Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-29 / 18. szám

Post fest a. A Magyar Prot. Irodalmi Társaság az egyházi és művelt világi elem élénk érdeklődése mellett tehát megalakult, alapszabályai kellőleg revideált alakban már csak megerősítésre várnak, és aztán a tevékeny munkálkodás terére léphet. Nagy reményeket kötöttünk e Társaság megalakulásához, s azt hittük, hogy a mi annak célját, s az ezen cél sikeres elérése érdekében szükséges egyetemes prot. erők egyetesitését illeti, erre nézve nincs s nem is lehet véleményeltérés az egyes prot. felekezetek tagjai között. E hitünkben csalódtunk, s e csalódásunk fájdalmas! íme előálltak a debreceniek, s a szükebbkörü ref. orthodoxia álláspontjára helyezkedve ki akarták zárni a Társaság kebeléből a hazai 3 ~ik protestáns felekezetet, a unitárismust, mint »szerves kötelékkel hozzánk nem csatolt, idegen töredéket,« mely eljárással — a hazai közönség véleményét tekintve — meglehetős olcsó és könnyű martyriumot szereztek volna neki. Mintha bizony a szorosabb értelembe vett evangy. protestantismus nem egyesülhetne a hazai prot. művelődés terjesztése s a vallás-erkölcsi érzület felébresztése céljából egy oly prot. felekezettel, a mely minden hitelvi különbség dacára is szép és dicséretreméltó buzgóságot fejt ki a vallásos élet és tudomány terén, s a mely a nagy és hatalmas római klérus igaztalan támadásaival szemben egészen természetes szövetségesünk. Hiszen a Társaság nem dogmatikai, hanem a szónak legtágabb értelmében vett prot. társaság, mely mint ilyen nem dogmatikai alapon, hanem az evangy. keresztyénség alapján áll, s célja nem a felekezeti ellentétek élesítése, hanem a közös, egyesítő kapcsoknak lehető földerítése. Végzetes tévedés volt az ellenzék részéről, hogy a dogmatikát a theologiával, a protestanlismnst és az evangy. keresztyénséget annak hittani és hitvallásszerű formvlázasával fölcserélte s ez által egyenetlenség magvát hintette el a Társaság körében. A Társaság alakuló közgyűlésén hallott jeles szónokok közül feltétlen tiszteletem kifejezése mellett teljességgel nem értettem K. Tóth Kálmán s az én buzgó püspököm erősen felekezeties izű felszólalásait, habár magam is positiv ivangyeliumi keresztyén (de nem kizárólagos felekezeti hitvallás szerű) alapon állok. Előbbinek irodalmi működése s e téren máris kivívott fényes neve ellentmond annak a merev ellenzéki álláspontnak, a melyet a Társaság alakuló közgyűlésén oly hévvel elfoglalt. O ültette át hazánk zengzetes nyelvére a baptista Spurgeon beszédeit és Smiles páratlan ethikai rajzait. Már pedig szerintem a szószéken sokkal kevésbé látszik igazoltnak a tágabb prot. álláspont, mint egy prot. irodalmi társaság körében lehetséges sőt szükséges. Példa rá a Gusztáv-Adolf-egylet, mely ujabban a római és olasz waldenseket is hathatósan segélyezi, már pedig ezek ép oly kevéssé protestánsok, mint az unitáriusok, ha a protestantismust csak a két nagyobb prot. felekezetre, az ág. és helv. hitvallásuakra vonatkoztatjuk. Sőt ha a protestantismus felekezeti jelentését feszegetjük, akkor történeti alapon a prot. elnevezés egyedül bennünket ág. hitvallásuakat illet meg, a mit Masznyik ki is emelt, s a mire Szász Károly elég ügyesen utalt. De ha már itt vagyunk, akkor helyesen felelt gróf Tisza Lajos az én püspököm felekezeties beszédére : „alaki'sunk hát külön luth. és ref. egyesületeketEz pedig a Társaság egyenes feloszlatását jelentené. Egy ortíiod. theol. szájából hallottam Halléban, hogy a diasporában levő ev. protestantismusnak hittani tekintetben a hatalmas Rómával szemben