Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-24 / 26. szám

széles magvát, azaz magát a tényt a 2. Sám. V. 12—19-ben, s ennek csaknem szórói-szóra megfelelőleg a 1. Krón. XV. 25—16, 3-ban találjuk meg, a különbség a kettő között az, hogy a 2. Sám. VI. 13 az áldozat említésénél levitákról nem szól, míg a Krónikák megfelelő helye, a 15, 26 így szól: »Lőn pedig, mikor az Isten felsegéllette volna a lévitákat, kik az Úr szövetségének ládáját viszik vala, ez okáért áldozának hét tulokkal, és hét kossal.cc (Amott csak egy ökröt és egy juhot áldozának.) De lássuk most már a többit. A 2. Sám. VI. 12. szakasza így kezdi az elbeszélést: »És megmondák Dávid Királynak ilyen szóval:« Megáldotta az Úr az Obed-Edom házát, és minden marháját valamije vagyon, az Isten ládájáért. Es elmenvén Dávid, elvivé az Isten ládáját stb.« Világosan kimondja Dávid tulajdonképeni célját a láda hazavitelével, és kezdetleges fogalmát a Jahveh és a frigyláda egymáshoz való viszonyáról és természetéről. A fejlettebb vallásos képzetekkel bíró krónikás ilyet nem mondhatott arról a királyról, ki az ő lelkében mint az igazi theocratia megtestesítője élt, neki ezt a tudósítást, ha előtte feküdt is a forrásokban, melyekből merített, el kellett mellőznie. O nem is ezzel kezdi az elbeszélést. Hosszadalmasan és körülményesen leírja az előkészületeket, mikről meg Sám. nem ad értesítést. Leírja, hogy Dávid sátrat építtet a frigyládának, hogy — mivel másnak nem szabad az Úrnak ládáját hordozni, csak a levitáknak, (a miről a Sám. nem tud semmit) — összegyűjti az egész Izraellel együtt az Áron fiait is és a levitákat, kiket az író körülményesen előszámlál, s ezek viszik a ládát; de ezeknek is előbb meg kell magokat szentelni. Jellemző a krónikás pragmatismusára a 13. vers: »Mivcl hogy eleitől fogva nem míveltétek ezt, a mi Urunk Istenünk eloszlatott minket, mert nem kerestük őtet a tőle szabott rendtartás szerint." Nem kevésbbé érdekes, hogy itt már a leviták rudakon viszik a frigyládát, v

a szerint, a mint Mózes meghagyta volt, az Úrnak beszéde szerint;« valamint az, hogy itt már vannak ajtónálló, éneklő stb. leviták. Leirja, hogy kik mennek a láda előtt és után, stb. Minderről a Sámuel könyveinek szerzője nem tud semmit, ezt csak olyan ember Írhatta, a ki az isteni tisztelet későbbi berendezéséről már tudott, s e törvények eredetét minél meszszebbre akarta visszavinni. A ládának a sátorban való elhelyezése után áldozatot tartván, Dávid megáldja a népet, s mindenkinek kenyeret, húst és bort osztogat. És ezután a 2. Sámuel szerint »elméne mind az egész nép kiki az ő házához« s haza tért Dávid is, hogy az ő háza népét megáldja. De nem így a Krónikák szerint. E szerint Dávid még előbb levitákat rendel az Úr ládája mellé, kik hegedűkkel, cimbalmokkal stb. dicsérjék az Urat, aztán egy hosszú éneket ad az énekeseknek, aztán gondoskodik ajtónállókról és égő áldozatot tevőkről, és csak aztán térnek haza. Mindezekről Sám. hallgat. A krónikás meg viszont arról nem emlékezik meg, a mit a Sám. könyve Dávid hazatérése után beszél el Mind a két iró megemlékezett ugyanis arról, hogy a láda vitelekor Dávid a láda előtt táncolt, s ezért neje, Saul leánya Mikál »megutálá őt.