Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-22 / 4. szám

fennmaradó rész megmagvarázhatlanságát még fényesebb világba helyezi. A tudomány embere úgy a külső, mint a belső világban olv változások között találja magát, melyeknek sem kezdetét, sem végét belátni nem képes. Mind az objektiv, mind a szubjektív dolgokat egyaránt kifürkészhetleneknek találja úgy lényegöket mint előállásokat illetőleg. Vizsgálódásai végeredmenyökben minden oldalról egy megoldatlan talánynyal állítják szembe, a melyről mindig világosabban tapasztalja, hogy az csakugyan megoldhatatlan. Ugyanazon időben tanulja megismerni az emberi értelem hatalmát és gyenge voltat: azon képességét, hogy minden felfogási körébe esik, a mi a tapasztalathoz tartozik s tehetetlenségét mindannak kiismerésére, a mi a tapasztalatot meghaladja. C), a tudós ismeri fel jobban, mint bárki más az igazságot, hogv legbensőbb lényegét tekintve semmi sem ismerhető meg. Pápa. Horváth József. KÖNYVISMERTETÉS. A keresztyén ség védelme. Első rész. Apologetikai előadások a keresztyénség alapigazságairól. Tartotta Dr. Luthardt Kristóf Ernő. A tizedik javított kiadás után fordította Csihy Lajos debreceni ev. ref. hit tan ár. Budapest, 1S88. XX+381. /. Ara kötve 1 frt. (Vége.) A természettudománynak s a theologiának, mint tudománynak egyik legnehezebb metaphysikai kérdésével: az emberrel, az emberi nemnek korával, ennek egységével, ezen egységnek vallásos és általános emberi okokból való követelményével, a fajkülönbözőségekkel, majd az emberrel, mint a test és lélek egységével, a lélektani materialismussal stb. foglalkozik Luthardt az V. előadásban. E kérdések tárgyalásánál, főleg az emberi nem physikai egységének bizonyítgatásánál, több helyütt túllépi a vallásos lélek követelményeinek határát s minden áron oly dolgot akar igazságként elismertetni, a mit majd csak a természettudomány dönthet el, ha ugyan az is valaha eldönthet. Kétségtelenül sok frappans hasonlóság szólhat az emberi nemnek physikai egysége mellett, de e tekintetben még egyáltalaban nincs kimondva az utolsó szó. A kérdésnek ez az oldala azonban nem tartozik a vallásos lélek problémái közé. A keresztyén vallásos világnézlet az emberi nemnek csak szellemi egységét követeli meg, mely szellemi egységénél fogva bátran megállhat a krisztusi közvetítésnek és megváltásnak egyetemessége, a melynek érdekében akarja szerző épen minden módon fenntartani az emberiség physikai egységét. A vallás-erkölcsi humanitárius szempont is tökéletesen érvényesülhet a csupán szellemi egység mellett is, mely egységről egész a Krisztusig alig volt rjép, mely tudott volna csak valamit is (a görögnek barbár, a zsidónak goim volt a más nemzetbeli stb.) s ma is még mennyien vannak, kik nem tudnak semmit és így nem írhatjuk feltétlenül alá, mit Luthardt a 95. lapon mond, hogy a midőn a keresztyénség a testvériség gondolatát élő tudomásra hozta, »ez csak olyan volt, mint valami olyanra való visszaemlékezés, a mit az ember alapjában már tudott, csakhogy teljes tudatossággal nem mondott meg épen magának.« A physikai egység bizonyításánál hiába hivatkozik szerző a nyelvbuvárlatra. Itt is van ugyan több meglepő hasonlóság, hanem az ősnyelv kérdésénél ma is alig jutott a tudomány többre, mint a száraz vízv

