Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-27 / 22. szám

e becses lapokban tett töredékes dolgozataimat nem is említve, azt hiszem rövid idő múlva számot is fogok adni. i)e hogy tulajdonképi tárgyamra térjek, röviden megismertetem szerző munkája képét főbb vonásaiban. Mint a mű címe is mutatja, az a jelen század bölcsészeti mozgalmaival foglalkozik, a mint az Hollandiában kifejezést nyert a nélkül, hogy egy önálló nemzeti philosophia jellegét öltötte volna magára, mint a hogy ez megtörtént Német-, Angol- és Franciaországban. A holland bölcsészek, mint szeiző egy idézetben mondja, »olyanok mint a méhek, melyek a szomszédságukban levő legszebb virágokból szívják a legédesebb nedűt s abból a legtisztább színmézet készítik.« — Igv önállóságról szó alig lehet a holland bölcsészetben s mint szerző mondja, az a középszerűségnél fellebb alig is emelkedett maig. Mint külföldről táplálkozó tudomány, alapjellegét mégis a Németországban divatos idealismus s az angliai empiricus bölcsészet közötti középúton haladás képezi; más szavakkal: a holland bölcsészet gyakorlati célokra irányuló bölcsészet, de a melyet nem szabad azért úgy értelmeznünk, mint az emberi élet anyagi szükségleteinek puszta motorát, hanem olyannak kell tekintenünk, mint a melynek az emberi jellem nemesbítése, a műérzék fejtése, finomítása, s általában az igazi emberiesség előmozdítása képezi legfőbb célját. Idealismus és positivismus közötti ingadozás, a kettőnek egyeztetése nyert koronként kifejezést maig a holland bölcsészetben s azok képviselőiben, a nélkül azonban, hogy az előbbinek speculativ jellege a németországiéhoz hasonló gyökeret verhetett volna a gyakorlati irányú holland észjárásban. Szerző ezután rövid pillantást vet e holland bölcsészet jelen századi fejlődésére, melyben mint az idealismus képviselőit Wyttenbachot s van Heusdent, van Hemert és Kinkért, a positiv irány képviselői gyanánt pedig Opzoomert, Piersont, van der Wijcket, Scholtent, Betz-t, L'Ange Huet említi fel. A Spinoza iránya van Vloten, a herbartianismus Hartsen által van képviselve, míg Land a kriticai philosophia hívének vallja magát. Mint szerző mondja, a németországi »Zurück auf Kant«-féle felkiáltás Hollandiában is viszhangra talált s egy kis Kant-irodalmat teremtett is, de a mely kivéve a Du Marchie van Voorthuysen által irt alapos tanulmányt a Kant-féle ismert elméletről a középszerűségen felül alig emelkedett. Schopenhauer is talált egy képviselőt Spruitben, míg a Fichte és Ulriciféle theisticus iskola leginkább a theologusok között talált követőkre, közöttök kiemelkedő alak Doedes. Ezen általános kép után szerző áttér a részletek megvilágosítására, a fentebb elősorolt bölcsészek munkásságának részletes ismertetésére. Ismertetésében mindenütt felismerhető a kellő lelkiismeretes forrás tanulmány, a különféle nézetek pontos ismerete, melyet külön- j ben oly részletesen feldolgozott irodalomnál, mint a minő a hollandiai, meg is várhatunk. Oly kis országban ; mint Hollandia, mondhatni egyetlen eszme sem marad j pusztában kiáltó szónak, legyen bár az még oly oktalanság is ; a tudományos kérdések iránt való mohó érdeklődés, a rendkívül magas fokúvá fejlődött hirlap-irodaiom, szak-irodalom alig hagy egyetlen kérdést is boncolás, megvitatás nélkül s így a feldolgozó mondhatni mindenütt kész forrásokkal áll szemben s inkább is ügyes szerkesztőnek mint önálló munkásnak kell lennie, azon fordulván meg minden, hogy a kész anyagot hogyan tudta összeállítani, rendszeres