Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-24 / 26. szám

ördöngöstől is tanácsot kérdett volna, és nem kérde tanácsot az Úrtól, melyért őtet el is veszté, és adá az ő országát Dávidnak az Isai fiának.« Mintha csak azért festette volna ide ezt a szomorú csataképet ily sötét színekkel, hogy annál élénkebb legyen az a rózsás szín, melylyel a nagy király trónraléptét és országlását festi. Ez az elbeszélés csaknem szórói-szóra meg van a i. Sám. ]i-ben. Mindkét elbeszélés szerint a filiszteusok megverik a zsidókat, megölik Saul íiait, Jónátánt, Abinádábot és Milkisuát, Saul megsebesül, szolgájával akarja magát megöletni, hogy a körülmetéletlenek meg ne csúfoljak, de végre . is öngyilkossá lesz, a" filiszteusok megtaláljak fejét és fegyverét haza küldik, fegyverét felfüggesztik Astarót templomában Sám. könyvének elbeszélése szerint, a Krón. könyve pedig csak annyit mond, hogy az ő isteneiknek templomában. Testét a Bethsán kerítésén függesztik fel a Sám. szerint, a Krón. pedig csak azt mondja, hogy csak a fejét függeszték fel a Dágon kápolnajaban; de aztán ezen lényegtelen különbségeket leszámítva a két elbeszélés csaknem szórólszóra megegyezik egészen addig, hogy Sault és fiait eltemeték a Jabes Gileád fiai, és böjtölének heted napig. Hanem itt aztán jellemző az, hogy a Sámuel könyvének irója ezzel fejezi be az elbeszélést, míg a krónikás, mint pragmatikus történetíró r

a gyászesemény indokolásául felhozza, hogy Saul az Úr igéit meg nem őrizte, hogy az ördöngöstől is tanácsot kért stb. s épen ezért az Ur veszte el őt, s az Úr adta országát Dávidnak. A i. Krón. X. 13 — 14-ből az látszik, hogy a krónikás egy vagy több általa megirt eseményre hivatkozik, pedig ilyet a krónikákban nem találunk, hanem igen is a 1. Sámuel XXVIII. 7 — 16-ban, hol az endori varázsló történetét olvashatjuk, s a 1. Sám. XIII. 13. fejezetben, hol Sámuel megfeddi Sault. Ezekből kitűnik a krónikák pragmatismusa, s kitűnik az is, hogy a szerző jól ismerte Sámuel könyveit. A 1. Krón. XI. 1—9 és a 2. Sám. V. 1—10 elmondja, hogy Saul halála után a zsidók Hebronban Dávidot kenték királyivá, s hogy aztán Dávid Jebus városát beveszi. A Sámuel könyveinek irója ezt sokkal részletesebben beszéli el, mint a krónikás. Amaz elmondja azt is, hogy Dávid trónraléptekor 30 éves volt, s Hebronban 7 évig uralkodott, Jerusálemben pedig 33-ig ; emez pedig erről nem tesz említést, a mi abból magyarázható meg, hogy a krónikás egy rövid, könnyen áttekinthető történelmet akart adni népe kezébe. De van a Sám. könyvének itt egy más tudósítása, a mit a krónikás szintén mellőz, de már egészen más okból. A 2. Sámuel V. 8. ugyanis elmondja, hogy Jebus ostrománál Dávid jutalmat igért annak, ki először felhág a falra, s vágni kezdi a Jebuzeusokat, a sántákat és vakokat, kik azt mondták, hogy »neni jő ide be Dávid.« Erről a 1. Krón. XI. 6 csak annyit mond, hogy Dávid így szólt: »Valaki legelőször a Jebuzeusokat megverendi, utánam Fő és Hadnagy lészen.« A többit pedig nem a rövidség okáért hagyta el, mert hiszen azt meg ráér megmondani, hogy Jóáb ment föl először a falra, a mit a Sám. nem említ; hanem mellőzi azért, mert ő előtte már a hagyomány fényes glóriájával övezve állt a nagy király, nem pedig a maga nyerseségében. Érdekes világot vet a krónikás történetírói jellemére a Dávid vitézeinek névsora, mit ő egész terjedelmesen közöl itt a 11, 10—47. es 1

