Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-05-27 / 22. szám
ségűnek tartotta. Csak a télen tűnt ki, hogy az egyszerű torokbaj: gégerák. Két hét óta már csak vonaglás volt az élete. A vasakarata ember mégis a legutolsó percig el akart és eltudott járni kötelessége teljesítésében. Nagy jegyzőkönyvével a hóna alatt hangtalanul járt az egyik iskola teremből a másikba, papiros-szeletekre irva a tanítóknak szánt jóakaratú tanácsait. Az úr végre megkönyörült szenvedő szolgáján. Pünkösd másod napján 8 órakor, éppen midőn az iskola ügyeivel foglalkozott agysz.élütés érte. Pár perc alatt szerető neje karjaiban kilehelte nemes lelkét. Katona Endre Mező-Túron 1834-ben született-Atyja, János, szegény sorsú iparos volt. Endre végig harcolta az élet iskoláját s ekkor alakult olyanná, a milyennek ismertük. Nagy célt tűzött ki mindég magának, s e cél elérése felé tört vas erelylyel, nem egyszer letiporva az útjában álló akadályokat. Debrecenben subscribált, s a theologia bevégzése után Mező-Túron 2 esztendeig tanár volt. Megtakargatott fillérein ment külföldre s Bázelben egy évet töltött. 1859-ben lett nánási helyettes lelkész, mint ilyen 1861-ig működött, ekkor rendes lelkésznek választották. 1864-ben megnősült, elvette Sebestyén Klárát. Boldog házasságából egy fiú született. A kis lélek korán elhunyt. Ez a csapás nagyon lesújtotta a szerencsétlen apát. A kemény ember sirt mint a gyermek kis fia temetésén. Lassan gyógyult a seb, de idővel behegedt, hiszen hivei körében nem maradt-e elég fia, a kiknek életét szentelhette ? Es csakugyan a népiskola rendezése lett ezentúl életének főcélja és egyedüli öröme. Az ő buzgólkodása folytán két palotaszerű tanterem épült s Katona tiszteletes mind a két termet odaadta az első évre bekerülő kicsiknek. Nekem valódi gyerekes örömmel beszélte: »ezt a két termet ugy rendezem be, képekkel, egyébbel ugy felcicomázom, hogy a kicsinyek olyan örömmel, maradnak benne, mintha otthon lennének.« Igazgatása alatt 5 uj tanítói állás szerveztetett, tanszerek is bőven kerültek. Az egyházkerületi tanügyi bizottság is tevékeny tagját veszítette el az elhunytban. Kitűnő és a korral folyton előhaladó paedagogus volt. Mindig művelte magát, sokat, igen sokat olvasott. Nagy szervező tehetségének fényes bizonyítványa, hogy alig van Nánáson jótékony közintézet, a melynek megalapításában tevékeny, nagyon tevékeny részt ne vett volna, vagy egyenesen ne ő lett volna a megalapítója. A takarék-pénztár megalapításában tevékeny részt vett, az első temetkezési egyesületet ő alapította meg, a »Népbank« megalakulása szintén az ő érdeme. Polgári olvasókört is alkotott s több évig elnöke is volt e körnek. A szegény gyermekek felruházására adott 3000-nyi tőkét alig pár esztendő alatt 6000-re emelte... és hozzá még a lelkipásztori mindennapi apró gondok, a melyéknek túlzó lelkiismeretességgel és pontossággal felelt meg. Azért követelt lelkiismeretességet másoktól, mert maga a kötelesség teljesítésében sohasem lankadt el. íme úgy nagyjából ezekkel számolhatsz be sáfárkodásodról, te derék, te nemes elköltözött! Hív voltál, igaz voltál, menj be a te Uradnak örömébe ! Hajdu-Nánás, 1888. május 23-án. Gyöngyösy László, ev. ref. girnn. tanár. HIRDETÉSEK. Pályázat két tanári állomásra. A höd-mezö-vásárhelyi ev. reform, fő gymnasium bari két tanszékre pályázat hirdettetik. 1. Az egyik tanszék szaktárgya a latin és magyar nyelv, ez idő szerint az I. és II. osztályokban, hetenként 22 órán. 2. A másik tanszék szaktárgya a tetmészelrajz és földrajz, és ez idő szerint melléktárgyul egy osztályban a német nyelv, hetenként 22 órán. Megjegyeztetik, hogy a megválasztott tanár ugy az egyik, mint a másik tanszéknél jövőben a fent kitett óraszám mellett a megjelölt főtárgyakon kívül esetleg más rokon tantárgyaknak és szükség szerint más osztályokban való tanítására is kötelezhető. Ha az állomások egyenesen rendes tanárokkal töltetnek be, cvi fizetés: 900 frt, lakáspénz: 300 frt; és 40 frtos ötödéves pótlék, de ez utóbbi 200 frtnál feljebb nem emeikedhetik. Ha az állomások egyelőre — és ez esetben egy próbaévre — helyettes tanárokkal, vagy tanárral töltetnek be, a fizetés: 800 frt. A megválasztott rendes tanár ugy a tiszántúli ev. reform, középiskolai tanárok gyám- és nyugdíj, mint a helybeli ev. ref. egyház tisztviselői gyám-intézetének jogos és kötelezett tagja. Pályázhatnak ev. reform, vallású okleveles tanárok. A pályázók pályázati kérvényöket, a melyben születésük éve és helye, nős vagy nőtlen, nemkülönben egészségi állapotuk, hadkötelezettségi viszonyuk, végzett tanulmányaik és képesítésük, nyelvismereteik és eddigi szolgálatuk okiratokkal igazolandók, hozzám címezve a f. évi junius 10-ig bezárólag küldjék be. A megválasztottak állomásukat szept. i-ig tartoznak elfoglalni. Hód-Mező-Vásárhelyen, 1888. május 7. Mikíovicz Bálint, 3—3 a presbyterium lelkészelnöke. 5555555555^55555553 55555555^5555555^55 ^^555 55555 ^5555555555555555555555 555.^ A legalkalmasabb és legdíszesebb JUTALOMKÖNYVEK R ÁT H MÓR uj nagy KÖNYVJEGYZÉKÉBEN találhatók — mely könyvjegyzék az igen tisztelt Igazgató és Tanár uraknak szívesen bérmentve rendelkezésükre áll. A jó czél iránti tekintetből szívesen fogunk aránylagos engedményekkel is szolgálni. RÁT H MÓR köny vkereskedése Budapest, Haas palota. Dfl _ 1/555555555555555555555555555555555555355555555555555 5355535553555555555 3 S55S Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Dr. Ballagi Mór. DEUTSCH M.-féle műintézet Czettel és Deutsch Budapest.