« Erről a krónikás többet nem szól; de a Sámuel könyveinek szerzője elbeszéli azt a nem épen gyengéd családi jelenetet, mely a fényes ünnepélyt Dávid házánál követte. Az elbeszélés hitelességében kételkedni semmi okunk nincs, mert hiszen az előzménynek, mit mindkét iró elmond ez a szóváltás természetes következménye. De a krónikás lemosott Dávidról minden port, a mi pedig minden emberre ragad a magán és nyilvános életben való forgolódásában. Összegezve a mondottakat, elmondhatjuk, hogy a Sám. tudósítása eredetibb és hívebb, mint a Krónikáé, s hogy a Krónika tudósításából világosan kirí a célzat, hogy Dávidot minél eszményibb magasságban s a törvénynyel minél szorosabb viszonyban tüntesse föl, és hogy megmutassa, hogy a Davidi kor fénye a törvény megtartásából, a nagy ünnepélylyel hazavitt frigyládából sugárzott ki. A cultusról s levitákról adott elbeszélései pedig egyrészről azt mutatják, hogy oly korból ered, mikor már ezek rendezve voltak, más részről pedig azt, hogy a szerző a leviták tekintélyét és befolyását ez altal is öregbíteni akarta. (Folyt, köv.) Kecskeméthy István. KÖNYVISMERTETÉS. „Keresztyén hittan- és erkölcstan^ prot. középiskolák VlII-ik osztálya és tanítóképző intézetek utolsó évfolyama. Irta JBancsó Antal soproni theol. tanár. Sopron, 1888. 97 l. Ára 75 kr. Örömmel és ügyszeretettel láttam ez alkalommal a könyvismertetés tanulságos, de nem épen gyönyörűséges s a mellett nagyon is fáradságos munkájához. Tettem azt nemcsak azért, mivel volt eperjesi jeles tanáromnak művét mutatom be Lapunk t. olvasóink, ki velem a theol. tudományt s annak beható tanulmányozását, kiválóan pedig gazdag irodalmát megkedveltette, kinek a mint azt örömmel és hálás szívvel beismerem — nem kis része van abban, hogy az akadémiai theol. pályát életpályámul választottam, s kinek Sopronba való távozását az eperjesi cóllegium, annak pártfogósága s városunk művelt közönsége oly őszintén fajialja, hanem és főképen azért, mivel legközelebb megjelent művében valóban alapos és derék munkának ismertetéséről van szó, mely fényes bizonysága az ő rendszeres theologiai szakismeretének és különben is ismeretes és számos hálás tanítványa által beigazolt — sajnos nálunk még mindig ritka — theol. műveltségének. Kedves dolgot vélek tehát művelni akkor, a midőn a hálás tanítványnak kegyelete által vezéreltetve volt tanáromnak és hivatalbeli elődömnek művét rövid ismertetésben bemutatom, hogy ilymódon is csekély, de őszinte szívből eredő halamat legalabb némileg leróvhassam azon ügybuzgó s tudós férfiú iránt, a kinek oly sokat köszönhetek. Vallástani kézikönyvének megírására — mint az »előszó« mondja — »a vallásoktatás és a prot. ifjúság vallásos-erkölcsi nevelése iránt való érdeklődése«, valamint annak szomorú tapasztalata indította, hogy »a vallás-tudomány körében alig jegyezhetünk fel egy pár ujabb munkát, mintha a vallas-tudomány nem is fejlődnék !« — míg annak apologetikai — gyakorlati célja: „meggyőzni középiskoláink és tanítóképzőink érett prot. ifjúságát arról, hogy a tiszta ker. vallásos-erkölcsi világnézet, az evangelium es a ker. vallás legkifejlettebb virága, nemcsak hogy beleillik felvilágosodott korunk általános tudományos és gyakorlati világnézetének keretébe, hanem ennek egyedül biztos és egészséges alapját képezi." A „keresztény hittan"-b:\n (7 — 55. 1.) a főbb vallási fogalmakat tárgyaló »bevezetésen« (7—17. 1.) kívül szól az i-ső rész »az Istenről« (17—26. 1.), a 2-ik »a világ és az emberrők (26—36. 1.), a 3-ik »az üdvösség kijelentése és megalapításáról a Jézus Krisztusbana (36— 45. 1.), s a 4-ik »az üdvösség elsajátításáról a sz. lélek működése folytan« (45 — 55. 1.). A „keresztény erkölcstan" (56—97. 1.) első része (56 —65. 1.) szól az erköl-