2

• fejezetben. Ez a névsor, azaz ennek a 10—41. szakaszában levő része a 2. Sám. 23, 8—3g-ben van megírva, azzal a különbséggel, hogy a 2. Sám. 23, 11. 12. a Krón.-ban nem említtetik. Ezt a listát a Sámuel könyveinek írója Dávid utolsó beszédeihez kapcsolva közli, hogy azokat a hősöket, kik Dávid diadalainak részesei voltak, megmentse a feledéstől; ellenben a Krónikás mindjárt a dávidi történetek elején, Jebus bevételével kapcsolatban sorolja elő Dávid vitézeit, és pedig többet, mint a Sámuel könyvei, mert folytatólag elősorolja azokat, kik még Saul alatt Dávidhoz csatlakoztak, s kik őt Hebronban királylyá kenték, s mindezt azért, hogy a nagy király alakja ennyi hős közül annál dicsőségesebben emelkedjék ki s hogy megmutassa, hogy a zsidók legjelesebbjei mindjárt eleinte mind Dávid köré gyülekeztek, mint a zsidók egyedüli királya köré. Isbósethről a krónikás egy szóval sem emlékezik meg. A krónikásnak a genealógiai táblák iránt tanúsított rokonszenvén kívül ez az oka annak, hogy ő a Dávid vitézeit itt számlálja elő. A krónikás Dávidnak mint eg}r

eduralkodónak első tettéül említi a szövetség ládájának elhozatalát Kirját-Jearimból a Gitteus Obed-Edom házába s ezt a 13 —ik fejezetben mondja el. E tényről a Sámuel könyveinek szerzője a VI. 1 — 11-ben tudósít bennünket. Összehasonlítva a két elbeszélést, csaknem szószerint megegyezőnek találjuk, a különbség csak az, hogy a króntkás egy hosszadalmas bevezetéssel kezdi a történetet, melyben Dávid felszóllítja mind az egész Izraelt, s a papokat és levitákat, hogy hozzák haza az Jrnak ládáját, s különösen hangsúlyozza, hogy Saul alatt azt nem tették; míg a Sám. csak röviden említi meg, hogy »begyűjté ezek után Dávid az egész Izraelnek szinét« stb. De nagyon érdekes lesz azt is megfigyelnünk, hogy milyen előzmények után közli e tényt az egyik, s milyen után a másik történetíró. A Sám. szerzője előbb leírja a Dávid házát s a filiszteusokkal vívott dicsőséges küzdelmeit ; ellenben a krónikásnál mit látunk ? A mint elmondja, hogy mily lelkesedéssel s örömmel sereglett Dávidhoz minden nemzetség, hogy őt az egész Izraelen egy szívvel-lélekkel királylyá válaszsza, rögtön a láda elhozatalát beszéli el, s annak elmondására, mit Sám. már előbb elbeszélt, azt az időt használja fel, míg a láda : Obed-Edom házában volt. Ki ne látná a nagy különbséget a Sámuel könyveinek és a Krónikáknak Dávidja között? Amaz egy nemzeti hős, ki először országát és trónját biztosítja a külellenséggel szemben s azután részint vallásos szükségből, (ha nem a legmagasztosabb | vallásos szükségből is), részint fővárosa fényének emelése végett haza viszi a szövetség ládáját is; emez egy vallási hős, kinek mint királynak első gondja, hogy haza hozassa az ő Istenének ládáját, mit a zsidók Saul idejében meg nem kerestek, s egyébb dolgok csak másod fokon állanak előtte. A krónikák irója itt mondja el a 14, i-ben, hogy Dávid házat épít, aztán a 2—7-ben leírja Dávid családját s a 8—17-ben a filiszteusokon aratott két nagy diadalát, melyek folytán »Dávidnak kiméne híre neve minden földnek szegletire, és az Úr a Dávid hírével megrettente minden pogányokat.« Mindezt szószerint megtaláljuk a 2. Sám. V. 11—26-ben kivévén az említett záradékot, mit a nagy király iránt érzett végetlen hódolat diktált a régi kor dicsőségének fényében fürdő krónikás tolla alá. Igen jellemző különbségeket találunk azon két parallel elbeszélés között is, mely a frigyládának a Gitteus Obed-Edom házából való hazaviteléről tudósít bennünket. Az egyik tudósítás a 2. Sám. VI. 12—23-ban, a másik pedig a 1. Krón. 15 és 16-ban található. A tulajdonképeni történet előadásában csak egy eltérést találunk, de az is nagyon jellemző, azonban annál többet tálalunk aztán a bevezetésben és befejezésben. Az elbe-