Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-17 / 25. szám

de a melynek III. része, holott ennek volna leghálásabb tárgya, nincs kerekdeden kidolgozva s az előadás is veszt a maga erejéből; míg sok találó lélektani vonás s különösen erős vallásos meggyőződés van a XXI. beszédben. A legmelegebben ajánljuk ez egyházi beszédeket olvasóink b. figyelmébe. Óhajtjuk, hogy minél népszerűbbek legyenek, tekintettel gyakorlati használhatóságukra is. A szerzőnek pedig, ki tiz éves papi működését e becses határkővel jelölte meg, szívünkből kívánjuk : »ad multos annos!« Kenessey Béla. Tanulmányok. Irta Gönczy Pál. Méhner Vilmos kiadása 1888. I—XXXII + 346 lap. Ára / frt 60 kr. Első kötet. (Vége.) Báttwyl, 1844. augusztus 27. évről így 11" : »Midőn a svájci árva- s szegénynevelő-intézeteket látogatom, saját nézeteim megtestesítését keresem, melyet még eddig nem találok, igen azok közül széjjel szórva, majd itt egyet, majd amott másikat, de együtt azokat sehol. Nézetem egy árva intézet felett néhány szóban kimondva az, hogy az árvák mindent maguk keressenek, szerezzenek s dolgozzanak fel maguknak, hogy azok saját erejükkel előállítván minden házi és gazdasági eszközeiket, nemcsak másra ne szoruljanak, hanem még másoknak szolgáljanak. Ily formán van ez sok intézetben, ők munkálkodnak, de rendesen egyoldalulag étel, ruházkodás, mosás, stb. készen adatik nekik, azt sem tudván honnan, égből vagy honnan hullott alá az áldás, kész asztal mellé ülnek, gondtalan esznek s munkálnak anélkül, hogy tudnak, honnan hull a manna. így van-e ez az életben, így lesz-e ez, midőn saját házikóikban kisebb gazdák lesznek? én tudom, hogy nem és ezen okon óhajtom én itt is a természetet követni. Naponként szükség a nevelőnek figyelmeztetni őket arra, mily nehéz a kenyér s ruházkodás beszerzése, de ez még kevés, magával kell a megkívántatokat elkészíttetni, hogy ne csak hallja, hanem lássa, érezze tapasztalja, mi az az élet. Ha maga tesz mindent, hiszen meg fogja tanulni, hogy elmúlt a sinai hegy alatti idő, midőn égből manna hullott alá, s hogy az asztalra tett eledel megszerzése munkával, faradsággal jár. S miért akarom én azt különösen? mert a mi népünk, kivált az alföldi, gazdálkodást üző osztály, (mert jelen időnkben igazán űzi), napokig lakik a mezőben, hol minden segítségen kívül lévén, mily jó, ha ízletes eledelt készíthet magának, elszakadt ruháját megfoltozhatja, eltört szekerét ügyesen megigazíthatja stb. Ez annyival is inkább óhajtható, mert a termesztmény-gazdag országban mesterembernek adandó pénzünk oly szűk, hogy csak Isten a megmondhatója. És ezt nem lehetne kivinni ? Én nem latom kivihetlennek, mert hiszen példát tudok rá mondani, kinek beszédem okoskodásnak látszik. Franciaországról épen most olvasom egy berni újságból, a Volksfreundból, hogy Mettrayban egy javító intézetben 3000 gyermek 75 családot képezve, minden családban 40 egyén, mindent maga készít magának és már gazdasági szerszámai nagy számmal adatnak el; mert épen most Báttwylben Burgdorf mellett látom, hogy a gyermeks^reg 7—12 évesekig egy helyen kaszál, másutt arat, kévét köt, hordja a csűrbe, trágyáz, szánt vet; egyik az ökörrel, másik a fejős tehénnel bánik, olykor a műhelybe mennek s szerszámaikat megigazítják stb. és annak idejében iskolatermökben tanulnak s mindazon szabályokat, melyeket más efféle intézetek megtartanak, el nem