Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-03 / 23. szám

ból, melyet itt vesz először az olvasóközönség és mindég igen érdekes a nagy emberek ifjúságiba bepillantanunk, hogy miként s mely befolyások alatt nőnek, izmosodnak és készülnek hivatásukra. Sok ebben a tanulságos is! Megragadó szép mindjárt a »Napló« bevezetése: »Azon országot, melyet minden európai, sőt amerikai is oly szépnek tart, melyet mint a mozlim Mekkát, az angol és francia életében legalább egyszer meglátogatni el nem mulaszt; hol mondják, más élet s más érzés szállja meg az embert; hol a völgy és bérc, patak és folyó, hideg és meleg, testvériesen fognak kezet, ki ne kivánná megláthatni ? Van-e kebel, mely a természet e csoda egyesülése mellé tett emberi szabadságot s a szabadságban olyan szépen tényesző lelki világot s az ebből folyó anyagi jólétet, mely Svájcnak mind sajátja, fellángolással ne fogadná s ne kivánná elsajátítani? Én hiszem nincs és ha van, az érzéketlen kebel, az nem emberi hő kebel. A természet minden országnak egy sajátságos alakot adott s benne az emberek lelkülete ahhoz mért. Svájcban a magas bércek ormain leszállt aether elterjed a völgyeken is és a havasok májusi havában megmosott szűz arcát az emberi szívre nyomja, honnan tisztaság s ártatlanság fényköre sugárzik szét. A lég, erdők, hegyek s patakok tisztaságot hordanak magukkal és magukon s e tisztaság látszik a svájci népen is. Nézd külsejét, lakát vagy laka környékét, midőn egy faluban megfordultál, hiszed, most nem a földi, tán egy másvilági helyen jársz. Es e csinos lakok még csinosabb lakói, mint ama kis szorgalmas állat, a hangya, kicsinyből mily sokat tudnak összehordani ; bámulnod, csodálnod kell, itt mindenki egy kis úr, mert szorgalmatos s a jólétet maga szerzi meg magának; hol vették azon egyszerűséget, melylyel beérik, megmagyarázni nem tudom, tán a pásztori életben van-e meg; hol vették azon szerény szívességet, a buzgó vallásosság szüli tán ezt; hol azon ügyességet, tán a szükség, a kevés földbirtok hozza magával ? mind megfejtésre várakoznak. Elég hozzá, hogy ők valódi emberek, a tökéletesség, mint főcél felé közel álló emberek. És mert emberek, ne gondolja senki, hogy köztük szegények is ne volnának, vannak, de azok nem szegények, hogy lehetne ott szegény, hol gazdagok az emberek nem annyira külvagyon, mint szívben, hol az emberiségért mindenki, tán vagyona egy részét feláldozni futva-fut és csak akkor tartja magát mindenik boldognak, ha szívét, vagyonát ügyefogyott társaival megoszthatja. Egy ily országot láthatni megbecsülhetetlen kincs. Itt kettő a csodálni méltó: természet és ember ; amaz, mert nagyszerűségében borzasztón, szépen mutatja magát, ez, mert azon eredetiség typusát hordja magán és magában, melylyel Isten még kezdetben megajándékozá; ez megvolt mindenütt először, de azóta sok helyen sokfélekép megváltozott és midőn változott, változásában leginkább hiúságának, e nemtelen indulatnak áldozott legtöbbet s a hol e változás fokonként halad előre, vájjon nem következnek-e be az ó-testamentumi gomorai napok, Isten tudja, de megeshető 1 Hiszen tüzelő nem, csak elfajzás (degeneratio) fogja a nemzeteket megemészteni és tán még egykor előáll a mesés emberkék világa, hol Borszem Jankó játsza a főszerepet. Vagy szent Pal azon jövendölése telik be, mely szerint elkezdődik már a lelki test világa, mert, Istenemre mondom, ifjaink nagy része olyan, mintha szellemi világból szállt volna alá, — halvány és könnyű. De én azzal mit sem törődöm, én már a szép országban, Svájcban vagyok. Szt.