Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-17 / 25. szám

»ez csak nem a mai prot. korszellem kifolyása ?« Ezt a satyriküs bókot köszönöm, de hát ez meg engem nem fog irritálni. Irritálna mindenesetre, ha tudatával nem birnék annak, a mit mondok. Azt azonban megjegyezhetem tanár urnák, hogy a tudományos szinvonal nem kizárólagosan egyjelentőségű a tanári állással. Vagy talán azért tartja expectoratfomat nevetségesnek, hogy van bátorságom az irodalmi mozgalmakat egy kis önállósággal, s nem a tanár úr járszalagán figyelni meg ?! Kérdezzük csak, egy kissé több türelemmel, mit akartam én azzal, a midőn a tudományos theol. tankönyvügyi kérdést, az irodalmi társulat kebelén szerettem volna látni s ott hallani meg a nagy szózatot »a lányzó alszik, de nem halt meg?« A kinek csak egy kissé is világlik az irod. társulat szervezete, kétségkívül azt fogja mondani : azért, hogy a társaság ne részszerű, az az tisztán felekezeti, hanem egyetemes, ha tetszik, koncentrikus alapon kezdje meg nemes pályafutását. E cél megvalósítása sem a tankönyvügyi kérdésnek, sem a tanár úr által kiemelt koncentrikus korszellemnek nem leendett volna kárára. Nézzük gondolataim genetikus összefüggését, nagyon természetes azon időpontot véve kiindulási alapul, a melyben az irod. társulat végleges revisionalis szervezkedése előtt állott, tehát a hol az esetleges módosításoknak, s fölszóllalásoknak nyitva volt a tér. Azt megengedi a tanár úr, hogy a Fölhívás előbb jelent meg az irodalmi társulat szervezkedésénél? Különben — a nélkül, hogy a dolog meritumába bocsátkoznék — a Fölhívás e kikezdése maga mondja : »A prot. irodalmi, társaság pedig még alakulóban van ; célja még nincs szabatosan körülírva, s tervezetéből az tűnik ki, hogy tőle az egyháztörténeten kívül a többi szakok művelését, legalább egyelőre, nem igen várhatni. De ha várhatnók is, igen kérdéses, hogy e társaság szakkiadványaival ép azon speciális szükségletek kielégítésére fog-e törekedni, a melyet mi célba vettünk.« Ez idé' j zetből csak az tűnik ki, hogy a tud. theol. tankönyvkérdés ügye nem lett a férfias megpróbálkozás terére helyezve, hanem minden kísérlet nélkül a tiszta sejtésnek engedve, lett a dolog lefegyverezve. Mondom a bekebelezési kísérlet, ha mindjárt a rosz omen tudatával is, közös erőteljesebb testvéri erővel lett volna foganatba véve, egész más szinbe tűnt volna elő a tud. theol. tankönyvkérdés jelenlegi helyzete. A »post festa« lelkes iró ja, s a kit teljesen értek s a kivel — az irod. mozgalmak megfigyelését illetve — solidaritásban vagyok, lelkem mélyéből, fönjelzett című referádájában ezeket írja: »Nem épen kedvező benyomást gyakorolt reám az a körülmény, hogy a Társaság alakuló közgyűlésén az ág. hitv. egyház oly feltűnően csekély számú képviselettel vett részt. Az ev. theol. tanári karból mindössze ketten voltunk. . . .« Csatoljuk e jelenséghez továbbá a tudományos mozgalmu Pozsonyt, Luther társaságával és tisztán felekezeti ügyeket traktáló lapjával. E vallásügyi tüneteket tekintetbe véve, nem kell az embernek Mohamed új vallásalkotó karakán ideáival bírnia, sem Luther reformátori föllépését negélyeznie, sem a nagyzás hobortjában szenvednie, hogy —• sic rebus stantibus — ne érezze ki a separatistikus hajlamokat. Látja ezekből a tanár úr, hogy szerény eszmeköröm kis világa nem mozog kizárólag a Fölhívás határai között, hanem igen is tágabb alapon. Miért szorít tehát tanár úr, oly igen kegyetlenül a Felhívás korlátai közé?! Vagy talán azért, hogy a kárörvendő s nem tudom miféle gyanús izgatások tüske bokrán hánytorgatva cikkemet, kis bűnös deák módjára cipeljen azon tudományos nagy férfiú színe elé, a kiről csak a legnagyobb hódoló tisztelettel beszéltem s beszélek is bárhol, s a kinek nem rég megjelent jeles Egyház-jogtanát joggal nevezhetnők el tiszta magyar vérnek és csontnak. E jeles mű mutatta meg előttem is, hogy a mi magyar tud. theol. irodalmunk nem vak uszályhordozója a német, különben tiszteletre méltó tudományos theol. irodalomnak. Vagy talán a Fölhívás tudományos aláíróival akart elriasztani tanár úr? Nos kérem, hogy e miatt akarja betiltani a tankönyvügy kérdésében megeredhető eszmecserét a tanár úr, ez egy kis hierarchiára mutat. De hát végén csattan az ostor, a midőn tanár úr a tankönyvügyi kérdésben fölmerült eszmecserét, olcsó koraszülött kritikának nevezi s oly ügynek, a melynek nincsen tárgya. Van biz annak, csak merevségbe ne szenvedjen az ember s bírja itt-ott az okos hajlékonyságot. Igen ama hajlékonyságot, mely a felekezetiesség szorító kötelékeiből kibontakozva, minden szava, tettével azt bizonyítja, hogy az Unió a mi közös vallásügyi életérdekünk. Excelsior! Vágvölgyi, ev. lelkész.