert az ekkép vezetett tanulók oly kérdések megfejtésére is képesek lesznek, melyeknek tárgya tulajdonképen elő sem fordult tanítás közben. »Egyébiránt a tanító, ki tanítványait ismeri, a vizsgálaton mindig olyan legyen, mint a minőnek őt már régen ismerik; ne lepje meg és ijessze meg őket természetellenes, mesterkélt beszédmód és magaviselet által. Nyugodt és komoly legyen tartása, nemes a nyelv, kimért és teljesen hibátlan a kiejtése. Színpadi elevenség ép oly kevéssé van helyen, mint közönbösség, mely a vizsgálatot, mint valami jelentéktelent tünteti fel. Minden csúnya szó kerülendő.... tartózkodjék, ócsárolni; harag és heveskedés sok tekintetben árthat neki« (Leisner 17. 1.). És tegyük hozzá, ha a tanító haragos, heveskedő fellépése, a gyönge tehetségű tanulónak nyilvános megdorgálása, talán még az illető szüleinek jelenlétében, és másoknak feltűnő módon való dicsérgetése árthat: mennyivel inkább compromitálhatja magát az az elnökség vagy hatóság, mely a tanulókat ekkép búcsúztatja el tanítójuktól: »hogy nem tudtok semmit, annak nem ti vagytok az oka, hanem tanítótok stb.« Ha a vizsgálatnak jogosultságát nem vonhatjuk kétségbe és azt a gyermek, a tanító, a család, a társadalom, az állam érdekében cl nem vethetjük, hanem csak a paedagogia és talán a tisztesség érdekében reformálandónak találjuk: az a kérdés marad hátra, mit és mennyit kell az egyes iskolai tantárgyakból a vizsgálatba felvenni, mely kérdéssel együtt a hogyan ? is megfejtendő. Leisner idézett művében tüzetesen szól az egyes tantárgyak vizsgálat képességéről, de álláspontjánál fogva és a fejlettebb körülményeknél fogva, melyeket ő neki kellett tekintetbe venni, sok felülmúlja a mi átlagos színvonalunkat, s azért sokat, mint kivihetetlent, mellőznöm kell. A következőkben röviden ismertetem nézeteit és általánosságban követem eszme menetét. (Folyt, köv.) Gamauf György.