Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-05-27 / 22. szám
fontosabb helyek látogatásánál fogva, felette hosszú út. Ehhez pedig jó körárusok kellenek; mert tiz jó körárus nem képes kiköszörülni a kárt, melyet egy rossz körárus okozott. Dr. Revei. Edinburg egyetemének tanácsa Revei Albertet, a flórenci theologiai iskola tanárát, theologiai doktorának nevezte ki és ezzel a mondott iskola mindhárom tanára, Comba, Geymonat és Revei el nyerte a theologiai méltóság ezen fokát, miről örömmel adunk hirt. Hűséges hitvalló. A »Bollenttino« március havi számában »Az Ürnak utak cím alatt a következők olvashatók: 186...-ik évben keleti Liguria kedves kikötő városába érkeztem Lombardiából, hozva magammal egy kis éneklő madarat, mint egyik barátomnak ajándékát. Ismeretség nélkül lévén a városban, egy kisebb fogadóba szálltam és ott maradtam két hétig. Ezalatt meghalt kis madaram, az ut fáradalmai vagy az éghajlat változása miatt. Ez volt e városban első veszteségem és ebben előjelét gondoltam további kellemetlenségeimnek. De hála Istennek, ez nem lett igaz. A kalitkát madarastól odaadtam a pincérnek, ki azt a konyhába vitte. A kalitkát az »Eco della Vesita« egyik régi számába csavartam ; e lapot akkoriban D. Desanctis Luigi szerkesztette. Másnap jelenté nekem a pincér, hogy a szakács nagj'On óhajtana velem beszélni s_ engedelmet kér arra, hogy estve a szobámba jöhessen. Én megüzentem neki, hogy jöhet. Meg is jelent estve. A szakács hatvanas évii, nyájas képű ember volt. Mosolyogva mondott nekem köszönetet azon újságért, melybe a kalitkát takartam volt. Mert ebben, úgymond, megtalálá azt, mit lelke számára rég ideje keres, az üdvnek útját, az általam irt két cikk olvasása folytán. Társalogtunk azután éjfélig és meggyőződtem róla, hogy a szent Lélek ez ember lelkével valódi csodát tett. Két nappal később újra meglátogatott a szakács és közölte velem, hogy az »Eco«-ban olvasta, hogy az üldözött betegek számára Milanóban ev. kórházat készülnek állítani, s hogy ő szeretne e célra adakozni, átadva nekem 20 frank aranyat, melyeket én az illető helyre el is küldtem. Ez volt szeretetben munkás hitének első szép gyümölcse. Később hivatalosan felvettük őt egyházunkba. Soha sem láttam ehez hasonló hitrokont. Az Isten házában mindenkor legelőbb jelent meg, a szokott helyén, még pedig oly áhítatba merülve, hogy az én jöttömet nem vette észre. Öt évi ottlétem alatt mindenkor ugyanaz maradt, kegyes, szeretetteljes és hithű, példája mindnyájoknak. Nem volt semmije, mit magáénak nevezett, páratlan önzetlenséggel bírt. Szíve Krisztusé és testvéreié volt. A fentirt két heti ottlétem utolsó éjjelén velünk virrasztott, mivelhogy igen jókor kellett elutaznunk. Elváltunk azután egymástól — viszont nem látásra. Egy év múlva halála hírét hozták nekem s e hír meghatott engem, de Isten iránti hálára is kötelezett engem, mert hisz ő mindvégig híven és nyiltan vallotta hitét és ajkán Jézus Krisztusnak nevével szenderedett el. A stuttgarti egylet, mely az evangyéliomnak Olaszországban elterjesztése végett gyűjt adomanyokat, mult évi ápril i—tői ezidei ápril i-éig 5955 márkát és 37 fillért tett az olaszországi evangelizátió oltárára. Evangelizátió, jöjjön el a te országod hozzánk is! Láng Adolf. KÜLÖNFÉLÉK. * A dunamelléki reform, fanári gyámegyesülef, f. hó 23-án Budapesten képviseleti