Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-27 / 22. szám

olajfának ágai a lelkész asztala körül, nemcsak elméletileg adhat hát törvényt a jó gyermeknevelésre, de gyakorlatban, példában is megmutathatja. A legtöbbször kicsiny gazdaság, kert adja a megélhetés kenyerének botját is kezébe. Ime egy ujabb tér, hol megint törvényt kérdhetnek ő tőle, ha szorgalmas, tanult, jó gazda s íme egy ujabb kapocs, melylyel közelebb vonatik híveihez, együtt aggódván és reménykedvén velők, míg reggeli és estvéli eső lészen a földnek gyümölcsére. Minden más életpályán különválasztható a hivatalában forgolódó egyén magától az embertől s a nagy közönségre nézve jóformán mindegy, ha jó orvos, ügyvéd, hivatalnok, mesterember avagy földmivelő valaki, hogy azután milyen, mint ember, a szó nemesebb értelmében; de a lelkésznél a papnak és embernek tökéletesen össze kell forrva lennie, mert mint pap sem ér semmit, ha mint erkölcsi embernek nincs értéke, ha nem világolhat példánykép gyanánt mások előtt. És ha egy hivatalnok, vagy más foglalkozású ember kötelességeit mulasztja el, legfeljebb önmagának árt s ideig-óráig annak az ügynek van kárára, mely rá volt bízva; de egy lelkész egész nemzedékeket tehet tönkre rosz példája és leik iismeretlensége által. Százakat és ezereket, a kik ő reá bízattak az Istentől, mert a mint a próféta mondja: „a Seregek Urának követe ő.u III. Mi az ő követi megbízása ? Legyen ez az utolsó kérdés, melylyel ez ünnepélyes alkalommal foglalkoznunk kell. A feltámadott Mester, midőn Simon Péter háromszor tett volna vallást, hogy jte tudod Uram! hogy szeretlek téged!* azzal bizza őt meg: >legeltesd az én juhaimat!4

Ez azóta a mi megbízatásunk, Afiai! A Krisztus képében járván követségben legeltetni az Úrnak nyáját az evangélium kies mezején és éltetni azt az örök életnek italával; táplálni az istenigéjével épülésre, intésre és vigasztalásra és odavezetni a Krisztushoz, a legjobb pásztorhoz, ki életét adta ő érettök. Röviden kifejezve: követi megbizásotok az, hogy a látható egyházban Isten országát építsétek. Negyedfélszáz esztendő óta áll hazánkban a protestáns egyház s e negyedfélszázad alatt mindég csak úgy tekintetett ez, mint egy politikai intézmény és ma is csak annak tartják s csak mint ilyennek jósolnak még jövőt és hivatást a legtöbben. A legújabb időkben aztán ehhez még egy célt tűztek az egyház elé, hogy tőkét, vagyont kell szereznie. Tagadhatatlanul mindenik felfogásban van valami részszerinti igazság. A negyedfélszázad ugyanis egy szakadatlan küzdelemnek nagy korszaka s protestantismus és szabadság, lelkiismereti szabadság és politikai függetlenség talán sehol a világon oly szorosan nem volt egymással összeforrva, mint épen nálunk. Emlékezzetek csak vissza egy pillanatra a történelemre. A prot. egyház volt mindég az a szent jel, a melyben harcoltak és győztek a politikai szabadsag kiváló alakjai és az önkormányzati jogainkért folytatott küzdelemnek lett eredménye igen nagy részben mostani nemzeti alkotmányunk helyre állítása is. A szó teljes értelmében harcoló egyház lévén fennállásunk első pillanatától fogva, a múltban egészen természetesen nem is tekints tethetett az egyébbnek, mint politikai intézménynek, mint állami önkormányzatunk és alkotmányos életünk egyik leghatalmasabb védbástyájának. E . régi erődöt most is tataroznunk s hajdani erejé( ben kell fenntartanunk — jöhet idő, midőn ez lesz nemzeti létünknek is utoltó menedéke. De míg ezt védjük, óvjuk, egyébbről sem szabad megfeledkeznünk. S nem feledkeztek el atyáink sem. Mikor azok az idők, melyekben a magyar Siont karddal kellett megvédeni, elmultak: akkor arra gondoltak, hogy vagyont kell az egyháznak szereznie, mert szegény, mert elhagyatott. Megteremtették a közalapot, ez áldásos intézményt, a melylyel erős fundamentomot vetettek egyetemes egyházunk épülete alá. Atyáink nagy alapítványokat tettek; a kisebb gyülekezetek takarékmagtárakat s más egyébb hasznos intézményeket létesítettek, jól tudván azt, hogy csak a bizonyos fokú jóllét, vagyon tehet igazán függetlenné e világ' szerint. K. Afiai! szeretett szolgatársaim! a mint felismerték atyáink az egyház szükségeit a rég- és közelmúltban : úgy kell nektek a legnagyobb éberséggel megfigyelnetek, hogy mit kell tennetek a jelenben s a közel jövőben. Mikor a hazájába visszatért zsidónép folytonos harcok között megépítette a Sionon az Úrnak új templomát és kőfalakkal körülvette szent városát : akkor a vallásos élet újra felélesztésén kezdett fáradozni és „kötést tőnek, hogy járnának az Isten törvényében és megőriznék és megteljesítenék a Jehovának minden parancsolatitaz ő Ítéletit és rendelésit Szabad vallásgyakorlatunk s önkormányzatunk teljesen biztosítva van; vagyonosodásunk alapja meg van vetve : most a benső, igazi valláserkölcsi életet kell megteremtenetek, nektek kedves Afiai az ifjú s a Jeendő papnemzedéknek. Ugy kell teljesítenetek e szent kötelességteket, a mint teljesítették az atyák az övékét a múltban. Mikor az ember a megélhetésért és megmaradhatásáért küzd folytonosan, nem ér rá, de nem is tud magasabb eszmények után törni. Atyáink ereje felemésztődött a létért való küzdelemben. Hála