Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-13 / 20. szám

megfelelő kifejezést megtalálni nem tudjuk. De én mégis úgy vélem, hogy gondolataimnak vezérfonala elég érthetően meg van jelölve emez alternatívában : alakítsunk vagy tisztán a tudomány mívelésével foglalkozó társulatot, amelyben mind a három felekezet jól megférhet egymással, vagy egyedül és kizárólag népies irodalommal foglalkozó társaságot, de a melyben már, nézetem szerint, a különböző felekezetek együtt nem működhetnek. Aggodalmaimnak okát adtam abban, hogy a debreceni küldöttek kijelentvén, hogy a gyűlés további folyamában részt nem vesznek, iélő, hogy ama nagy egyházkerület egészen kivonja magát, s ha ez a mozgalom népünket is érintené, szakadást idézhetne elő a református egyházban. Kétségtelen, hogy az eshetőség nem aggaszhat más felekezetbelit; de engem és hiszem, hogy minden félekezetembelit aggaszt azon szomorú kilátás, a mi már majdnem bekövetkezett és a közel jövőben ténynyé válhat, hogy tizenhét más felekezetbeli taggal egyesülhetés kedvéért, saját hitfeleink s véreinkből nyolcszázezret rekesztünk ki társasagunkból azzal, hogy óhajtását nem veszszük figyelembe. Már pedig az apostol saját hitünknek sorsosit kiválóan ajánlja figyelmünkbe!! Ugy hiszem »indítványomnak igazi célja« is ki van mondva, midőn ez óhajtásomat kifejezem : hogy a lényegesen módosított, majdnem egészen uj alapszabályok aláírására a tagok szólítassanak fel, vagy más szóval: alkalmat kell adni, hogy nyilatkozhassanak azok is, a kik a gyűlésen jelen nem voltak az uj alapszabályok felől és hogy a végleges szervezkedés úgy történjék, hogy ref. egyházunknak minden tagja lelkiismeretének sérelme nélkül a társaságnak működő tagja lehessen. Azt mondja Zs. M. »A ki ezt a célt, t. i. a protestáns irodalom s egyháztörténelem mívelését, a nép között az erkölcsi s vallásos irányú közhasznú olvasmányok stb. terjesztését helyesli, s ennek megvalósításához kész anyagi áldozattal és szellemi munkával is hozzájárulni, azt hajlandó vagyok társul tekinteni anélkül, hogy vizsgáljam és bíráljam felekezeti konfessióját.« Nem találja szerző, hogy nagyon is tágra nyitotta a kaput a melyen minden felekezet befér ? Krisztus Urunk pedig azt mondja: Ne menjetek a tágas kapun, mert veszedelemre viszen. Mi is csak a végcélja ennek a Prot. írod. Társaságnak ? Mindig azt halottam hangoztatni, hogy : »nekünk e hazában hatalmas ellenségünk van, melyhez mérve mi együttvéve is csak töredék vagyunk. Nem szabad az erőket szétforgácsolnunk; hanem egyesülni és együttes erővel küzdeni a közös ellenség ellen.« Ez tehát a végcél. S hogv akarja ezt cikkíró elérni? Ugy, hogy befogad mindenkit, a ki a célt helyesli, tehát esetleg még a várba bekívánkozó ellenséget is. Magától értetik, hogy ellenségnek azokat tekintem, a kik ex professo ellenünk harcolnak, s minden alkalmat készek megragadni megrontásunkra. Még ezeket is, befogadja cikkiró, ha a célt helyeslik, ha mindjárt alá aknázzák is alattomban a várat, melyet őseink nagy gonddal őriztek s megtartottak számunkra. Holott a népies irodalom mívelésének éppen az a célja, hogy ezt a várat erősítsük ; mert gondolatom szerént, a mi harcunk nem azt kívánja, hogy sikra szálljunk s támadó harcot indítsunk, hanem azt, hogy a magunk táborát erősítsük, harcosainkat a zászlójukhoz való hűségre buzdítsuk. Mi által akarja ezt cikkiró elérni ? Olyan vallás erkölcsi irányú népies irodalmi termékek által, a melyekben a népnek felekezeti hitelvei