Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-22 / 4. szám

avagy nem-entitásoknak nem képzelhetjük. Kényszerülve vagyunk azokat létezőknek gondolni, a nélkül, hogy megfelelnének azon feltételeknek, a melyek mellett gondolhatok egyedül az existentiák. Vájjon hát Kant tanához meneküljünk-e, azt mondván, hogy idő és tér a gondolkodás formái, »a tudalmas lélek apriorikus törvényei vagy állapotai?« Azonban ezen elmélet elfogadásával nagy nehézségeket akarván elmellőzni, még nagyobbakba ütköznénk. Elsőben is teljesen képtelenek vagyunk a tért és időt ezen hypothezisnek megfelelőleg az Énhez s nem a Nem-Énhez tartozónak tekinteni, s a midőn Kant azt állítja, hogy a tér és idő képzete azért nem küszöbölhető ki tudalmunkból, mert a subjectumhoz tartozik, ezzel szemben csak azt jegyezzük meg, hogyha egyszer a tudalmat kérdezzük meg, feleletét egész terjedelmében tudomásul kell vennünk. Már pedig ezen felelet a tért és időt a subjectumon kívül s attól függetlenül létezőnek nyilvánítja, elannyira, hogy ezek még az esetben sem képzelhetők nem létezőknek, ha felvesszük, hogy a lélek megszűnik létezni. De meg ha a tér és idő a gondolkodás formái volnának, akkor magok sohasem lennének gondolhatok, mert teljesen lehetetlen, hogy valami ugyanazon időben anyaga és alakja is legyen a gondolkozásnak. Ha a tér és idő a gondolkozás feltételei, az esetben, ha a térre és időre gondolunk, gondolatunk feltétel nélküli leend s ha ilyen gondolat egyáltalán lehetséges, vájjon mi értelme lesz akkor az egész elméletnek ? Mindezekből kitűnik, hogy idő és tér teljesen megfoghatlanok. A közvetlen ismeret, melylyel rólok látszólag birunk, bővebb vizsgálat után teljes tudatlanságnak bizonvul. Mialatt objectiv realitásukban való hitünk változatlanul megmarad, teljesen képtelenek vagyunk azt bárminemű okkal is igazolni. Az ellenkező nézet (a melyet fel lehet ugyan állítani, de nem a gondolatban realizálni) csupán arra szolgálhat, hogy vele a gondolati lehetetlenségek számát növeljük. 2. Anyag. Az anyagot végetlenül oszthatónak, vagy atomokból állónak kell tekintenünk. Ámde végetlenül oszthatónak nem képzelhetjük már csak azért sem, mert a végetlen oszthatóságnak gondolatunkban való realizálása végetlen időt feltételezne; de nem gondolhatjuk az oszthatóság határát sem, mert az utolsó legkisebb rész, a melyhez eljutottunk, okvetlenül három kiterjedéssel birván, nem képzelhető olyannak, hogy osztó-sik ne legyen rajta át fektethető s bármily nagy legyen is összetartási ereje, nem vagyunk képesek egy még nagyobb szétválasztó erő eszméjét kiküszöbölni. De még ez nem elég. Ha az anyag teljesen folytonos volna, vagyis a tért, melyet látszólag elfoglal, teljesen betöltené, az esetben összenyomhatlannak kellene lennie, mert az összenyomhatóság, mely a test részecs- í kéinek, közelebb jutását feltételezi: az ezen részecskék között feltételezett üres tét' képzete nélkül elgondolhatatlan. Továbbá a fizika egyik megcáfolhatlan törvénye, hogyha egy mozgó test egy egyenlő tömegű nyugvóba ütközik s felényi sebességgel tova haladnak: a mozgó test az eredeti sebességből a megváltozottra csakis úgy juthat át, hogy minden közbeeső sebességet felvesz. Azonban ha az anyag csakugyan teljesen betölti a tért s az anyag érintkezése teljesen absolut, akkor ezen törvén)', a continuitás törvénye, minden egyes összeütközés alkalmával csorbát szenved, mert az összeütközés alkalmával a két test teljesen összefüggő tömeget képezvén s i következőleg minden részében szükségképen egyenlő sebességgel mozogván, azoknak egyazon pillanatban