Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-01-22 / 4. szám
Egy másik nehézségre is bukkanunk, ha a mozgásnak egyik tárgyról a másikra való átvitelét vesszük szemügyre. Gyermekkorunktól fogva szokva levén hozzá : semmi különöset nem látunk abban, ha mi magunk, vagy valamely mozgó test egy más mozgó testet, mely azelőtt nyugvó állapotban volt, mozgásba hozunk. Már pedig teljesen képtelenek vagyunk megfogni, hogy ez l miként történhetik. Mi által különbözik a lökést nyert test a nyugvó helyzetben levőtől ? Miféle adomány az, mely a nélkül, hogy tulajdonságait észrevehetőleg megváltoztatná, neki mozgást kölcsönöz? Azt mondjuk, hogv mozgás közöltetett vele. De mi módon? Es mi közöltetett vele? A talalkozó test semmiféle dolgot nem adott át a megmozgatott testnek s épúgy nem lehet szó arról, hogv valami attribútumot adhatott volna át. Csakhogy akkor mit adott hát át? Ezen kérdésekkel ismét a mozgás és nyugvás közötti viszony problémájának ősrégi bonyodalmához jutottunk. A nyugvásról a mozgásba való áttérés teljesen megfoghatlan és pedig megfoghatatlan azért, mert azon momentum, a melyben és a mely által a mozgó test nyugvóvá és a nyugvó mozgóvá lesz, teljesen megfoghatlan, bármily parányi legyen is a mozgás s bármily közellevőnek vétessék is fel a mozgó és nyugvó állapot. Miként a legparányibb tárgy is végtelen nagy a semmihez képest, épúgy a legcsekélyebb mozgás is végtelen a nyugváshoz képest. Mindezekből látható, hogy a mozgás sem a tér- i hez, sem az anyaghoz, sem a nyugváshoz való viszo- j nyában meg nem fogható s így teljesen megismerhe- j tetlen. 4. Erő. Ha a széket felemeljük, az erre fordított erőt egyenlőnek tekintjük az ellenműködő erővel, melyet a szék súlyának nevezünk; egyenlőnek pedig csak úgy tekinthetjük, ha a két erőt egyneműeknek is gondoljuk. Ámde megfoghatatlan, hogy a székben rejlő ellenálló erő egynemű legyen a kar izomerejével s illetve az izommunka által bennünk létrehozott erőképzettel. Ugyanis már maga az a körülmény, hogy ugyanazon szék egy, két, három stb. ujjunkkal, lábunkkal, egy vagy két kezünkkel emelve meg más-más képzetet kelt bennünk, eléggé megerősíti ezen állítást; de még inkább megszilárdítja azt annak meggondolása, hogy az általunk megismerhető erő a tudalom bizonyos illetése s respective állapota, miért is a székben létező erő ilyennek nem gondolható a nélkül, hogy annak is öntudatot ne tulajdonítsunk. Képtelenség tehát az erőt úgy képzelni, hogy a róla való érzetünkhöz hasonlít; és ugyanoly mértékben szükségszerű azt éppen így gondolni, ha a tudalomban realizálni akarjuk. A mily képtelenség az erő képzete önmagában véve, ép oly mértékben megmagyarázhatlan az erő és anyag közötti viszony. Ugyanis az anyag csak annyiban tekinthető létező gyanánt, a mennyiben hatást gyakorol, vagyis erőnyilvánulásai által. És viszont az erőhatások nem képzelhetők anyag nélkül, a mint ezt már az erőcentrum elméleténél is láttuk. Szintoly kévéssé alkothatunk magunknak fogalmat az erő hatási módjáról. Hogy mily nehézségekbe ütközünk, ha a lehető felvételek valamelyike, p. o. a távolhatás mellett állást foglalunk, legjobban kitetszik, ha az astronomikus erőket vesszük tekintetbe, A napnak reánk gyakorolt hatását mint hát és fényt érzékeljük, a melyeknek előállása és hozzánk jutása között 8 percnyi idő telik.el, a mi mutatja, hogy e hatások az okozó erőn kívül még mozgást is feltételeznek. Az aether felvétele hát nemcsak azért elkerülhetlen,' mert erőhatás 20 