Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-07-15 / 29. szám
évenként beterjeszteni; ki nem elégítő eredmény esetén ösztöndíját elveszítvén, 3. Az ösztöndíjat a főiskolai pénztári hivatal félévenként két egyenlő részletben, a főiskolai igazgatótanács utalványaira teszi folyóvá. 4. Az ösztöndíjat a sárospataki gimnáziumi széknek és a főiskolai igazgató-tanácsnak ajánlatára az egyházkerületi közgyűlés adományozza. Felhivatnak tehát mindazok, kik ezen ösztöndíjakat elnyerni óhajtják, hogy szegénységi és iskolai bizonyítványokkal felszerelt s az egyházkerületi közgyűléshez címzett folyamodványaikat augusztus hó 20-ik napjáig a főgimnáziumi igazgatósághoz Sárospatakon adják be. 5.-A.-Újhely, 1888. julius 1. 2~2 Az igazgató-tanács elnöksége. Pályázat gymnasiumi tanszékre. A soproni ág. hitv. ev. kerületi lyceumban a jövő tanév kezdetén betöltendő tanszékre, melylyel a magyar nyelv s irodalom mint fő, a német nyelv, esetleg más tantárgy, mint melléktárgy van összekötve, ezennel pályázat hirdettetik. A megválasztandó egyelőre 800 (nyolcszáz) forint évi fizetés mellett egy próbaévre hivatik meg és csak három évi működés után a próbaévet is beletudva, lép a rendes javadalom 1100 (egyezer száz) frt rendes évi díj és tandíj-osztalék élvezetébe és jogosult, de egyszersmind kötelezett tagja a tanári nyugdíj-intézetnek és gyámoldának. Pályázóknak bizonyítványaikkal kellőleg felszerelt folyamodványaik f. é. augusztus hó 18-ig bezárólag az ev. lyceumi igazgatósághoz Sopronba intézendők. Sopronban, 1888. julius 9-én. Takáts Dénes, 1—3 az iskolai kis bizottság elnöke. r^L ZLTST-A. ÍZ; ^.T. A tiszáninnei ev. ref. egyházkerületben az alsóborsodi egyházmegyéhez tartozó hevesi egyház lelkészi állomására pályázat hirdettetik. Az ezen lelkészi állomáshoz kötött javadalom szántóföld, két hold terjedelmű kert, szemes élet, fa, stóla jövedelméből 628 frtra van felvéve, s így a 4-dik osztályba tartozik. A pályázni kívánók, kérvényöket augusstus 20-ig, adják be nt. Bornemisza József esperes úrhoz Mező-Keresztesen, Ezen lelkészi állomásnál is figyelembe veendő, az egyházkerület azon határozata, mely az özvegyeket kegyévben részelteti. Miskolc, 1888. julius 10-én. Kun Bertalan, püspök. lE^-A. X_."5T-Á. IZ; ^.T. A h.-böszörményi 6 osztályú ref. gymnasiumban egy rendes tanári állomásra pályázat hirdettetik. Ezen tanszék szaktárgyai : a történelem és magyar nyelv. Évi javadalmazás : 800 frt és 100 frt lakbér. A megválasztandó egyén, ha okleveles tanár, egy évi sikeres próbaidő, ha pedig nem okleveles, az oklevél megszerzésének s sikeres szolgálatnak feltétele alatt 2 év multán állandósíttatik. A kellőleg felszerelt pályázati kérvények f. évi aug. i-ső napjáig alólirotthoz küldendők. H.-Böszörmény, 1888. julius 10-én. Somossy Béla, 1—2 főgondnok. Hi3T-Á. Z ^ T. A békés-bánáti ev. ref. egyházmegyébe kebelezett csorvási harmadik osztályú ev. ref. egyház lelkész-tanítói állomására. Javadalom: 1) Kétszáz forint; 2) husz köböl buza és tiz köböl árpa; 3) hét és fél hold (71 /*) szántóföld, adóját és szántását az egyház fedezi, egyéb munkáját és a magot a lelkész-tanító adja; 4) tizenkét kocsi szalma, melyből az iskolát is fűttetni tartozik; 5) két öl kemény tűzifa; 6) lakás, ezernyolcszáz Q öl beltelken ; 7) stóla. Lelkek száma hatszáz. Az elválasztandó lelkész-tanító a békés-bánáti ev. ref. egyházmegye özvegy-árva pénztárának kötelezett tagja, hivatalát az 1889-ik év ápril 24-én elfoglalni tartozik, ez évben azonban a jövedelemnek csak 2 /3 részét nyerendi, egy harmad része, január-ápril, a volt lelkész-tanító özvegyét illetvén. Pályázati kérvények folyó év augusztus 8-áig Szabó János békés-bánáti ev. ref. espereshez Kőrös-Tarcsára, (Békésmegye) küldendők. Debrecen, 1888. jul. n-én. Révész Bálint, püspök. Pályázat főgymnasiumi tanszékre. A folyó év őszén tartandó egyházkerületi közgyűlésen, választás által, a nagyenyedi ref. Bethlen-kollégiumnál, két főgymnasiumi rendes tanári szék fog betöltetni, még pedig : 1) az ürességben levő mennyiségtan-természettani, 2) egy újan rendszeresítendő latin s görög nyelv- és irodalmi rendes tanári szék. A választandó rendes tanárok javadalma, egyelőre, egyen-egyen : évi 1000 frt készpénz fizetés, 64 köbméter tűzifa (mintegy 160 frt értékben) és lakás természetben, vagy 240 frt lakáspénz; a fennálló hat, magasabb fizetésű gymn. rendes tanári állomások valamelyikének megüresedése esetén, az özvegy-árvai kegyév lejárta után, szolgálati idősbség rendje szerint, azon magasabb fizetés (1350 frt, 50 frt ötödéves fizetéspótlék, lakás vagy lakáspénz és veteményes kert-rész) élvezetébe jutnak. A szolgálati idősbségre nézve, egy időben választottak közt, a tanári oklevél kelte dönt. A választottak helyöket az 1889 — 90. év megnyitásakor, ünnepélyes beköszöntéssel foglalják el. A pályázók életkorukról, vallásukról, végzett tanulmányaikról állami képesítettségükről, eddigi szolgálataikról stb. tanúskodó okirataikkal felszerelt kérvényöket f. év aug. 20-áig az erdélyi ref. egyházkerület állandó Igazgató-Tanácsához, Kolozsvárra címezve nyújtsák be. Az erdélyi ev. egyházkerület Igazgató-tanácsának Kolozsvárott, 1888. julius hó 4-én tartott üléséből. Parádi Kálmán, Szász Domokos, tanügyi eladd. reform, püspök mint elnök. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Dr. Ballagi Mór. DEUTSCH M.-féle műintézet Czettel és Deutsch Budapest.