Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-15 / 3. szám

ekkor mindig képtelenek vagyunk ezen eszmét az ok eszméjével öszhangzásba hozni. Még mindig magyarázatlanul marad azon talány, hogy miként hozhatja létre az absolut a relativot, a végetlen a végest? Ha az okozó tevékenység állapota magasabb, mint a nyugalomé, az absolut szabad akaratból vagy a nélkül a relativ tökéletlenség állapotából a relativ tökélyesség állapotába ment át; ennélfogva eredetileg nem volt tökélyes. Ha a tevékenység állapota tökéletlenebb a nyugalomnál, az esetben az absolut, mialatt okká vált, elveszíté eredeti tökélyességét. Még csak az a felvétel marad hátra, hogy a két állapot teljesen egyenértékű és hogy a teremtés ténye teljesen indifferens. Ámde ezen felvétel megdönti az absolut egységét, vagy pedig önmagával jő ellenmondásba. Ha a teremtés ténye reális és mégis közömbös, ez esetben az absolut kétféle képzetének lehetősége forog fenn t. i. mint productivé és nem productivé. Ha meg az illető actus (a teremtés) nem reális, úgy e felvétel önmagától elesik. Nem magyarázható meg továbbá az absolut fogalmából a relativ létrejötte azért sem, mert ha az az absoluttól különböző realitás, az esetben előállása egy a semmiből levéssel. Ámde valamely tárgyat nem létezőül fogni fel, önmagában ellenmondás. Lehetséges egy bizonyos időben egy bizonyos tárgyat nem gondolni, egy más időben létezőnek képzelni; de lehetetlen azt a levés állapotában gondolni, a nem létből a meglétbe való átmenetében. Ezek folytán az absolut és végetlen képzete bármely oldalról tekintve is ellenmondásokkal teljes. Ellenmondást rejt magában azon feltétel, hogy ily dolog akár magában, akár másokkal együtt létezik; s ellenmondás rejlik azon felvételben, hogy az nem létezik. Helytelen dolog azt egynek és ép oly helytelen soknak képzelni. Ellenmondás nélkül nem lehet személyes lénynek, de ép oly kevéssé öntudatlannak gondolni. Benső ellenmondás nélkül nem mondható tevékenynek, és ép úgy nem tétlennek. Nem fogható az fel a lét összege, de ép oly kevéssé ezen lét egy része gyanánt. Úgy látszik, hogy ezen eredmény nagyon elüt attól melyet elérhetni véltünk, a midőn a kérdés vizsgálatához fogtunk. Ugyanis a vallás alapfogalmait azon célzattal vettük vizsgalat alá, hogy az azokban minden valószínűség szerint rejlő alapigazságot felkutassuk. És ime, eddig csak negativ tételekhez jutottunk. Mialatt a különböző hitrendszerek alapjaiul szolgáló képzeteket vizsgálat alá vettük, azon meggyőződésre jutottunk, hogy közülök logikai okokkal egyik sem bizonyítható s atheismust, pantheismust, és theismust egyaránt absolute gondolhatlannak találtunk. Ügy látszik, hogy vizsgálatunk végeredménye nem az, miszerint mindegyik elméletben ugyanazon mélyen fekvő igazság rejlik, hanem éppen az ellenkező, hogy t. i. egyikben sem fedezhető fel semmi nyoma az igazságnak! fcs mégis sajnálatos tévedés volna — mint azonnal látni fogjuk — ezen ezredménynél állapodunk meg. Ha az erkölcsi törvények codexétől eltekintünk, a mely minden egyes esetben későbbi fejlemény : minden vallásos hit úgy definiálható, hogy az az universum apriorikus elmélete. A legdurvább fetisismusban, a mely minden tüneménynyel külön személyiséget kapcsol össze; a polytheismusban, a melyben ezen személyek részben általánosíttatnak; a monotheismusban, a melyben egészen általánosíttatnak; a pantheismusban, a hol az általánosított személyiség egy lesz a tüneményvilággal: egy-egy hypothezist