egészszé alkotni, melyből egy tiszta képet nyerhetünk. Dicséretére legyen mondva szerzőnek, nem esett egyetlen egyszer sem a különféle vélemények referálásának zsákutcájába; a fontosabb elvi harcok ismertetésénél is szeme előtt lebegett az arany középszerűség eszméje s az egységes benyomást sehol sem zavarja meg terjengős kitérésekkel, hanem megelégszik a tények puszta registrálásával úgy, amint azok korukban felmerültek és hatást gyakoroltak, a nélkül, hogy szélesebb körű criticai méltatásukba bocsátkoznék. Talán ez az egyetlen oldala a munkának, mit szerző számlájára adósság gyanánt Írhatnék t. i. az önálló criticai nézpont hiánya. Háromszor olvastam végig munkáját, de megvallom, philosophiai álláspontját nem voltam képes megállapítani, mert az egyes irók műveinek ismertetése után közlött criticus megjegyzések túlnyomóan vagy idézetek, vagy annyira általános megjegyzések, hogy azokat nem philosophus ép úgy megteheti s sok tekintetben mindenkire alkalmazhatók. Igaz, hogy munkája inkább is történeti áttekintést akar nyújtani, mim criticai tanulmányt, ám legyen! De bocsánatot kérek, ha hangsúlyozni bátorkodom, miszerint mint bármely történetnél, ' ugy különösen a philosophia történeténél minden egyébnél fontosabb egy világosan bevallott álláspont, melyről az illető iró a bölcsészeti eszméket szemléli és méltatja vagy kárhoztatja, ha azt nem akarja, hogy dolgozatát csak mint irodalom történeti részletet tekintsék. Különben szerző maga is »referata«-nak nevezi dolgozatát műve zárszavaiban s így ezen követelésünk java résziben tárgytalanná válik, bár nem hallgathatom el azon óhajtásomat, hogy e nemű tanulmányok tulajdonképeni becsét épen az képezi, hogy az illető iró nem elégszik meg az inkább is irodalomtörténet keretébe illő egyszerű referádákkal, hanem inkább kevesebbet markolva jobban látnunk engedi saját álláspontját egyes rendszerek vagy egyének bírálatánál. Csak egyetlen példát legyen szabad felemlítenem. Opzoomer sajátságosnak nevezhető empirismusa oly sok s kemény toílharcokat idézett már elő Hollandiában, s annyi oldalról meg lett már világítva, védve s vágva, hogy szerzőnk reá vonatkozó megjegyzéseit alig vehetem komolyan, kielégítőnek pedig egyáltalán nem nevezhetem (pedig talán neki van a legtöbb criticai megjegyzés szentelve), pedig ha valahol ugy épen itt lett volna alkalma szerzőnek saját álláspontját legalább röviden tisztázni előttünk, míg jelenleg úgy vagyunk dolgozatának ezen részével, hogy semmivel sem tudunk többet, mint eddig tudtunk e kétségkívül excentricus de nagy szellemről sem, de szerzőnek az empinismust illető álláspontjáról sem. — Ez utóbbi szempontból számos más kisebb-nagyobb kifogást tehetnénk szerző műve ellen, ha lelkiismeretes adatgyűjtése komoly törekvése, tárgyilagossága jóval felül nem múlnák művének ezen hiányát. Már maga az is elismerést érdemlő jelenség, hogy szerző arra vállalkozott, mit még ez ideig maga a hollandus sem mert megkísérteni, t. i, bölcsészeiének történetét e jelen században rendszeres munkában kifejezni, a minek oka különben nem egyéb, mint hogy nálok a részletek már annyira fel vannak dolgozva, hogy az egésznek compendium szerű feldolgozása legalább ez ideig még aligha képez mindennapi szükséget, hogy azonban e nemű dolgozat készülőben van, biztos forrás alapján állíthatom. Szerzőnk mindenesetre szép munkát végezett jelen tanulmányával s csak elismerést érdemel bátorságáért és szorgalmáért s tehetségétől ezután még jelesebb műveket várhatunk. Szalay Károly.