Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-22 / 30. szám

csapásokra. Hazáéi támadását így adja elő a Királyok könyvének szerzője, mint a mely azzal ért véget, hogy Jóás a béke megvásárlásása végett önként küldé el a királyi ház és a templom kincseit, míg a krónikás azt mondja, hogy Hazáéi serege kirabolta Jerusalemet. így a király büntetése nagyobb, a templom gyalázata pedig kisebb. A krónikás itt is megemlíti, hogy a bűnös Jóást nem temették a királyok temetkezési helyére. Amásia országlása a 2. Kir. 14, 2—20, és a 2. Krón. 25-ben van leírva. Megegyezik a két tudósítás ezekben. Amásia 25 éves korában lép trónra, 29 évig uralkodik, anyja Jehvaddan, jerusalemi. Első tette volt atyja gyilkosait megöletni, de hozzátartozóikat nem ölette meg, mert tiltja a Mózes törvénye. Az edomitákat megverte. Azután győzelmében elbizakodva Izrael ellen meg}7

, de Jóás, Izrael királya megveri s Jerusalem falait megrongálja, a templomot pedig és a királyi palotát kirabolja. Pártot ütnek ellene, Lákisba menekül, de megöletik. Jóásnak az Izrael királynak halála 15 évvel előbb történt. Mind a két tudósító az Izrael és Júda királynak könyveire hivatkozik mint forrásra. Különbségek. A Kir. megemlíti, hogy a magas helyeken épült oltárok még most is fenállának, ezekről a krónikás nem szól semmit. A Királyok könyvének irója viszont Amásia seregének rendezését nem írja le, míg a krónikás ezzel — a már sokszor emlegetett okoknál fogva — behatóan foglalkozik. Érdekes az egészben az, hogy az »Isten embere« isteni kijelentés folytán tiltakozik az Efraimitáknak a seregbe felvétele ellen ; tehát a krónikás annyira ellenszenvezett az Izrael fiaival, hogy még a Júda királyának seregében sem tűrhette őket. A Kir. nem említi az edomitákkal folytatott háború elbeszélése alkalmával, hogy Amásia a Seir fiai- j nak isteneit magával vitte volna Jernsalembe, a króni- j kás ellenben tüzetesen foglalkozik ezzel, s e mellett elbeszéli Amásiának az Isten által hozzá küldött prófétával való jelenetét; ezt pedig azért teszi, hogy ezek szolgáljanak aztán Amásia Jóással szemben szenvedett vereségének okául. Ismét a krónikák pragmatismusa. A jerusalemi lázadást ugyan ilyen szempont alá helyezi, s Amásiának az Úrtól való elszakadásával indokolja. 2. Kir. 14., 21, 22 és 13, 2—7; 2. Krón. 26. Első tekintetre feltűnik, hogy a Kir. mennyivel rövidebb ideig foglalkozik Uzzíással, mint a Krónikás. Ennek oka nem csak abban keresendő, hogy a Királyok könyve mind a két ország történetével foglalkozván, csak a nagyobb s inkább mind a két országra kiható jelentőségű tények felvételére kénytelen szorítkozni, hanem abban is, hogy azok, a miket a Krónika itt elmond, nagy részben a papokra és a kultusra vonatkoznak. Mindkét tudósítás felemlíti ezeket. Uzziás, Jekolia (anya) fia, 16 éves korában lép trónra, megépíti Elótot, kedves dolgot cselekszik az Úr előtt, de végre az Úr megveti, bélpoklos lesz, fia uralkodik helyette, aztán meghal, eltemettetik. Viselt dolgai meg vannak irva a Királyokról való könyvben. A mint ez a Királyok könyvében elő vanr

