Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-01 / 1. szám

jövedelmet is a Közalap céljaira fordíthatókká tette — ebből is, a törvény szerint tőkésítendő egy negyedrészen felül még legalább 5000 írt évi jövedelem esik kiosztás alá, ügy hogy jövőre bizton számíthatunk évenként 45,000 forintot a szegény egyházak és lelkészek gvámolítására fordítandó segélyösszegül. Bizonyára nem sok : ha a minden felől évenként felmerülő szükségletet, ha a sok helytt elveszéssel, szinte éhhalállal küzdő nyomor segélykiáltásait halljuk. S ha valaki — mint e sorok irója szerencsés-szerencsétlen — egyÍK egyházkerület elnöki székében s a végrehajtó bizottságban, tehát ott ül, ahova a segélykiáltások legközvetlenebbül hangzanak: az vajmi sokszor elfacsarodni érzi szivét a fájdalomtól, hogy ennyi szükség kielégítésére, ennyi nyomor enyhítésére csak oly kevéssel rendelkezhetünk! De viszont ha meggondoljuk, hogy mind arra, a mire most évenként 75,000 forintot fordíthatunk, ezelőtt öt évvel, egyetemesen egy fillérrel sem rendelkezhettünk s a mivel államsegélypénztárainkból vagy egyéb alapjainkból addig is rendelkeztünk, az most is megvan s jövőre is meglesz az Egyetemes közalap jövedelmei s jótékonysága mellett: akkor a múlttal összehasonlítva a jelen és jövő, melynek helyzete a tőkésítés által, lehető újabb nagy alapítványokra nem is számítva, még évről-évre javul is — egyátalában nem fog oly szomorúnak vagy épen aggályosnak tűnni föl, mint a minőnek azt némelyek látják. Mert bár szomorító érzés annak, a ki kevés jót tehet, hogy miért nem tehet annyit, a mennyit tenni óhajtana; de vigasztaló a tudat, hogy ennyit is tehet, a menynyit azelőtt megközelítőleg sem tehetett. Aggályra, legalább komoly aggályra pedig csak akkor volna ok, ha oly hübele-balázs-féle tervtelen eljárásra, vagy épen cél- és oktalan pazarlásra való hajlam mutatkoznék, mely eg)delől a Közalap anyagi folytonos gyarapodásának biztosítékait ingathatná meg, másfelől annak valódi céljait félreismerve erkölcsi létalapját támadná vagy épen semmisítené meg. S ámbár ily aggályok is merültek föl s nyertek — még tekintélyes oldalról is — kifejezést, részemről ily hajlamnak jeleit épen nem, sőt ellenkezőleg azt látom, hogy a kezdet nehézségein túlhatolva s az eddigi tapasztalásokon okulva és erősbödve, állandó és gyökeres eljárásra s a Közalap céljainak teljesebb valósítására mutatkozik határozott hajlam minden oldalról. Mert nem csinálok belőle titkot s nem tagadom el sem magam sem mások előtt, hogv a Közalap háromnegyed rész jövedelmének kiosztásában eddig követett rendszeren változtatnunk kell. Nem mintha az magában véve, jelesen az első években, nem lett volna helyes. Sőt nézetem szerint — s ennek a végrehajtó bizottságban s az Egyetemes Konventen is mindanyiszor kifejezést adtam, s ha ellenkező nézet nyilvánult, az ellen teljes erőmből küzdöttem is — kezdetben épen ez az eljárás, melyet a közalap-segélyek elaprozásának nevezhetünk, volt a leghelyesebb, mert legindokoltabb. Rég elfojtott panaszok, száz meg száz oldalról, emelkedtek egyszerre; rég viselt s már-már elviselhetetlen nyomor jajkiáltásai hangzottak. Szomjtól régóta elepedt, már-már leroskadó vándorai a sivatagnak, rohantak mohón a pusztában egyszerre felcsillant torráshoz, mindenki első akart lenni, hogy belőle meríthessen — s kinek volna lelke egyiket vagy másikat félre tolni a szomjúhozok közül s várakozásra inteni, míg a többiek isznak s ő leroskad égető szomjától, mely annál égetőbbé válik, látva, hogy volna mód enyhíteni szomját s másoknak tényleg jut is egy korty vagy egy csöpp az üdítő italból! Másfelől, a Közalapra adózó nép részéről panaszok hangzottak, a behajtásnál tényleges nehézségek támadtak, lassú moraj, sőt itt-ott nyilt ellenszegülés is mutatkozott, az annyi terheltetés mellett még egy új, bár csekély adónem behozatala miatt. Az új intézményt, az új adót, népszerűsíteni kellett, s ene a legjobb, sőt egyetlen mód volt: minél többekkel éreztetni, ha kis mértékben is, annak jótékonyságát ; a legnagyobb emberi rugó, az önzés, által minél többeket nyerni meg annak; minden vidéknek, minden kis körnek, közvetlen tapasz-_ talatot nyújtani — minden egyháznak és lelkész nek, vagy önmagán vagy legközelebbi szomszé" dain mutatni meg: ime, mily segély forrás nyilik a Közalapban, melyre kelletlenül, zúgolódva áldoztok! Mily erő van a milliók fillérei összesítésében, melyből száz forintok telnek a legszegényebbeknek ! S ezt a célt a Közalappal való négy évi gazdálkodással csakugyan el is értük. Az első három év után bekövetkező válságot, mikor újabb három évre kellett bevallást és kivetést eszközölni és eloszlatni sokak ama (talán pia fraussal is táplált) balvéleményét, hogy a Közalap nem állandó, csak három évi adózást kiván, e válságot is szerencsésen túléltük. Ma máiegyházunk kétezer gyülekezete közt egy sincs, mely ne tudná, hogy a Közalap állandó, örök intézmény s olyan, a melyre kivétel nélkül mindenkinek áldozni, adózni kell. Ekép a Közalapot, e négy-öt éves intézményt megszilárdultnak látva, ideje nemcsak időleges, hanem állandó szempontból is bírálat