két különböző gyorsasággal kellene mozogni, a mi pedig képtelenség. Miután hát az anyag absolut sűrűsége tarthatatlan felvétel, ennélfogva a Newton-féle hypothezisre vagyunk utalva, a mely szerint az anyag szilárd atomokból áll, a melyek nem érülköznek egymással, hanem vonzó és taszító, a távolsággal változó erők által hatnak egymásra. Azonban ezen felvétel által a nehézség csak új alakot nyer, mert azonnal felmerül a kérdés, hogy hát ezek az atomok mifélék?! Ha azt mondjuk, hogy solid anyagrészecskék, akkor ezen felvétel ugyanazon nehézségekbe ütközik, a miknek elhárítását az imént, az anyag solid voltának felvétele mellett lehetetlennek bizonyítottuk ; ha meg ezeket újból kisebb részecskék halmazául, tekintjük, ezen részecskék igényelnek hasonló, megoldást soha nem szolgáltatható vizsgálatot. Ezen nehézségek elhárítása végett, melyet az anyag solid voltának sziikségszeríileg való állítása a gondolkozás elé gördített, Boskovics az erőcentrumok elméletét állította fel. E szerint az anyag alkotó részei erőközéppontok, kiterjedésnélküli, de egymásra vonzólag s taszítókig ható pontok. Azonban ezen elmélet sem adja a felmerülő problémák megoldását, habár némely nehézségeket elenyésztet is. Ugyanis az egész elmélet az erőcentrumok felvételén nyugodván, ezek tarthatatlanságával és elképzelhetetlensegével maga is elesik. Már pedig az erőcentrumok teljesen megfoghatlanok. Azon felvétel ugyanis, hogy ez erőközéppontok pontokhoz vannak kötve, a melyek még csak nem is végetlen kicsinyek, hanem általában tért sem foglalnak el; pontokhoz, melyek meghatározott, de semmi által meg nem jelölt helyen léteznének; pontokhoz, melyek a környező, s erőközéppontot nem tartalmazó pontoktól miben sem különböznek: ezen felvétel, mondom, az emberi tehetséget teljesen meghaladja. Ennélfogva épúgy mint a tér és idő, az anyag is teljesen megfoghatatlan. Állítsunk bár hypotheziseket fel tetszésünk szerint, mindig azon eredményre fogunk jutni, hogy azok nem ésszerű megoldások, hanem csak egymással ellentétes absurditások között engednek választást. 3. Mozgás. Ha valamely hajó az egyenlítő alatt oly helyzetben horgonyoz, hogy orra nyugotnak néz s p. o. a kapitány e hajó orrától a hátulja felé halad, akkor a szemlélő azon kérdésre, hogy mely irányban mozog a kapitány, bizonyára azt fogja felelni : kelet felé. Azon felvétel mellett azonban, hogy a hajó felszedte horgonyát s ép oly gyorsasággal, a minővel a kapitány nyugat fele tart, már nem mondhatjuk, hogy a kapitány kelet felé halad, mert ugyanannyival viszi a hajó ellenkező irányban s így tényleg egy helyben marad. Meggondolva azonban, hogy a föld a maga tengelye körül óránként körülbelül 1667 kilométernyi sebességgel forog: az igazságnak e körülmény figyelembevételével az fog megfelelni, hogy a kapitány az illető sebességgel kelet felé mozog. Csakhogy figyelembe vévén a földnek a nap körül s a naprendszernek a Herkules csillagkép felé való mozgását, a nyert eredményt újra meg újra ki kell javítanunk s végül bevallanunk, hogy e kérdésre a tudomány jelen állapota mellett helyes felelet nem adható; a mi bizonyítja, hogy a mozgásról való eszméink a legnagyobb mértékben hiányosak. A mi mozogni látszik, nyugvónak, s a mi nyugodni látszik, képzelmet felülhaladó gyorsasággal mozgónak bizonyul. És mégis a midőn kénytelenek vagyunk belátni, hogy minden mozgás csak relatív, ugyanakkor képtelenek vagyunk az absolut mozgás eszméjét elménkből kivetni; azon felvételt, hogy vannak a« térben szilárd'pontok, a melyekre minden mozgás, mint absolut mozgás vonatkoztatható.