adva, nem lehet megérteni, hogy miért veté meg az Úr Uzziást ? Megfelel rá a Krónika. Hosszadalmasan leirja Uzziás nagy diadalait, hatalmát, gazdagságát, hírét nevét, hadseregét, fegyvereit, ostromló eszközeit, a mik is annyira felfuvalkodottá tették őt az Űr ellen, hogy »az Űr templomába beméne, hogy a füstölő oltáron füstölne.« A papok^ elébe állanak: »Uzziás! nem a te dolgod füstölni az Úrnak, hanem az Áron Pap fiaié. Menj ki e szent helybőlcc stb. Uzziás ezért a papokra megharagudott, s mikor ott haragszik, egyszerre csak észreveszik rajta, hogy bélpoklos lett. íme, ez a büntetése annak, ki a papok dolgába beavatkozik, még ha király is az, hogy a laikusnak a jerusalemi templomhoz kötését csak kisértette meg, a kultusz egyes tényezőinek a leviták és aronidák egyes osztályaihoz való kötése pedig még későbbi idők műve. A Jótámra nézve a Kir. 13, 33—36. 38-ban és a 2. Krón. 27-ben felhozott adatok teljesen összevágnak, azzal a különbséggel, hogy a Királyok könyvében található tudósítást a krónikásnál némely uj adatokkal bővítve találjuk. Ezekben beszél a krónikás Jótám építkezéseiről, az Aliimon fiai ellen folytatott diadalmas háborújáról, zsákmányáról, s ezzel végzi: »Megerősödék azért Jótám; mert az ő utait viseli vala az ő Ura Istene előtt.« Ebben is a krónikásra ismerünk. Nem mulaszthatom el annak az érdekes különbségnek felemlítését, a mi a 2. Kir. 15, 35 és a 2. Krón. 27, 2 között van. A Kir. beszélvén Jótámról, azt mondja, hogy ő Isten előtt kedves dolgot cselekedett, mindazonáltal a magasságbeli oltárokat nem rontatta el, hanem a nép áldozott azokon. Az ennek megfelelő helyen a krónikás igy szól: »de a község még vétkezik vala.« Semmi kétség, hogy a vétkezés a magasságbeli oltárokon való áldozásban áll. íme, a Kir. sem tartja már ezeket az oltárokat megengedhetőknek, mert az mondja, hogy Jótám bár kedves dolgot cselekedett az Úr előtt, még sem rontatá le ezeket; de azért nem itéli el oly keményen, mint a krónikás. A Kir. jobb szeretné, hog}7

ezek az oltárok ne legyenek, a krónikás szerint pedig vétek, ha vannak, íme a különböző korok és egyének felfogása. (Vége köv.) Kecskeméthy István. KÖNYVISMERTETÉS. „Evangélikus dogmatikaIrta Dr. Masznyik Endre, theol. akad. ny. r. tanár. Ara 1 frt. Pozsony, (Wigand nyomdája) 1888. 236 lap. Megjelent »a magyarhoni ág. hitv. ev. egyház egyet, theol. akadémiájának tanárai« által szerkesztett „theologiai szakkönyvtár" első kiadványa : Dr. Masznyik dogmatikája. Örömmel jelezzük e körülményt, mert meggyőződésünk szerint arról tesz bizonyságot, hogy ág. hitv. prot. vallásfelekezetünk egyházirodalmi feladatának magaslatán áll, s a pozsonyi tanárok által kezdeményezett s máris megindított »theol. szakkönyvtár« üdvös mozgalma egy uj szellemi életnek a hajnalát jelenti, mely meg fogja szerezni az ilyen vállalathoz szükséges állandó olvasó és pártfogó közönséget is. Szívesen üdvözlöm tehát e Lapok hasábjain is a pozsonyi munkás akad. theol. tanári kart azon a téren, a melyen megbocsáthatatlanul elhanyagolt egyházirodalmunk, s közelebbről tudományos theol. irodalmunk ápolását, fejlesztését és terjesztését tűzte ki feladatául, mert ismételten is hangsúlyozom : az akad. thtol. tankönyvkérdés, s általában a tud. theol. irodalom fejlesztésének és terjesztésének kérdése egyik legégetőbb magyar prot. kérdésünk. Másrészt azonban a mély fájdalomnak egy bizonyos német is éreztem akkor, a midőn a pozsonyi »theol. szakkönyvtár« létesítése céljából a gyűjtés szűkebbkörű ev. ág. vallásfelekezetünkben megindult, s annak legelső kiadványa máris napvilágot látott. Bizonyára a célt, a mi a vállalat megindításánál a pozsonyi kartársak előtt lebegett, szépnek, helyesnek és magasztosnak tartjuk mindnyájan, kik e mozgalomnak nagy horderejétől s vallásfelekezetünkre való nagy jelentőségétől át vannak