Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-01 / 27. szám

»Az egyes osztályok tananyaga az alaktanban és a mondattanban különböző betűnemek által van szembeötlővé téve, miről a bevezetés előtt levő táblázat bővebb felvilágosítást ad. A nyomtatás ezen különböző alakja élesebben és áttekinthetőbben emeli ki az egyes osztályok tananyagát, mint pl. az osztályoknak a szöveg szélén számokkát való megjelölése.« »A dolog természeténél fogva, — hogy ismét szerző szavaival éljek — nem lehet kikerülni, hogy egyes esetekben kétely ne merüljön fel, vájjon nem volna-e célszerűbb egyik másik pontot más osztálynak jelölni ki.« S hogy szerző szavait kibővítsem, ez az eset, e tankönyv mellett, különösen akkor állhat elő, ha valamelyik osztály a szorosan megjelölt anyagnál többet is megbír, mert ennyit a leggyengébbnek is meg kell birnia. De hát mi akadályozza az osztálya tehetségi színvonalát helyesen értékelő tanítót, hogy ha jónak látja, az osztály pensumán túl ne lépjen s azt egy felebbi osztály, szomszédságában és szerves kapcsolatban levő pensumából ne bővítse. Aztán már az maga is nagy nyereség, »hogy egy tisztán meghatározott pensum áll előttünk, hogy tehát a tanító minden esetben tudja, hogy az osztályába lépő tanulóktól mit követelhette Mindezt a fentnevezett, vagy más azokhoz hasonló nyelvtanok segítségével sokkal nehezebben lehet eszközölni, úgyhogy a tanítónak, természetesen az első osztályon felüliekben, az év egy részét a tanulók ismeretanyagának kipuhatolásával kell eltöltenie; a mi a tanítás rendes menetére és a tovább haladásra zsibbasztólag hat. Az állam által kiadott gymnasiumi utasításokban határozottan ki van mondva, hogy a nyelv- és mondattani részt a négy alsó osztályban be kell fejezni. Többi nyelvtanaink a tananyag beosztásában szorosan alkalmazkodnak e követelményhez. E tankönyv csak annyiban felel meg az utasításoknak, hogy a III. és IV. osztályban e szerint is bevégzik a tanulók az általánosabb és leggyakrabban előforduló szabályokat (azaz annyit, a mennyinél többet odáig a tanuló meg nem emészthet), de a tananyag kimerítő feldolgozását hét, illetve mind a nyolc osztalyra osztja be. Hogy helyesen-e, feleljen a tapasztalás. Én magam 12 évi gyakorlatom alatt ugy tapasztaltam, s másoktól, köztük akárhány államgymnasiumi tanártól is, azt hallottam, hogv a nyelv- és mondattan teljes anyagát, a IV-ik osztályig bezárólag, lehetetlen ugy feldolgozni és elsajátíttatni, hogy a további osztályokban ne legyen szükség minden lépten-nyomon kiegészítő, ismétlő gyakorlatokra; a mi bizonyosan megkíván annyi, vagy még több időt, mint a mennyit a tankönyv a rendszeres tanításra szánt, mert a felsőbb osztályok fokonként nehezedő olvasmányaiban, a dolog természeténél fogva, sok olyan mondattani nehézségbe ütközünk, a milyenekkel az alsóbbakban az olvasmányok sokkal könnvebb szerkezeténél fogva nem találkozhatunk. E mellett talán sehol sem igazabb a »lassan siess, tovább érsz« elve, mint itt. E nyelvtan a felsőbb osztályok számára az egész anyagból épen azon részt tartja fenn, a melyre legnagyobb szükségük van, s ez által alsóbb és felsőbb osztályok, tanuló és tanító dolgát egyaránt megkönnyíti; az alsóbb osztályokban nem kényszergeti a tanulót olyan dolgokkal foglalkozni, a melyeknek begyakorlására sem alkalmuk sem elég idejök nincsen, hanem ad annyit a mennyit oly alaposan elsajátíthatnak, hogy később nem kell a felsőbb osztályok tananyagának rovására újra tanulniok; e mellett a tanár sem kénytelen minduntalan a hézagokat töltögetni, hogy meg-megcsökönyösödő tárgyát tovább vonszolhassa. Egy