Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-15 / 3. szám

Később azonban, már mint kecskeméti lelkész, el­mondtam Fördős említett óhaját D, bos bátyánknak is. Ki így szólt: no majd ha Kecskemétet rendbe hozod, jöjj utánam Ceglédre. Ezt már többen hallották. A kecs­keméti egyház ügye, baja, viszálya, pártoskodása, több mint egy évtized óta ismeretes. De hát lehet-e egy lelkészt vádolni azért, mert az ár ellen úszni nincs ereje ? Aztán, ki merné magáról azt állítani, hogy töké­letes. A legnagyobb emberek mindig elismerték fogyat­kozásaikat. £.n mint kell, hogy minden lelkész utód elődjének fogyatkozásait igyekezzék csendben helyre hozni : úgy járok el. Különben pedig, viszontagságos éle­temben, még az irántam baratsaggal viseltettek jó­sagat hálával megköszöntem: Istenemmel és öntu la­tom mai (lég voltam és leszk magamnak\ Hogy ne­vezett könyvelő úrtól, ki még a parochiát is sze­rette volna elvinni, a lelkészi hivatal bélyegét vissza kívántam : ez kötelességem volt. Bizonyosan ez jutott eszébe, hogy oly fennen s igaztalanul a csúfolódók székébe ült. Öcsém! Könyvelő úr! Tiszteld atyad és anyád emlékét. Védd azt nemcsak képmutatásoddal, de magadviseletével is; de ne vétkezzél az ellen sem, ki téged nem bántott, ki hozzád nem méltó, s a kihez te nem vagy méltó. Az úr irgalmazzon tenéked.« Kecskemét, januar n. i — Czcldtr Márto*\ ADAKOZÁSOK. A salgótarjáni egyesült protestáns egyház fel­segélésére adakoztak : A salgótarjáni köszénbánya részv. társaság vezérigazgatósága 500 frt, Rima-murány Salgó­tarjáni vezérigazgatóság 300 frt, G.-Adolf-egylet 124 frt 50 kr, Weisenbacher Endre úr Budapest 50 frt, Borbély Lajosné urnő ő nagysága 50 frt, Észak magy. orsz. egye­sült bánya-tátsulat igazg. tanácsa 50 frt, E. e. e. gyam­intézet 30 frt, Zsilinszky Mihály orsz. gy. képv. úr gyűj­tése 26 frt, Dr. Jármay Gyula úr és családja Budapest 25 frt, Solti ref. esperesség 25 frt, Vadkerti ev. egyház 23 frt 80 kr, Budapesti ném. ev. egyh. 20 frt, Pozsonyi ev. e. g)ámintézet 20 frt, G.-Adolf-egylet Meiningen­' böl 18 frt 65 kr, Mező-Berényi német ev. egyház 15 frt, Szirki ev. felügyelő úr gyűjtése 13 frt 57 kr, Sziráki ev. egyház 12 frt 80 kr, Kövi ev. egyház n frt 20 kr, Kézsmárki ev. egyház 11 frt 20 kr, Idb. Fay Béla ref. egyházi gondnok úr gyűjtése 11 Irt 10 kr, Nagy-Szom­bati ev. egyház 11 frt, Zurányi ev. egyház ro frt, Győri ev. egyház 10 frt, Báró Prónay Gábor úr ő méltsága 10 frt, Kéler Napoleon úr Budapestről 10 frt, Budapesti magy. ev. egyház 10 frt, Báró Prónay Róza és Irma ő mltósága 10 frt, Stephani Lajos úr Budapest 10 frt, Szentesi ev.. egyház 10 frt, Fabinyi Géza e. felügy. úr gyűjtése 9 frt, Ruszti ev. egyház 8 frt 25 kr, Kozma Bálint ev. felügy. úr gyűjtése 7 frt 40 kr, Kiskőrösi ev. egyház 7 frt, Vaskörtvélyesi ev. egyház 7 frt, Szentesi ev. egyház 6 frt 60 kr, Dobronyai ev. egyház 6 frt 30 kr, Pancsovai ev. egyház 6 frt, Körmöczbányai ev. egyház 6 frt, Sárcsabadi ev. egyház 5 frt 25 kr, Gyóni ev. egyház 5 frt 23 kr, Balmaz újváron ref. egyház 5 frt 53 kr, Orosházi ev. egyház-5 frt, Ácsai ev. egyház 5 frt, Dr. Bartha Sándor úr 5 frt, Czeglédi ev. egyház 5 frt, Békési ref. egyház 5 frt, Kassai ev. egyház 5 frt, Nyír­egyházi ev. egyház 5 frt, Debreceni ref. egyház 5 frt, Lőcsei ev. egyház 5 frt, Busbach Ádám egyház felügyelő úr 5 frt, Gölniczi ev. egyház 5 frt, Radvani ev. egyház 5 frt, Soproni ev. egyház 5 frt, Iglói ev. egyház 5 frt, Nagy-Kőrös ref. egyház 