Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-05 / 32. szám

szeretet alig épülő temploma meggyúljon, összedőljön, s romja alá temesse azokat, kik hinni és állítani merték, hogy nemcsak a fényes római katholikus templomokban lehet az idvesség után epedő lelket kielégíteni. A három város, hol a váci püspök lelkesedése már reményben felépítve látja a szentséges róm. kath. zárdákat, mint a keresztyén női vallásosság és erény magasan ragyogó eszközeit, mint említém : Kecskemét, Félegyháza és Hódmezővásárhely. Félegyházán alig párszázra menő protestánson kívül, kik általam összeszedettek, hogy a méltó jutalom a fáradozásért statarium elé állítás legyen : van 26 ezer róm. kath. hivő, kiknek csakugyan felférne egy leánynevelő-intézet, ámbár alig hiszem, hogy a régihez képest tisztességesebb felvilágosult nézet Félegyházán is az apácai nevelés ellen tiltakozását fel ne emelné. Kecskeméten 28 ezer római katholikussal szemben van 14 ezer református, kik másfélszáz esztendeig, bár külön órákon, a római katholikusokkal egy közös templomban dicsérték az Istent, hirdették és hallgatták a Jézus evangyéliumát. Hódmezővásárhelyt 12 ezer róm. katholikussal szemben van 36 ezer református, mint Kecskeméten, és nem beszálingózott, de tősgyökeres magyar keresztyén lakos. A két utóbbi város róm. kath. egyházközsége nem igen fogja igénybe venni a zárdaalapítási nagylelkűséget. A világtól elzárt nevelés iránt, egyik helyen sem rokonszenves a közszellem, melynek ma már nem átláthatlan szürke fátyollal borított arcú s megkötött kezű erény kell, de szabadon járó s a világ bűne s csábításai közt is el nem eső keresztyén erkölcs, mely szabad lényekre szabadon hinti jóltevő ragyogását. Midőn a római katholicismus szükségesnek látja az alföldi magyar városokban zárdák építése által megbizonyítani azt a következetes buzgóságot, mely nem feledte az ősi nyomokat, s a régi fegyvereket rózsaszín íátyollal bevonva felmutatni elég merész, mi protestánsok mit teszünk, a keresztyén nőnevelésen minő lelkesedéssel buzgólkodunk ? Fájdalmasan kell beismernünk, hogy mi, kik a keresztyén felvilágosodás érdekében a múltban annyit küzdöttünk, áldoztunk, mintha elfeledtük volna az ősök nyomdokait, nem azok vagyunk többé, kiknek kellene lennünk. Nem vagyunk vezérlő fáklyák. Mintha a viharok zúgása közt elégtünk volna, vagy jobban égtünk volna, mint kell vala, s lángjaink, melyek messze csapódtak, szikráink, melyek idegen tájra verődtek, nem tértek volna vissza, hogy az őket kibocsátó égő fáklyára mint a kirajzott, de az anyakashoz visszaszálló méhek tápláló olajat, édes mézet hozzanak, s mindig új és új erőre lelkesítsenek. A férfinemen levő ifjúság tudományos neveléséről és tanításáról híven gondoskodtunk, miről bizonyságot tesznek máig is fennálló felsőbb iskoláink. A protestantismus terjedését és fenntartását a férfiak által elégnek tartottuk, hs nem vettük komolyan számba, hogy a nők mily tényezői lehetnek a protestantismus terjesztésének ; nem vettük számba, hogy a nők nevelik a jövendő nemzedéket azon vallásos szellemben, mely adta egyházunknak a múltban hitbuzgó ősöket, a hit és lelkiismeret szabadságáért mindent feláldozó férfiakat. Megelégedtünk azon ihlettel, a mit az egyszerű édes anyák a család körében a gyermekek és ifjak lelki világába oltottanak, leheltenek. Ez a szent lehellet a családok köréből már kihaló félben van, s a vallással egyházzal és ezzel együtt a szigorúbb erkölcsiséggel mitsem gondolás lép a pusztuló