Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-15 / 3. szám

Budapesten (22 ezer lélek) született fiú 617, leány 535, összesen 1152 gyermek; megjegyzendő, hogy ebbe a 23 kikeresztelt zsidó is bele van számítva. — Meghalt Debrecenben 707 fi, és 647 nő, összesen t 3 J4; H.-M.Vásárhelytt 524 finemű, 491 nőnemű, összesem 1015; Budapesten 439 finemű, 364 nőnemű, összesen 803 egyéniség. — Egybekelt Debrecenben 358 pár, H.-M.-Vásárhelytt 331 (e közt csak 22 a vegyes házasság), Budapesten 382 pár (e közt 246 vegyes házasság). Áttért Debrecenben 11, Budapesten 94 egyén. Szaporodás születés és áttérés útján Debrecenben 183, H.-M.-Vásárhelytt 164 és Budapesten 425 lélek. * Iskola-avatás Nyíregyházán. Az ev. főgimnázium uj épületét, mely a nyáron készült s egyike a város legdíszesebb épületeinek, nagy ünnepélvességgel a napokban avatták fel. Mint írják, Nyíregyházán csupán a nagy megyeháza kunkurralhat vele. Á gimnázium a városi ev. egyház támogatásával küzdötte föl magát nyolcosztalyuvá s az idén már állami segélyt is kap. A fölavatási ünnepre válogatott, szépszámú közönség gyűlt egybe. A megyét Zoltán János alispán és Miklós László főjegyző képviselték; a várost Karasznav Gábor polgármester s dr. Meskó László ügyész; azonkívül ott voltak : Yidliczkay József orsz. képviselő, Megyery Géza törvényszéki elnök, Kálmán Frigyes honvédhuszár-őrnagy, Lukács Ödön ref. esperes stb. Az ünnepélyt a dalárok éneke nyitotta meg, aztán Farbaky József ev. lelkész mondott imát, mire Martinyi József igazgató vázolta a gimnázium történetét s mondott köszönetet a város áldozatkész támogatásáért, valamint Haas Mór földbirtokosnak 3000 frtnyi alapítványáért. Ezután a város képviseletében Meskó László ügyész mondott hatásos beszédet, mit Porubszky Pal tanárnak alkalmi költeménye követett. Végül Majerszky Béla egyházi gondnok lelkes beszéd mellett adta át az épület kulcsát Palánszky Sámuel felügyelőnek, a ki viszont a gimnázium kormányzatának adta át. Az ünnepély végén kedélyes lakoma volt. * Egy kis felvilágosítás Czelder Márton kecskeméti lelkész úr tévedesére. Czelder Márton kecskeméti lelkész úr »egy kiszakasztott levél lelkészi pályám naplójabólcc című elmefuttatást látott jónak világgá bocsátani, melyben az ellene folyamatban levő fegyelmi ügyet tárgyalván, azt a lehető legkedvezőbb szinben akarja feltüntetni. Nincs hozzá semmi szólóm, ha ezen ki szakasztott levelet a szélrózsa minden irányában terjeszti s a gyöngébbek kedvéért minden ismerősének megküldi. Joga van hozzá! A dolog meritumába nem bocsátkozom; az ügy bíróság előtt van s ez a legrövidebb idő alatt a törvény és lelkiismerete szerint fog Ítéletet mondani. De ebben a kiszakasztott levélben van egy pont, mely egyenesen engem illet s melyet szó nélkül nem hagyhatok. A 4—ik lapon szórói-szóra az mondatik, »hogy a helyettes esperes maga is pályázott a kecskeméti papságért s pályázatát az utolsó órában vette vissza.« Abban az időben én voltam a helyettes esperes és bátran és határozottan ki merem mondani, hogy ez az állítás nem igaz. Én nem pályáztam a kecskeméti papságért s ennélfogva pályázatomat nem is vehettem vissza. Hallott valamit harangozni Czelder úr, de nem tudja, hogy hol ? Azt mondja továbbá Czelder úr: »az egyháztanács csonka, a helyettes esperes nem tudta kiegészíteni s békességet eszközölni.