millió mértföld távolságra elképzelhetetlen, hanem azért is, mert a mozgás képzete mozgó test nélkül a képtelenségek sorába tartozik. Épúgv all a dolog a nehézkedéssel is. Newton maga megvallja, hogy képtelen a távolhatást megfogni közbeeső médium nélkül. Csakhogy ilyen médium felvétele sem teszi megmagyarázhatóbbá a dolgot. A közvetítő aether szerkezete ép oly megfoghatlan, mint a minek magyarázatául felvétetett. Ha azt a fizikusokkal atomokból aliónak vesszük, a melyek az aether súlytalanságához képest az anyag atomjaihoz mérve végetlenül kicsinyek s egymáshoz távolabb állanak, mint a szilárd anyagok atomjai : az esetben ismét csak távolhatás útján magyarázható meg az atomok kölcsönös vonzása és taszítása, és pedig oly távolságokból, a melyek esetleg nagyobbak lehetnek az aether-atomokhoz viszonyítva, mint a naptávol a nap és föld tömegeihez mérve. Ebből látható hogy az erő hatása teljesen érthetetlen; egyfelől képtelenek v;igvunk a távolhatás megértésére, másfelől meg mégis ezen felvételhez vagyunk kénytelenek menekülni. 5. A b.lsÖ világ tünemény, i. Ha a külső okokról, melyek érzeteinket és képzeteinket létrehozzak, magokra ezen érzetekre térünk át, magyarázatuk alkalmával hasonló nehézségekre bukkanunk. Annyi kétségtelen, hogy tudalmunk változásai időrendiek; csak az a kérdés, hogy végesek e vagy végetlenek ? Végteleneknek már csak azért sem mondhatjuk, mert tudjuk, hogy kezdetök volt; de nem mondhatjuk végeseknek sem, mert képtelenek vagyunk akár kezdetöket, akár végöket pontosan kijelölni. Bármily messze vezessük is vissza emlékezetünk fonalat, nem akadunk oly érzetre, a melyen túl másik ne volna ; ép úgy nem, ha a jövőbe tekintünk. Nincs közvetlen ismeretünk a mult kezdő, valamint a jövő zárópontjáról, a melyeken képzeteink lenni kezdenek s illetve megszűnnek. E bonyodalom teljesen hasonló a a nyugvás és mozgás kérdéséhez, mert a miként elképzelhetetlennek találtuk, hogy miként lesz a nyugvásból mozgás s a mozgásból nyugvás, ép oly lehetetlen a valóságban azon változások kezdetét vagy végét elképzelni, a melyek a tudalmat határolják. A midőn tehát képtelenek vagyunk akár hinni, akár elképzelni, hogy tudalmunk tartalma végetlen, ugyanakkor végesnek sem tudjuk azt sem elismerni, sem pedig képzelni. Semmivel sem jutunk kedvezőbb eredményhez ha a tudalom tartalma helyett annak alanyát vesszük vizsgalat alá. A kérdés : ».ni az, a mi gondolkozik ?«, semmivel sem nyer kielégítőbb megoldást, mint az iménti, a melvre csak elképzelhetlen feleleteket találtunk. Álig van tétel, a mely általánosabban igaznak ismertetett volna el, mint az, hogy a maga létezéséről mindenki feltétlen tudomással bír. Azonban ez csak a hit, mely .feltétlen igazsággá semmiféle hypothezis által nem változtatható. Áz Énre vonatkozó legkülönbözőbb nézetek megegyeznek abban, hogy azt entitásnak tekintik s a skeptikusok, a kik ezt tagadják, képtelenek az ellenök felhozott állításokat megcáfolni. És mégis, az Én entitásában való ezen hit az ész által nem igazolható, mert a subjectum és objectum egysége, mely ennek végkövetkezménye, teljesen megfoghatatlan. A tudomány alapfogalmai ennélfogva mindannyian oly realitásokat reprezentálnak, a melyek megfoghatatlanok. Mialatt a tapasztalt tényeket bizonyos felismert törvények szerint csoportosítjuk s a talált igazságokat fokról-fokra általánosabbak alá sorozzuk, az alapigazság ép oly távol marad ismeretünk határaitól, mint azelőtt. Annak a megmagyarázása, a mi megmagyarázható, a