nyomaiba. Különösen a felsőbb körök, a míveltebb családok, kik régebben az alantabb állóknak is oly lelkesítő példaadói voltak, úgy hogy a mívelt kegyes anyák vallásossága meglátszott a felnevekedett gyermek és családtag egész életén : ma már úgy tekinthető, mint egy szép mult, mely fájdalom nem hagyta maga után a lélek hevületétől megszentelt nyomokat, a jövendőnek termő barázdáit. Avagy nézzük meg, hány nőnevelő-intézetünk van Magyar- és Erdélyországban a közel három millió protestáns hívek leánygyermekei számára. Meggyőzzük számlálni. A két tiszai egyházkerületben van három: Debrecenben, Száthmártt és Miskolcon. A többi egyházkerületek míveltebb családjainak gyermekei részint apácazárdák s újabban az állam által fenntartott s csak névleg nem, de a valóságban római kath. irányú nevelőintézetekben képeztetnek. Hogy ezen nevelő-intézetekben nincs tekintet az evangyéliomi protestáns s ezzel együtt az igaz keresztyén érzület és szellem ápolására, nem szükség bizonyítgatnunk. A zárdai neveléstől eltérve, az állami nőnevelőintézetben fősuly van fektetve az ismeretek szerzésére, a vallás is — ámbár hitfelekezeti tanárok által — hogy az egyöntetűség meg legyen, e szempontból adatik elő, s így elmondhatjuk, hogy az állami intézetekből is hiányzik azon lelkesítő keresztyén szellem, mely át kell hogy hassa, magasabb régiókba emelje és szentelje fel a szív összes érzelmeit, az egész egyént, annak egész lelkivilágát, hogy az erkölcsi nemes tettek ez égi forrásból származzanak, s még a földies érzelmeket is hófehér tisztára mossák, s az erkölcsi fenség ragyogó fényét összetöretni, elmosódni ne engedjék. A mai korszelleméről sincs mit szólnunk. Hogy ez nem kedvez az erkölcsileg eszményinek, s a magasabb érzelmeket a mindennapiság keze által engedi szétmor-*zsoltatni, szeretné kioltani: bizonyítanunk nem kell. A mai nevelés iránya, a keresztyén vallás meleg lehellete, irányadó utasítása helyett, mely az erényt védi, ápolja küzdelmeiben diadalra segíti: megelégszik a vallás tanításánál is némi ismeret nyújtással, s fejletlenül hagyja alapjában a szív mélyén gyökerező, az evangyéliom fényénél mindig fensőbb és tisztább tájra siető érzelmeket. Midőn nőink vallásosságától függ a jövő vallásos élete s az evangyéliomi egyháznak, mint legmagasabb társadalmi intézménynek az életet átható, átölelő fennmaradása : férfiak és nők, kik a protestantismust nem merev tiltakozásnak, de a szív és lélek minden szabad erőit és lángolását az ég felé segítőnek ismerik: gondoljunk s egyesítsük erőnket, buzgalmunkat, ki nem fáradó öntudatos lelkesedésünket protestáns nőnevelőintézetek létesítésére, ne csak a két tiszai, de mindenik egyházkerületben. Eleget gondolunk és gondoltunk, áldoztunk és áldozunk fiainkért. Egészítsük ki működésünket nőgyermekeink protestáns szellemben való nevelésével s az ezt teljesítő felsőbb nőnevelő-intézetek felállításával. A Tisza hazánk egyetlen nagyobb folyója; itt keletkezik, itt él és hal el. A tiszai refarmátus kerülitek buzgalmánál lelkesüljenek fel a dunaiak. Nagyobb folyó, testvér folyó, légy a Tisza után folyó. Ha a róm. kath. egyház intézői szükségesnek látják, hogy a zárdai nőnevelés létesítése iránt lelkesüljenek s áldozásokra nyújtsák ki kezeiket; mi az evangyéliomi szabadság és tevékenység öntudatában buzduljunk, egyesüljünk protestáns nőnevelő-intézetek állítására, s ne a kegyes óhaj és jó szándéknál maradjunk, hanem Isten segedelmével a tizenkettedik órában cselekedjünk! Czelder Márton,