gyűlést tartott, melyen az egyházkerület kebelében levő fő- és középiskolai tanárok képviselői jelen voltak. A gyűlésen Csabai Imre elnökölt s elnöki megnyitójában, mely egyszersmind a lefolyt év több mozzanatait is felölelte, mindenek előtt a Szakáts István haláláról emlékezett meg, ki éveken keresztül buzgó titkára volt az egyesületnek, s kit az utóbbi honapokban, midőn betegsége súlyosra fordult, Fazekas J. kecskeméti tanár helyettesített. Majd a gyámintézet pénzeinek elhelyezéséről szólva, kiemelte, hogy tőkéi kivitel nélkül biztos helyen kamatoznak és alapítványai egynek kivételével teljesen biztosítva vannak. A lefolyt.évben 9 özvegyet, 10 árvát és két anyát segélyezett az egyesület összesen 2400 frttal. Az egyesület tőke vagyona 53,960, mely az utolsó év alatt 2818 frt 67 krral szaporodott. Ehhez járultak : a halasi főgymn. növendékei egy előadás jövedelméből 134 frt 52 krral, a kecskeméti gymn. tanulók egy bál jövedelméből 73 frttal, a pesti hazai első takarékpénztár szokásos 100 frt adományával stb. A gyámintézet ez évi közgyűlése augusztus 30-án Kecskeméten fog mgtartatni. * Köz- és magánvizsgálatok a dunántúli evang. reform egyházkerület/^^' főiskolájában az 1887—88-ik iskolai évben. Május hó 14 és 15-én tartatik a YlII-ik osztály nyilvános vizsgáiata; május hó 16 és 17-én tartatik a VlII-ik osztályú magántanulóké; május hó 22-én és a következő napokon Írásbeli érettségi vizsgálat; május 28-án a IV-ed éves tanítónövendékek vizsgálata; junius hó 17-én d. e. francia nyelv- ének — és gyorsírásból; junius hó 17-én d. u. képzőtársulati örömünnepély és tornából; junius hó 18-án a III. éves tanítónövendékek vizsgálata; junius hó 18-án a VII. osztályé; junius hó 18-án az I. osztályé; junius hó 19-én I. és II. éves tanítónövendékek vizsgálata ; junius hó 19-én a Vll-ik osztályé ; junius hó 19-én a II—ik osztályé; junius hó 20-án tanítónövendékek magánvizsgálatai; junius hó 20-án a AT-ik osztályé ; junius hó 20-án a III—ik osztályé ; junius hó 21-én d. e. tanítóképesítő Írásbeli vizsgálat; junius hó 21-én az V-ik osztályé; junius hó 21-én a Vl-ik osztályé; junius hó 21-én gymnasiumi írásbeli magánvizsgálatok; junius hó 22—23-án gymnasiumi szóbeli magánvizsgálatok ; junius hó 22—23-án tanítóképesítő szóbeli és gyakorlati vizsgálatok; junius hó 25-ik és következő napokon szóbeli érettségi vizsgálatok. A papnövendékek colloquiumai kezdődnek junius 4-én és tartanak 24-dikéig; a Il-od évet végzett papnövendékek alapvizsgálata pedig lesz junius 20-án és 21-én. Ezen vizsgálatokra a főiskola nagyérdemű előjáróit, kegyes pártfogóit, a szülőket és tanügybarátokat tisztelettel meghívja Pápán,. 1888. május i-én. — A főiskolai igazgatóság. * Értesítés és kérelem I »Az ev. Tisza kerület püspökek című művemmel, illetve annak közmívelődési adatokkal való gazdagításával egészen elkészülvén, kötelességemnek tartom ezt nagyrabecsült előfizetőimmel tudatni, egyúttal tévedések elkerülése céljából nyilvánosan beszámolni az eddig e művemre történt befizetésekről. A mű árát már régebben beküldötték: ns. Zsilinszky Mihály esp. felügyelő úr, nt. Haan Lajos egyet, egyh. főjegyző úr, (2 frttal) ns. gömöri Szontagh Pál úr, nt. Sztehlo János főesperes úr, tek. Benczúr József úr, nt. Línberger István ev. lelkész úr, tek. Martinyi József igazgató úr, tek. Tóth Dániel úr (a pápai ev.