a nedves tűz vagy a bölcsesség kövének keresésénél. Erzi maga is a talaj ingatagságát, melyen mozog s lehetetlen bizonyos sophistikus okoskodást nem fedeznünk fel abban, midőn az emberiségnek egy emberpártól való leszármazását akarván bizonyítni ama vád ellen, melyet a rationalismus hozott fel, hogy t. i. az emberiség története e szerint vérfertőzéssel kezdődik, azt hozza fel, »hogy a kezdetben élő család nemcsak a családot képviseli, hanem a fajt is.« hs néhány sorral alább meg azt mondja : »hogy a testvéri és házastársi szeretet között levő elválasztó különbséget ma mar senki figyelmen kívül nem hagyhatja a nélkül, hogv a természet egy törvényét meg ne sértse« (100. 1.) Hát mas volt a természet törvénye akkor mint ma ? Mit is mond Mefistó: »Eben wo Begriffe fehlen, da stellt ein Wort zur rechten Zeit sich ein. Mit Worten lásst sich trefflich streiten, mit Worten ein System bereiten.a stb. Az európai emberiségnek Ázsiából való beszármazására vonatkozólag nagyon gvenge argumentum az, hogy a cölöpépítményekben talált eszközök bronz féme valószínűleg (!) ázsiai eredetű (90. 1.). A szerzőnek saját szavaival mondhatunk erre Ítéletet, hogy »míg e felvétel mellett erősebb bizonyítékok nem állanak, nem egyébb az, mint be nem bizonyított hvpothesis.tc Hasonló gyenge bizonyíték ez is az emberi nem kora mellett, még ha egy Cuvier használta, hogy »a népek történeti hagyománya, ha ugyan a zavaró, eltorzító mythikus elemektől szabadon jelenik az meg, Krisztus előtt két és három évezreden túl lényegileg nem vezet vissza. Lehetséges volna-e ez, ha az emberiség hatezer helyett százezer, vagy csak tízezer éves volna is ?« (91. 1.). Ismételjük, hogy e kérdés is nem a vallás kérdése. A vallásos lélek csak annyit követel, de ezt követeli feltétlenül, hogy az embert Isten szabad ténye által teremtette légyen; de a „mikor?" és a „mikéntr" kérdésén vitatkozzék a természettudomány. Bánni feleletet adand ezekre az időfolyamán, akkor is kétségbevonhatatlanul fog még megállani, hogy »Isten teremte az embert az ő képére és hasonlatosságára.« E legfőbb mellett minden más mellékes, mert ebben biztosítva van számunkra az is, hogy »az O gondviselésében nyugszunk mi bátorságban s O az, a ki által lettünk és vagyunk s a kiben élünk és mozgunk.« Az ötödik előadástól is kétségtelenül a sok szellemességet, a tömérdek tudást meg nem tagadhatjuk; de legszebbnek, legalaposabbnak és legelfogadhatóbbnak tartjuk mégis a lélek létének bizonyítását a 107-dik és 108. lapon. Itt megint a saját és erős várában van az író, ki erejét látszik elveszteni mihelyt a vallásos szellem teréről idegen földre lép; de visszatér az, mihelyt megint ott szárnyalhat lelke közel az istenség égi trónjához. Ezt bizonyítja a VI. előadás, melyben a vallásról, ennek általánosságáról és szükségességéről, az ember lényegéhez tartozóságáról szól, s midőn fejtegeti a vallás lényegét, feltünteti az egyes lelki tehetségekhez való viszonyát. beszél a vallásnak az imádságban való életnyilatkozatáról, az életben való állásáról és kimutatja a vallásnak s a nép- és állam-életnek egymásra való hatását és végül utal a vallásnak a jelen idő kulturkorszakára való jelentőségére. Alig tudom eldönteni, melyik szebb, melyik megragadóbb : az az alapos és tökéletesen igaz lélektani fejtegetés-e, mely a vallás lényegét határozza meg, vagy az a felséges, mélyen vallásos elmélkedés-e, mit az imádság felett tart? (124—125 és 129 —132. 1.). »A kijelentés« című előadásban nyilatkozik legelőször a szerzőnek tulajdonképeni theologiai s felekezeti álláspontja. Ebben teljesen orthodox s míg másutt bizonyos engedményeket tesz és szabadabb gondolato-