Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-01-01 / 1. szám
alá venni az eddigi eljárást, s ha az állandóan fentarthatónak s érdemileg célszerűnek nem látszik, új eljárási módot hozni be, vagy ha egyszerre az eddigi mód meg nem változtatható, fokozatosan átmenni a jobbra, azt fejleszteni s végre állandósítani. Az eddigi eljárás — melyet a közalap-segélyek elaprózdsának neveztünk: e nevében hordja bírálatát. Sok levén a pillanatnyi szükség, ezeknek orvoslására gondoltunk kivált a két első évben csaknem kizárólag. De hogy erről az útról már a harmadik évben kezdettünk megtérni s a pillanatnyi szükségek enyhítésén kívül valami állandót s maradandót is törekedtünk létrehozni, annak legvilágosabb bizonysága, a mit az Egyetemes Konvent a missziói ügyben tett. Hiába kicsinyli Mocsáry Lajos t. barátom a missziók megalapítására és fentartására irányuló törekvést: az egyik legfontosabb erdeke egyetemes magyar reformált egyházunknak. Mocsáry azt mondja: a missziónak még értelme, jelentése sincs meghatározva, körülírva; azt sem tudjuk mi az? Engedje meg, hogy azt meghatározni megkísértsem A kredo ama kifejezését: hiszek egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyházat, mi így fordíthatjuk: hiszek egy egyetemes magyar, református egyházat. S ennek követelménye, hogy az egyetemes magyar református egyházhoz tartozó egyetlen lélek se maradjon lelki gondozás nélkül s ne veszszén el a miatt. A szervezett egyházközségekben, habár leány-és fiók-egyházakban, élő lelkekről van gondoskodás ; a szervezett egyházközségeken kívül állókról nincs. A diasporákban levő lelkek a névtárakban meg vannak ugyan számlálva úgy a hogy, de róluk való gondoskodásunk csak e kezdetleges statisztikai számbavételig terjed. A misszió tehát nem egyéb, mint a szervezetlen diasporákban élő s így az elzüllésnek és elveszésnek kitett lelkekhez való elvitele az Isten igéjének, a ref. egyház tanainak s mindenek fölött a közönséges keresztyén — s abban a magyar református — egyházhoz való tartozandóságuk érzetének. A misszió ez egyszerű meghatározását a való-élet reális viszonyaira alkalmazva, kitűnik : hogy a magyar ref. egyház missziói területei s azokhoz képest feladatai háromfélék. Magában az anyaországban, szervezett öt egyházkerületünk szorosan vett területén, temérdek a szórván v, más ajkú és hitű népségek rengetegében elszórva egyes kis szigetek; egyes vagy kis csoportokban élő lelkek, melyek még leány-egvházakká sem képesek tömörülni s annál könyebben elsodorhatok és beolvaszhatók az ellenséges áramlatok által; ezekről utazó körlelkészek által kell gondoskodni s ilyeneket első sorban a nemzetiségek által sűrűn lakott vidékeken kell szervezni. Egyszerű affiliatió által ezeken segítve nincs; hisz névleg eddig is valamely anyaegyházhoz tartozott, vagy legalább ott vétetett számba minden egyes lélek, anélkül hogy az ige tényleg eljuthatott volna hozzá. A misszió másik tere Magyarország társországaiban, Horvát-Slavon országokban van, melyekbe húsz év óta erős a kivándorlás s nagy a veszedelem, hogy százanként, már-már eze.renként kivándorló — többnyire természetesen szegény, mert hisz azért vándorolnak ki, mivel jobblétet keresnek — híveinket nemzetileg és felekezetileg egészen elveszítjük, ha utánok nem megyünk Isten igéjével s gondjukat nem viseljük. Mjt gondolsz, — monda Jézus — ha egy emberitek száz juha van s azok közül egy eltűnik és elvész a pusztában, nem hagyja-e ott a kile7icvenkilencet s nem megy-e annak az egyuek felkeresésére ? (Mát. XVIII. 12.) Vagy az .embernek fia is nem jött-e, hogy felkeresse és megtartsa, a mi elveszettr (u. O. II V.) — A harmadik misszió terület mindenben hasonló e másodikhoz, csak abban különbözik, hogy kívül esik a szent István koronáján s a monarkhia területén, tehát a veszély még nagyobb, pedig a kivándorlás még régibb és még sokkal nagyobb mérvű is: ez Románia. A Romániába kivándorlók, magyarok és reformátusok és sok ezeren vannak. A kivándorlást meggátolni nincs módunkban, de volna-e lelkünk elveszni hagyni annyi ezer lelket, csak azért mert — bármi okból kivándoroltak? Vájjon lehet-e ezek megtartására irányuló igyekezetünket s hozandó áldozatainkat azzal ütni el, nem mondom, kigúnyolni, hogy »nekünk nincs arra pénzünk, hogy térítőket küldjünk az emberevők közé ?« (Mocsáry Lajos a ^Sárospataki Lapoka í. é. 52-ik számában.) Mit tett az Egyetemes Konvent a missziók érdekében? Elhatározta a Közalapból kiosztható 75°/o egyharmad részének, 25%-nak évenként missziói célokra fordítását. Ezt az arányt lehet sokallani; mert itthoni szükségeink összessége kétségkívül több mint kétszeresen felülmúlja missziói szükségletünket: csakhogy ez utóbbiak sürgősebbek, nagyobb veszélyt rejtenek magokban, s e téren nem pillanatnyi szükséget kellett csak orvosolni, hanem alapot vetni s állandó alkotásokat létesíteni. Ha ezekkel egyszer készen leszünk — s hiszem, hogy 8—10 év alatt készen leszünk s azon túl csak az alkotott szervezetek állandó fentartására lesz szükség —