találunk, mely az universium megértésére alkalmasnak talaltatott. Sőt maga az az irány, mely minden vallás negatiójának szokott tekintetni, a pozitív atheismus, ezen meghatározás körébe esik. A mennyiben ugyanis a tér, anyag és mozgás önlétét állítja, s ezeket a tünemények összegével szemben adaeqatoknak tekinti, ez is apriorikus elméletet ad, melyből minden tényt levezethetőnek állít. Ennélfogva mindegyik elméletben két közös állítás foglaltatik: először, hogy van valami, a mi megmagyarázandó ; és másodszor, hogy a kivánt magyarázat ez vagy amaz. Bármennyire eltérjenek is az egyes gondolkozók a probléma megoldásában, mindazonáltal kétségtelen az összhang azon tételt illetőleg, hogy egy bizonyos probléma megoldandó. Ez tehát azon elem, mely minden vallásformával közös. Oly vallások is, melyek egymással homlokegyenest ellenkeznek, abban az egyben feltétlenül egyet értenek, hogy a világ létezése mindennel együtt, a mi benne és kívüle van, oly titok, mely szüntelen felderítésre vár. E felett a pont felett, és csakis e felett, teljes megegyezés uralkodik. És hogy minden vallásnak csakugyan ez képezi életelemét, bizonyítja azon tény, a mely szerint ez nem csak túlél minden változást, hanem annál inkább előtérbe lép, tudalmasul, minél magasabb fejlettségi fokot ér el valamely vallás. A legprimitívebb vallásalakok, habár at vannak hatva a láthatatlan, személyes agentiak eszméjétől: ezen agentiakat teljesen concrét és mindennapi formában képzelik, egy rangba helyezvén az emberi és állati látható agentiakkal; s ennélfogva a titokról való homályos sejtelmöket a lehető kevéssé titokteljes alakba burkoljak. A polytheistikus vallás-képzetek a ható személyeket nagyon idealizált alakkal ruházzák föl s azok szerint ezek megközelíthetlen helyeken élnek, észrevehetetlen módon működnek és az emberekkel jelek által, vagy inspirált egyének közvetítése mellett érintkeznek; más szavakkal a dolgok végső okai kevésbé ismereteseknek és megfoghatóknak tekintetnek. A monotheistikus hit képződése az ugyanazon irányban való tovább haladást jelzi. A további fejlődés a theologiában, mely az ily féle szólamokban kulminál : »A felfogható Isten már nem volna Isten«, vagy »Azt gondolni, hogy Isten olyan, a milyennek mi képzeljük, istentagadás«, még világosabban kifejezi a szellemet, a mely áthatja napjaink egész felvilágosodott theologiajat. Mialatt tehát a vallásos tételek egyébb alkatrészei folyton változnak, ez folyton változatlan marad, mindig jobban előtérbe lép és ez által egyedüli lényeges résznek bizonyul. Ezzel tehát találtunk egy lehető legnagyobb bizonyosságú vallásos igazságot, oly igazságot, a melyben a vallasok egymásai épúgy, mint azon filozófiával is összeegyeznek, a mely különben egyes tanaikkal ellentétben áll. És ezen igazság okvetlenül az, a melyet mi keresünk. Ha vallást s tudományt egyesítni, közös alapra helyezni akarunk, az egyesülés alapja okvetlenül ezen legmélyebb, legáltalánosabb és legbizonyosabb tény leend : a lényeg (hatalom), mely az universumban nyilvánul, absolute megismerhetetlen. Pápa. Horváth József. KÖNYVISMERTETÉS. A Keresztyénség védelme. Első rész. Apologetikai előadások a keresztyénség alapigazságairól. Tartotta Dr. Luthardt Kiistóf Ernő. A tizedik javított kiadás után foi dította Csihy Lajos debreceni ev. ref. hittanár. Budapest, 1888. XX+381. 8° l. Ára kötve 1 fit. Schaff Fülöpnek »Krisztus személyiségea című munkája óta a »Traktatus-terjesztő társulat« a fent jel—