Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-17 / 25. szám

egykor meggyulad: parazsa lesz, de lángja soha, mint a szénnek s mint ez, úgy amaz is fojtó leget fejt ki csak, mely az életnek mindenesetre ártalmas! Váljon miért mondta épen Jézus : engedjétek hozzám jőni a gyermekeket, mert ezeké a mennyeknek országa ? nemcsak azért, mit theologjaink szeretnek belőle kimagyarázni, t. i. hogy ártatlanok, hanem mert ezekben van még meg amaz Istentől adott szikra a maga tisztaságában, melyet ő kivánt, s kiván tanában lángra gyújtani, mely lángnál az erény meg ne fázzék, hanem lobogásánal mindég melegebb és melegebbé alakulván, ama célt a tökéletesség célját, minél inkább megközelítse — - és mi legyen az a láng ? a szív lángja ugy-e ? — nem pusztán a szív, de az ész és okossággal egybekapcsolt szív lángja, mely világot áraszt együtt, melyből lesz a ft Ivilágosodás és azért mondja sokaknak, hogy »szemök van, de nem látnak, fülök vagyon, de nem hallanak«, mert ama szikra, melyről fennebb szólék, hamvába fojtva szénné égett. De hiszen, minek beszélem én ezeket, ki theolog épen nem vagyok s ha a theolog megolvasná írásomat, jó ha csak kinevetéssel kellene megérnem, azonfelül tán még egyebet is mondana, t. i. én — én — de nem mondom, hogy mi vagyok. Épen azért mondom, hogy én bármi vagyok, de az embert emberré, okossá, olyanná mint az isten teremtette, szeretném képezni s képezve látni, s ha ellenkezőt látok, már elmondám sokszor, beteg vagyok!« Szolgáljon e néhány mutatvány a nagy érdemű szerző kiváló becsű művéből arra, hogy a tanügy barátai minél számosabban részesítsék a teljesen megérdemlett figyelemben Gönczy Pál tanulmányait, melyeknek minden sora csakugyan mély és alapos tanulmánynyal is van irva. Örömmel várjuk mielőbb a második kötet megjelenését. Lector. BELFÖLD. Tájékozás Batizfalvi I. válaszáról. Ügylátszik nagyon megharagudott rám a p»ofessor úr birálatomért ? S mivel szerencsémre nem vagyok hetedik osztályú diákja, hogy határozott s nyilt biralatomért secundába ponálhatna ; de mérgét éppen ezért elfojtani nem tudván : hát felül a gúnyolódás csúf paripájára, s a helyett, hogy az általam kifogásolt passusokra válaszolna, személyeskedik; azokra mit sem válaszol; saját könyvét dicsérgeti, ajánlgatja, »ritka figyelemben részesülésnekcc veszi azt a kritikát, mely művét elitéli. Legyen az ő hite szerint; de munkája dicsérgetéséért is figyelmeztetnem kell ama latin közmondásra, melyet szerző »Válasz«-a méltán megérdemel : »Propria laus sordet.« Bizony az, s úgylátszik a tanár úr ezt sem tudja ? De én nem akarok személyeskedni, mert az ellenkezik természetemmel. Azért csak azt felelem B. gúnyolódásaira, amit ő bírálatomra fogott, hogy egész »Válasz«-a »nagyon alantjáró észjárásra mutat.« Mert a helyett, hogy állításaimat megcáfolta volna, a helyett, hogy kifogásaimra válaszolt volna — holott ez lett volna kötelessége — mindig és mindig gúnyolódik, személyeskedik; csűri-csavarja a dolgot, s mikor arra kerül a sor, hogy a dolog meritumára térjen, nagy bölcsen így felel: »nem érek rá válaszolni;... nem tartom érdemesnek cáfolatra ;... egyébb dolgom is van « Lassan professor úr! Mert bármilyen pontocska vagyok is, s jóllehet semminek ítélem magamat lenni az apostollal, de ha igazságérzet van a tanár úrban, elmulaszthatlan kötelessége az leendett volna, ha