sohasem érintetnek. Mert az ezekben való erősítést utasítja cikkiró az iskolákra és a templomi szószékekre. Holott azért tartjuk szükségesnek a népies irodalmat, mert az iskola és a templom tanításai elégtelenek. Ha a népies irodalomnak az lesz az iránya és elfogadott elve, a mit cikkiró jelez: akkor aztán valóban színtelen és jellegtelen lesz az a népies irodalom ! Sőt a fürdőjében fojtja meg a gyermeket. Mert midőn a vallás-erkölcsi életet akarja erősbíteni, ;\z erkölcsbe belefojtja a vallást. Megengedem, hogy cikkiró többekkel együtt elégségesnek tartja a békés társadalmi életre pusztán a jó erkölcsök szilárdítását, melyeknek jogait és kötelmeit az együtt, egy társaságban élés s a kölcsönös viszonyok határozzák meg. Az ujabbkor bölcsészei ezt erősen hangsúlyozzák is, mivel az ember erkölcsi lény levén, önmagában kell, hogy feltalálja erkölcsiségének legerősebb indokait; következéskép kövessük ez iskolának alapitóját Comte-ot s elégendjünk meg a luimanismus fejlesztésével, a vallás és hitélet erősbítését mint szükségtelen felesleget mellőzzük. Az én meggyőződésem azonban az, hogy az erkölcsi életnek egyetlen szilárd alapja van: ez a vallásos hit, és egvetlen példány képe, mely felé törekednie kell: a Jézus Krisztus. A többi csak polyva, amit a társadalmi kérdésekben meginduló mozgalom szele nyomtalanul elseper. Ha pedig bele nyugszunk abba, a mit cikkiró akar, hogy minden felekezet népies vallás-erkölcsi irodalmának kaput nyissunk, mert hiszen ebből a cikkiró értelme szerint, még soha veszedelem nem származott s a felekezeti öntudatot nem veszélyeztette : akkor semmi szükség sincs arra, hogy nagy áldozatok árán irodalmi társaságot alapítsunk, mert minden bizonynyal találunk ilyen irodalmi termékeket a baptistáknál, az amerikai nazarénusoknál, az unitáriusoknál, sőt sokkal közelebb a katholikusoknál is. Ig\' vezetjük azután népünket amaz útvesztő universalistikus eszmék tömkelegébe, melyre előbbi cikkemben utaltam, s a melytől népünket teljes erőnkkel óvnunk kell, mert ezek között vallását veszti el. Vallás nélkül a miveletlen nagy tömeg erkölcsi életének irányadója, dacára minden humanisticus prédikálásunknak, az önzés lesz, mely a humanismus színe alatt a képmutatást és az alattomos ravaszságot fogja fejleszteni. Ez pedig, ugyhiszem — cikkírónak sem célja. Papp Károly. ISKOLAÜGY. A népiskolai tanulók egészségügye. Iskola-szüneti koloniák, gyermek-gyógyhelyek és iskolai egészségtan. Alig mult el egy évtized azóta, hogy a hamburgi »Jótékony Iskola-EgyIet« (Wohlthátiger Schulverein) 7 gyermeket helyezett el a vidéken egyes családoknál a nyári szünidő alatt ápolás végett, és alig mult el 10 év azóta, hogy a nem rég elhalt nagy emberbarát, dr. Varrentrapp György, a Majna melléki Frankfurtban legelőször Németországban utánozta az iskola-szüneti koloniákat, minőket Zürichnek szabadelvű papja Bion 1876-ban először léptetett életbe: és azoknak a gyermekeknek száma, kik akként a nyári szünidő alatt ellátást nyertek már tiz ezrekre megy. 1885-ben a gyermek-gyógyintézetekben gyógykezelt gyermekek száma összesen a tengeri fürdőkbe küldöttekkel együtt 517.4 volt; mindazoknak a gyermekeknek száma, kik nyári gyógykezelés végett vidéken vagy gyógyfürdőkben nyertek ápolást, összesen 13,759 volt; ezek közül 9999 gyermekre költöttek 272,035 márkát, tehát egyegyre mintegy 27 márkát; a 24 gyógyfürdőben ápoltaknak költsége 282,821 márka; 7 tengeri .fürdőben ápoltakért 33,058 márkát költöttek; összesen 587,814