« És e két állítás úgy van egymás mellé allítva, mintha én a zavarosban akartam volna halászni. Mint mondám, nem pályáztam s ennél fogva nem is állhatott érdekemben a csonka presbyterium dédelgetése! Nem az, hogy nem tudtam kiegészíteni a csonka presbyteriumot, hanem nem akartuk. Igen is, nem akartuk sem én, sem Kecskemétnek intelligensebb része; féltünk attól, a mi bekövetkezett Czelder úr »szerény de határozott kijelentése« után, hogy t. i. a felzaklatott kedélyek és emberek ki fogják szorítani az intelligens elemet a presbyteriumból! És úgy történt! Czelder úr oda menetele után megalkotta a jelenlegi inye szerinti presbyteriumot, hangoztatva az »óh nép« zengzetes szót, és az »óh nép« nyakára ült, megölő betűje lett és a mire törekedett, azt elérte : az intelligentia teljesen közönyös lett az egyház iránt, a ki pedig közönyös nem lett, abban meg neki nincs köszönete. Tehát megvolt annak a helyettes esperesnek a helyes érzéke — a mint a következmény igazolta — a miért nem egészítette ki a csonka presbyteriumot, csak hogy Czelder úr nem fogta fel, nem akarta felfogni. Azt hitte, hogy majd ő!! Es mikor ő jött, a mikor ő itt volt és kezébe vette a gyeplőt, sikerült neki megteremteni a jelenlegi helyzetet. Ézzel a kérdéssel bővebben foglalkoztam az 1885. évi esperesi jelentésemben. A ki nem resteli megkeresni, ott elolvashatja a mostani presbyterium keletkezésének történetét! Ne akarjuk más nyakába teríteni a vizes lepedőt; valialja el mindegyikünk tettéért a felelősséget és annak következményeit! Hijaba! a vizbe haló a szalmaszálhoz is kapkod; hanem ignotos faliere... nem szép dolog! Tisza-Vezseny 1888. jan. 7, — Ádám Kálmán, kecskeméti esperes. * Fördős Dezső nyilatkozatára. Midőn az alábbi választ Czelder úr kértére minden változtatás nélkül kiadjuk, kötelességünknek tartjuk megjegyezni, hogy annak számos éles kifejezéseit nem helyeseljük. »Nevezett könyvelő úr — mondja a válasz — jónak látta, e lapok közelebbi számában tett nyilatkozatával, a csúfolódók székébe ülni s a valótlanság és rágalom sarát hajítni felém. Én, mint hozzám illik, a hazugságért igazsággal fizetek. Bár esküdje el a csúfolódó, köztudomású boldogult Fördős Lajos és köztem fennállott benső barátság, melyre tanúul hívom e lapok szerkesztőjét is. Nekem a boldogult nemcsak azon nyilatkozatot tette, melyet kiszakasztott levelemben felhoztam; de sokkal többet. Panaszolt egyházára, elzüllésnek indult fiaira stb. Annyira bizalmas viszonyban voltunk egymással, hogy egymásnak kiadandó munkánkat előleges baráti vizsga'at végett megküldöttük és nyomdába csak azután adtuki 1884. tavaszán értesülvén nagy betegségéről, Debrecenbe, kellvén mennem : meglatogatt.mi. Élébb azonban Nagy-Kőrösön szálltam ki főt. Filó Lajos lelkésztársam és barátolmnál, onnan jöttem át Kecskemétre, hol Laukó Károly ev. lelkész barátomnál szálltam meg, s ő tőle menvén, látogattam meg boldogult barátomat, hogy a háznál alkalmatlanságot ne okozzak. Ott létem idején, a boldogult nején kívül özvegy Fördős Károlynét, a boldogultnak sógorasszonyát talaltam. Közben eljött dr. Hoiváth János úr is, kitől tudakozódtam a beteg felől. Az orvos elmenvén, én a beteg ágyánál ültem, ki kérte kezemet. Fördős Károlyné ki s be járt, kelt, a boldogult neje pedig bennt tett vett, mikor mondá Fö> dős Lajos, a mit kiszakasztott levelemben irtam. Neje, ki akkor az ajtót félig nyitva hagyván a másik szobaba ment, hallotta beszélgetésünket s beszólt: nyugtassa meg, komám uram, kt dvesemet. Megnyugtatva szólék. Ezen megtörtént dolog igaz voltán azonban, ha az élők lelketlen hazugok : a holtakat nem hívhatom bizonyságul. Ezen beszélgetésről azonban senkinek nem szólva, korteskedésül a boldogult nyilatkozatát fel nem használhattam. A boldogult, azon felszólításával, hogy pályázzam: az egyházat el nem kötelezte. Nem azon egyházat, melynek ifjúsága engemet, missziónáriassagom idejében, Kecskeméten létemben fáklyás zenével tisztelt meg