válaszolt, hogy : az általam elmondottaknak az ellenkezőjét bizonyította, volna be. Ezt nem tette, hanem e helyett írt maga mellett egy apológiát, könyve mellett egy dics-hymnust, s megelégedett a személyeskedéssel, gúnyolódással. Bizony az ilyen eljárás sajátságos gondolkodásmódra és nagy szegénységre mutat: egy professor nem tudja, vagy nem akarja műve bírálóját az ellenkezőről meggyőzni, hanem személyeskedik vele ! Lássuk csak miket irtam én, s miért haragszik a professor ur ? Azt állítottam, s állítom most is, hogy B. a saját egyháza történetét helyezi előtérbe könyvében, abból sectárius szellemet tanúi az ifjúság, s ez a rút felekezetesség rí ki minden sorából. Nagy hangú válaszából látom, hogy nagyon a szeg fejére találtam ütni. Egész cikkében a gúnyolódást személyeskedést varialgatja, s hogy annak hatása is legyen fogadást ajánl, mint a cigányok szoktak. Ez azután a »gyermekeskedés«, mikor egy professor, tudományos elvi kérdést így akar megoldani. Az ilyen fogadásokról olvastam Szász Károly püspök úrnak egy szép levelétl

) melyben kifejezést adott egyéni jó meggyőződésének, s elmondta elöljáróban, hogy »elvileg soha helyeselni nem tudott semmiféle fogadást, mert — úgymond — aki fogadni akar, vagy fogadást ajánl, legtöbbnyire mások félrevezetéseért teszi azt.« Mivel pedig a fogadásokról magam is hasonlóan gondolkodom, én sem fogadom el Batizfalvi fogadási ajánlatát, mert ő azt csak félrevezetésből teszi, s tüntetni akar avval is. Áll, vagy esik bírálatom, az elfogulatlan olvasókra bízom. A fogadás tehát nem áll; de hogy bírálatom nem Don Quixotte szélmalom harca volt röviden indokolom.-) Azt állítottam, s állítom most is, hogy »könyve | azt a kínos benyomást teszi az emberre, hogy szerző a történeti igazság helyett a szűkkeblű felekezetességet, ápolgatja, melengeti abban.« Reám ezt tette; ennek adtam őszinte kifejezést bírálatomban; s hogy ez így van, azt B.-nak el kell ismernie, mert ha ő tud máskép írni, mint a hogyan érez, mint a miről, nem úgy van meggyőződve : én nem tudok, s azért ne ítéljen másról úgy, mint a hogyan él. Ám nézzük meg, kinek van igazsága? Üssük fel szerző könyvének 21 -ik lapját hol »Az ág. és helv. vallású egyházak különválásáról" van szó. Ott avval kezdi: »Hazankban a mohácsi vész előtt még csak Luther tanai voltak ismeretesek.« Ezt megcsijlagozza és a jegyzetek között úgy magyarázza, hogy: »Ez kitűnik abból is, hogy az 1523-ki és az 1525-ki törvények csak a Lutheránusok ellen hozattak.« Ez a jegyzet igaz, mert mindenki tudja az ismeretes kifejezést : »Lutherani omnes comburantnr« de szerzője evvel azt a történeti igazságot akarja a betanítandó szövegben elferdíteni, mintha Husszíták soha sem lettek volna Magyarországban. Vagy tán ezeket sem sorozza szerző a reformáció terjesztői közé ? Ügylátszik nem, mert így Luthernek nagyobb az érdeme, mert így azt hirdetheti, hogy az ő tudománya terjedt el először Magyarországban, s itt ellentmondásba jön munkájának legelső lapjával, melyen a Huszszita vallásról azt írja, hogy annak hazánkban igen sok követői voltak. Jól van, de ebből még mi sem bizonyít A fogadás tudományos kérdésben, jótékony célra volt, s O méltósága kéretett fel bíróul. — T. E. 2) Batizfalvi anynyira zokon vette az őszinte szót, hogy azt »ellene intézett támadásnak* nevezi, pedig én csak a tárgyhoz szóltam. — T. E.