szóval e beosztás mellett idő és eredmény egyenes arányban állanak: a gymnasium egyik részének nem kell azzal vesződnie, hogy felületesen tanulja azt, a mire még nincs szüksége, a másiknak pedig azzal, hogy kipótolja azt, a mit az előbbi nem tudott megtanulni, s így a maga pensumától rabolja el a szükséges időmennyiséget, hanem végezheti mindenik a maga feladatát. Leginkább megtetszik ez a felsőbb osztályok stylusgyakorlatainál, melyekre még gondolni sem lehet a nehezebb mondattani szabályok ismétlése nélkül. Elképzelhetni azokat a nehézségeket, melyekkel a tanárnak küzdenie kell, ha a négy osztályos beosztással csak felületesen elsajátított mondattant csaknem egészen ismételnie kell, hogy teljesen meg ne rekedjen, hanem kínnal-bajjal tovább sántikáljon. Ennyit a kön}^v általános jellemzésére. A részletek kidolgozásában is, elejétől végig, szembetűnő az a mindent pontosan mérlegelő gondosság, mely ügyelt arra, hogy minden tárgyára vonatkozó szükséges ismeretet felöleljen, a nélkül, hogy a tanulót fölöslegessel terhelje. Röviden, tartalmasan, igazán takarékos teljességgel«, végezte feladatát. Térfogyasztó nyomtatása ellenére is, 95. lapon tárgyalja az alaktant, 91. lapon végzi a mondattant; 41 lapon a nyelvtan-stilisztikai sajátszerűségeket, 18. lapon a latin verstant, a római naptárt, a latin szövegbeli szórövidítéseket magyarázza; 19 lapra terjedő tárgymutató rekeszti be a könyvet, holott pl. a Schutz Dávid-féle apró nyomtatása és a nyelvtan-stilisztikai sajátszerűségek teljes mellőzése mellett is 314 lapra terjed. Minden a mellett tanúskodik, hogy szerző nyomról-nyomra kisérte s szorgosan megfigyelte, hogy a tanítás menetében mi ütközik nagyobb nehézségekbe, s hogyan lehet azokat elhárítani. A declinatiókat szám szerint nevezi el s a régi methodus szerint tárgyalja, de párhuzamos jegyzetekben a törzsrendszert is kellő figyelemben részesíti, hogy az esetleges könnyítések vagy felvilágosítások eszközlésére mindig kézügyben legyen.. . Ezt különben átdolgozónak előszavában kifejezett véleménye szerint csak a negyedik osztályban kellene tüzetesen eltanítni, előkészítésül és átmenetül a görög nyelv tanításához, mely nyelvet már csakugyan a törzsrendszer szerint kell tanítnunk. Nézetem szerint a törzsrendszer segítségéhez folyamodás szüksége, ha nem hamarább a második osztályban okvetlen beáll, hol a név- és igeragozásban előforduló rendhagyó jelenségeket ennek segítségével, meg a hangtani okoknak figyelembe vételével rövidebb uton meg lehet értetni, s tehát el is sajátíttatni, mint a puszta beemléztetés által. A szabályok finom, szabatos, de a lehető legtakarékosabb fogalmazása különösen akkor tűnik ki, ha a többi nyelvtanok megfelelő paragraphusaival párhuzamba állítjuk. Vegyük pl. a 23, 24. §§-kat: »A Plur. Nom., Acc., és Voc.« »ia« végzettel képezik azon seml. nemű főnevek és melléknevek, melyeknek Sing. Abl.-ban »i« van, valamint a participiumok. A melléknevek középfokainak tehát -a- végzete van.« Ennek kiegészítése a másik. »A Plur. Genitivust »ium«-mal képezik mind azon szók, melyeknek seml. Plur.-sában »ia« van.« A Schulz Dávid-féle nyelvtan ezt szintén két §-ban (31, 32), de másfél apró betűs lapon tárgyalja s a tanulónak még sem ad oly kitűnő utmutatást, mint ez, mert az a szerencsés gondolat, hogy az »ia« végzetű eseteket szoros kapcsolatba hozza a sing. abl. »i« végzetével, s ezáltal a III. declinatióra tartozó seml. főnevek többes számának képzésére, valamint az idetartozó melléknevek ragozására közös kulcsot adjon, nem található benne, nem a többi nyelvtanok egyikében sem. A kivételeket is