meglehetősen tág alapon kell állania' mert régi igazság : in necessariis unitas. Nem vesszük-e észre naponként, hogy eme theologus mondása nekünk magyar protestánsoknak is szól ? ... De az én buzgó püspököm beszéde is meglepett, melyet az előértekezleten tartott. Hiszen az ő kerülete a szó nemesebb értelmében vett theologiai szabadelvüség klasszikus földje ! Legkitűnőbb papjai (p. o. Grátz, IVeber, Csiskó, Sztehlo stb.) a lehető legliberálisabb prot. theol. iránynak hívei, a melyet én — pedig szabadelvű ev. prot. theologusnak ismernek Lapunk olvasói — a hittanban nem követhetek. Az általa megteremtett s nagy áldozatkészséggel fenntartott eperjesi theologián a biberalis Sehneller és Bancsó adták elő a hittant, s általában arra nem tudok esetet, hogy a püspök úr az intézet valamely tanárát esetleg eltérő theol. nézete miatt kérdőre vonta vagy theol. tanszabadságában a legkisebb mértékben is korlátozta volna. S ez így van jól. Mert csak a theol. akad. tanszabadság üde légkörében tenyészhet egészséges prot. tudomány, minthogy a megállapodás, a hamisan értelmezett othodoxia, itt halált jelent. Ezzel kapcsolatban szerintem igenis helye van a Társaság körén belül is a hittani nézetek kifejezésének, mert csak ha kölcsönös történeti létjogosultságunkat ismerjük, felekezeteink speciális charismáit méltányoljuk, lehetséges egymáshoz a közeledés, bár másrészt nagyon is tudom méltányolni gróf Tisza Lajos ide célzó óvó felszólalását a felekezeti békés egyetértés fenntartása érdekében. Az eszményi célokban való unió épen csak a kölcsönös megbecsülés s az önálló történeti létjogosultság szeretetteljes elismerése alapján lehetséges. Nem épen kedvező benyomást gyakorolt reám az a körülmény, hogy a Társaság alakuló közgyűlésén az ág. hitű. egyház oly feltűnően csekély számú képviselettel vett részt. Az evang. theol. tanári karból mindössze ketten voltunk, s a lelkészi és felügyelői kar is meglehetősen kevés számmal képviseltette magát. Hát talán még mi is idegenkednénk a Társaság, magasztos célja iránt? Eddigelé e Lap volt az egyedüli egyesítő szellemi kapcsunk ; a Társaság — speciális jellegünk megtartása s érintetlenül meghagyása mellett — hasonlóan egyesíteni akar bennünket, s nem vesszük-e észre, hogy ha valaha, ügy főleg most kívánják létérdekeink a karöltve való haladást, a szükségesekben való egységes, összetartó működést? Nem tudom, helyesen szemlélem-e egyházi belügyi és egyházpolitikai viszonyainkat, de nekem úgy tetszik, hogy mi az egyesítő szellemi kapcsok fölkeresése helyett manapság az elkülönítőkre fektetjük a fősúlyt, s hogy a jelenben meghhetősen távol állanak egymástól a hazai prot. felekezetek. Pedig a prot. hittudósok, jól tudják hogy Schweizerék és Lipsiusék rég megcsinálták már a hittanban az uniót, hogy hazánkban csak gyakorlati nehézségek választanak el bennünket egymástól, s hogy Rómával s annak rátartós klérusával szemben csakis mint compact egység imponálhatunk. Alig szükséges külön kiemelni, hogy a népies vallásos-erkölcsi irodalom fölvétele a Társaság programjához szerencsés gondolat volt, s e téren sem tartok az unitárius befolyástól, a mennyiben a népirodalomban — főleg ha az ahhoz értő kezekre bizatik — nincs helye a dogmatismusnak, a szűkebb felekezeti hittani álláspontnak, hanem csak az építő népies vallásos erkölcsi termékeknek. Ép úgy melegen pártolom a parochiáUs könyvtárak felállításának valóban szerencsés eszméjét, s szívesen üdvözlöm e téren az eszme megpendítőjét, Radácsi barátomat, s annak meleg szószólóját Szász Domokos püspök urat. Szóval a Társaság programmja