-Gallén, 1844. julius 17. Útleírásomban ne keressétek költői, ne jfgyönyörű lefestéseit a természetnek, száraz az, mint a tárgy, melylyel foglalkozik, a tárgy földi — az ember nevelését tárgyazó, nem lehet azt égből hozott tollal rajzolni, írni kell azt valódikig, úgy a mint van. Sokszor hallottam életemben útrajzi bírálatokat, hallottam dicsérni némelyeket azért, mert szép előadásuk mellett, melyet a költészet virágai töltöttek be, szépen voltak beleszőve az ország, vagy a vidék mesés kalandjai, melyben vándorunk átutazott és ez szép azért, mert szép volt; hallottam gyalázni útleírásokat, mert abban a látott tárgyak egyszerű tanulságos elsorolása volt és ez nem volt szép azért, mert tanulságos volt. Útleírásommal tanulságot, vagy belőle tudományosságot szerezhetni nem igényelek magamnak s épen nem azért hordom elé a világ ítéletét az utazásokról, mintha egyszerű iratom a biraló világ kezébe adnám, csak előhordom, mert előhordom, mint amaz utazást dicsérő mondá: Szép, mert szép, mert neki tetszik. Én, mint már többször mondám, való világot keresek s ha tollam olykor eltévedt ez útról, azt a tárgy fontosságához csatlakozott szépség okozá, az nem tollam, az a tárgy érdeme. Célom feltárni itt azon templomokat, melyeket az emberi szív épített azért, hogy oltárán midőn belép, mindenütt a hála tüzét lássa lobogni; azért, hogy az, mint egykor a Vestáéban, örökké lángoljon! csakhogy ez a naptól, amaz Istentől kölcsönzött világosság; hogy lássam, mi az a szívesség, melyet oly sok ember visel száján, de ritka szívében s én mindezeket a svájci árvaintézetekben találom fel stb. Nagyon jellemzőek ama reflexiók, melyeket Gönczv Schurtanneban 1844. ju'ius iS-eiu kelt naplójában tesz, midőn elhagyta a teuffeni árvaházat: »Teuffentől keletnek tartva mentem Troggen felé kellemetlen időben, mert mondhatni mindig esett, természetes, hogy utamban, mint a magányosság hozza magával, gondolkodtam. Ugy tetszett, mintha álmodtam volna, mit tegnap láttam, hallottam. Eszméim voltak már a foglalatoskodtató árva-intézetről, de azok képzetekké, fogalmakká most alakultak. Ha beszéltem jó embereimnek hon, hogy mi vállalatba fogtunk, részint mosolyogtak, részint féltek, hogy az lehetetlen. Nem lehetetlen az barátaim, jertek, ha nem hiszitek, látni, hogy ne csak higyjétek, de tudjátok is ; az éti hitem, már a felől, hogy lehet felállítani, meggyőződéssé kezd válni és ha még ellenvetést találok, nincs egyébb, mint az, mikép fogja fogadni népünk, hogy fog az dologtalan természetével összeférni, melyet, minthogy ismerünk, tudjuk, hol kell a dolgon segíteni. A kőszirtet, midőn látszik a tenger közepén, nem kikerüli-e a hajós ? Ne higyjétek azonban, hogy mindent, mit láttam, át akarnék magunkhoz plántálni oh ne! én a lényeget akarom átplántálni, s ez a szorgalom, ez a munkásság, mindegy, akár mely alakban jelenjék ez meg, megmarad ez lényegnek mindenkor. Ha valamely jót, hasznost tapasztaltai, láttál életedben más nemzeteknél, jósága felől, nemcsak, hanem annak igazi hasznos volta felől meggyőződtél, ne kivánd egy más, p. o. saját nemzetedre épen úgy alkalmazni, mert vállalatod el nem sül; minden ily alkalmazásnál tekintetbe kell venni a nemzeti hajlamokat, szokásokat s úgy alkalmazni újításodat, hogy az azokkal összeütközésbe ne jöjjön, mert ha igen, már alapjában elhintetted a fenn nem maradhatás magvát; meghozza azt az idő, hogy miTiden akaratod-