mulasztják. S ím a kenyeret, melyet megesznek, nem úgy mint Hofwylben, megkeresik. Hofwylt az angolok tartjak pénzzel, kik gyermekeiket nagy fizetésre küldik oda tanulni, az árva gyermekek annyi hasznot, mennyi rajok fordíttatik, lehetetlen hogy tegyenek, ők csupa tisztogatásból állanak, hogy a megjelent látogató külsőséget találjon, de pénzt igen keveset keresnek, holott nézetem szerint c tisztogatás mellett, mely felette szükséges, a pénzkeresésnek kellene legfőbbnek lenni. Lehet a szegények jóitévője egy millióval bíró, de ha az mindég csak költ és semmit sem vesz be, egyszer elfogyván költsége, jóltévő lenni megszűnik és koldus marad. Igen méltányos dolog, hogy midőn én a szegén}' gyermekeknek szolgálok, ők azt nekem szolgálják vissza. Igen, de én úgy jóltevő lenni megszűnők — mondaná, ki csak az orráig lát. Hát az, hogy a koldulástól megmentvén emberi szelid érzését kineveltem, lelki erőt költöttem fel benne, mely által érzi, hogy ő is ember, mely által elégnek látja magát mindazoknak megszerzésére, melyek élete fenntartására szükségesek, hogy megtanítottam a mesterségre : miképen kell ügyesen munkálkodni, a végre, hogy egy tőkét, melyet csak a halál rabolhat el tőle, a tudományt megszerezhesse, nem jótétemény-e ez ? Ezeket és ezekhez hasonlókat tartom én jótéteménynek. Neveld fel a szegényt, adj neki pénzt, még nem vagy jóltevő, mert az ilyen felnevelt szegény addig nem szegény, míg pénze tart s ha elfogyott a pénz, megszűnt szerencsés lenni minden tekintetben, mert nem felejthetvén a kényelmet, melyet többé meg nem szerezhet, mint már egyszer mondám, elégedetlensége kiséri szegénységével a sírba,« »Ha keresztyént nevelek, okos keresztyént, a hazi és e világ polgárát, nem csupán egy jövendő mennyei életért élő és ez életből mintegy kiszakasztott mennyei polgárt kivánok nevelni, mert én mindig félek a Thalesről mondott mesétől, míg az égbe nézünk, verembe is eshetünk. Én a földön kivánok egyenes utat készíteni s ezen lépetni az embert biztosan a hit mennyországába, nem megfordítva« — mondja Lichtenthalban szept. 2-áról kelt jegyzetében. A kornthali és wilhelmsdorfi ó-würtembergi protestánsok nevelő-intézeteit és az azokat átható szellemet ismertetvén, szerző a következő jellemzetes Ítéletet mondja a pietistikus vallási irányzatról: »De én még e nemes célt (t. i. a humanitást) sem tudom becsülni, ha az okosság útja a bibliával, melynek világnak kellene lenni a sötétben, ily módon bezáratik s mindenki a Jézus vak tisztelete, vak ismerése és vakon hitt tanával nő fel; nem ezt akarta Jézus a maga tanításaival elérni; ő igenis szeretetet, hitet és reményt tanított, de az okosság világánál — a világ őt, midőn hiszi, hogy megértette, hibázik, mert meg nem értette, ha puszta szavait s nem az abból okosság által elvont igazságokat követi. Az ily keresztyén szerintem bálványimádó és pogány, bálványa a betű, hite a puszta irás s szerintem a Muhamed követőivel egy sorban áll. Szellemét kell a Jézus tanait magokba foglaló betűknek felfogni s ki azt felfogta, követi, az keresztyén. És engem, ha puszta kegyeskedést látok, mindenkör a fájdalomnak bizonyos neme fog el, mert látom, hogy az emberrel némely homályos fejűek megtagadtathatják maga magát — az ész szikrája, mely fellángolásra és örök lobogásra gyújtatott meg ama hatalmas kéz, a mindenható által, hamvába takartatik, melyben szénné ég s ha tán