5 frt, Gal Péter ref. esp. gond­nok úr 5 frt, Dr. Liedemann Károly ügyvéd úr Budapest 5 frt, Dr. Schulek Vilmos egyet, tanár úr 5 frt, Schné­berger Vilmos ev. lelkész úr Új-Verbász 5 frt, Beliczay Béla úr Budapest 5 frt, Breznyik János lyceum igazg. úr Selymeczbánya 5 frt, Czeglédi ref. egyház 5 frt, Föld­vári polgári kör 5 frt, Rimabrezói ev. egyház 4 frt 80 kr, Korponai ev. egyh. 4 frt, Tassi ref. egyh. gyűjtése 4 frt, Kabai ref. esp. 3 frt 85 kr, Pilisi ev. egyház 3 frt, Al­berti ev. egyház 3 frt, Láng Adolf esp. úr 3 frt, Le­hoczky. G. úr, drienoi ev. egyház felügy. 3 frt, Bagyini ev. egyház 3 frt, Nagy-Váradi ev. egyház 3 frt, É)e­recskei ref. egyház 3 frt, Pályi Ferenc ref. gondnok úr gyűjtése 2 frt 60 kr, Kis-Czelli ev. egyház 2 frt 20 kr, Buttyini ev. egyház 2 frt, Bánfalvi ev. egyház 2 frt, Modori ev. egyház 2 frt, Puczinczi ev. egyház 2 frt, Nyitraszerdahelyi ev. egyház 2 frt, Geduly Élek ev. lel­kész úr 2 frt, Bárándi ref. egyház 2 frt, Lepsényi ev. felügyelő úr 2 frt, Váci ev. egyház gyűjtése 2 forint, Szemlaki ev. egyház 2 frt, Baranyai ev. esp. felügyelő úr 2 frt, Mező-Túri ref. egyház 2 frt, Benedikty Gyula e. felügy úr 2 frt, Szentgyörgyi ev. egyház 2 frt, Lei­biczi egyh. felügy. úr 2 frt, Bőnyi ref. egyház 2 forint Felső-iregi ref. egyház 2 frt, Új-fehértói ref. egyház 2 frt, Patay Ferenc ref. gondnok úr 2 frt, Gyulai ref. egyház 2 frt, N.-Alazsonyi ev. egyház 2 frt, Fogarasi ref. egyház 2 frt, Szováthi ref. egyház 2 frt, Horváth Elek úr Budapest 2 frt, Tót-Aradácsi ev. egyház 2 forint, Dunántúli ev. ker. gyám-intézet 1 frt 95 kr, Kővágó-Eörsi ev. egyház 1 frt 95; kr, Péteri ev. egyház 1 frt 80 kr, Pribeíi ev. egyház 1 frt 50 kr, Hoboli ref. egy­ház 1 frt 50 kr, Somogyi Sándor ref. gondnok úr 1 frt 50 kr, Zsarnói ref. esperesség 1 frt 12 kr, Apathi ev. egyház 1 frt, Glozsani ev. egyház 1 frt, Hartai ev. egy­ház 1 frt, Szegedi ev. egyház 1 frt, Pelsőczi ref. egyház 1 frt, Berzsenyi Dezső e. felügyelő 1 frt, Fazekas-Varsándi ev. egyház 1 frt, Malnapataki ev. egyház 1 frt, Nagyfalusi ref, egyház 1 frt, Szakonyi Miklós e. felügyelő úr 1 frt, Gömböd Boldizsár úr 1 frt, Ruprecht Alajos ev. esp. felügy. úr r frt, Vadkerti ev. segéd-lelkész úr 60 kr, Patkai ref. egyház 50 kr, Száraz-ajtai reform, egyház 2 frt, Fuchs Gusztáv úr Budapestről 10 frt. Összesen 1752 forint 25 kr. Midőn ezúttal is van szerencsém, a számos nél­külözésekkel küzdő salgótarjáni egyesült protestáns egy­ház nevében legmélyebb hálámnak adni kifejezést azon nagylelkű, nemes szívű jótevőknek, kik minket támo­gatva, azon szánt ügynek hoztak áldozatot, mely közös ügyünk alázatos kéréssel járulok azon mélyen tisztelt hitrokonokhoz és egyház gvülekezetekhez, kiket kérvé­nyeinkkel megkeresni bátorkodtunk, de tőlük eddig vá­laszt nyerni nem voltunk szerencsések, hogy kérvénye­inket becses figyelemre méltatni kegyeskedjenek. Isten áldását kivánva jótevőinkre, kiváló tisztelettel maradtam Salgótarjánban 1888. évi január hó 6-kán. — Ru'tkay Sándor, ev. lelkész. iiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin HIRDETESEK. Pályázat két lelkészi állomásra. A belső-somogyi ev. ref. egyházmegyébe kebelezett m.-egresi Il-od oszt. és ötvös-kónyi-i III—ad osztályú lelkészi állomásra, mely f. évi márc. 12-kén lesz betöl­tendő, pályázat hirdettetik. A pályázni szándékozó lel­kész-, illetve s.-lelkész urak felhívatnak, hogy jelentkezé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom