Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-29 / 18. szám

kat, hanem az unitáriusokat, a szentháromság tagadókat is befogadja s velők kezetfogva akar dolgozni: kalvinista öntudata fellázad, s haragra gyuladva tiltakozik minden olyan törekvés ellen, mely őt az unitáriusokkal egy sorba akarja hajtani. Azzal az utasitással küldi a gyűlésre megbízottait, jelentsék ki a gyűlés előtt, hogy ha az alapszabályokban az általuk ajánlott módosítás el nem fogadtatik, a társulatból kilépnek s a gyűlést elhagyják. Ez eddig mind megtörtént. Mi következik ezután? Próféta nem vagyok, de ismerve népünknek gondolkozás módját, türelmes kedélyét, mely komoly és nyugodt, mint a sima tenger, • hogy azt hinnők mozgásba sem lehet hozni, de ha mélyen keblébe rejtett, s féltékenyen őrzött kincsét, vallásos hitét érintik, valamint amiről azt hiszi, hogy az ő hitével ellenkezik, rá erőszakolni vagy elfogadtatni akarnák: felháborodik s izgatottsága oly hullámokat vet, amelyeket nagy erőfeszítés és elkeseredés nélkül lecsillapítani alig lehetséges. A mint a debreceni mozgalom megindult, nem tudhatom ugyan, hogy a küldöttek hazaérkezése után mi történt, de aligha tévedek, ha a mozgalom megindulásából következtetve hiszem, hogy a mozgalom első lökései már a népet is érintették, a Jiol ez uj lökést kapva terjedni fog tovább. És mivel a nép között támadt mozgalom olyan mint a földalatti tűz, mely láthatlanul terjed, s egyszerre ott üti fel magát, a hol legkevésbbé vártuk: e mozgalom hullámvetései is észrevétlenül át fognak csapni a többi kerületek népeire s a társulat azon veszi magát észre, hogy szembe találja magát népével, mely fölveti a kérdést: ti urak, kik nekünk a felekezeti hittant tanítottátok és megeskettetek, hogy ezt a tant halálig vallani fogjuk s érette meghalni is készek leszünk: ti magatok megtagadjátok-e azt a tant, amire minket megeskettetek, vagy tévtanokra akartok-e vezetni, midőn el akarjátok velünk hitetni, hogy Kálvin és Socinus egyiránt vezethetnek minket ? Isten óvja meg egyházunkat e veszedelemtől ! De sokkal közelebb van ennél egy másik veszedelem, az a lehetőség, hogy a Kálvin-féle egyházban szakadás jő létre. Kérdem, kellett ezt nekünk provokálnunk, nem lett volna módjában a gyűlésnek egy kis engedékenység által a kedélyeket mind itt, a küldöttekben, mind éppen ez által, küldőikben is lecsillapítani? Fájdalom ! ritkán tudjuk éppen a legsürgősebb pillanatokban alkalmazni ama jellemző mondást: a magyar ember, ha szépen bánnak vele, az ingit is odaadja. Én azt óhajtottam volna, hogy a mit gróf Tisza Lajos úr a társaság céljának módositásakép javasolt, t. i. a népies irodalom ápolása, egyelőre csak ez tüzetett volna ki a társulat működésének egyedüli céljául. így állott volna a társaság a természetes fejlődési alapra. Ily— módon intensive erősödhetett volna meg előbb, s azután terjeszkedhetett volna tovább. Elismerem, hogy a tudomány fejlesztésére és terjesztésére is szükségünk van, de sokkal nagyobb és égetőbb^ szükségét érezzük a népies irodalomnak. Érzi már népünk a lelki szomjúságot. Szellemi fejlődése az első stádiumot már átlépte, azt a stádiumot, mely őt mint a fejlődő gyermeket, a mesék és a rémtörténetek olvasására ösztönözte; most már komolyabb, tartalmasabb olvasmányokat kiván, melyek nem csupán idegeit izgatják, hanem kedélyének s szellemének is nyújtanak táplálékot. Es mivel ilyet a mi irodalmunkban nem talál, veszi onnan a hol találja, a Szent-István, meg a Szent-László társulatnál. — Hihetné-e valaki, hogy ez olvasmányoknak káros hatásuk nincsen ? A népies olvasmányok szerkesztésére és kiadására pedig semmiféle felekezettel szövetkezni hajlandó nem vagyok. Népünkben nemcsak az általános vallás-erkölcsi életet kell fejlesztenünk, hanem felekezetünk érdekében elodázhatatlan kötelességünk a felekezeti öntudatot is ébren tartani, erősbiteni. Mert nem a magasabb tudomány adja felekezetünknek az erőt, azt a hatalmat, a melyre bátran támaszkod hatunk; hanem népünknek öntudatos felekezeti hite, mely a magyar ref. egyház tagjait tömör falanxá egyesíti. Szabad-e nekünk a különböző felekezetekkel való szövetkezés által ezt a szoros összetartozás és egység tudatát népünk lelkében meglazítanunk ? Bekövetkeznék pedig ez, ha a népies vallás-erkölcsi irodalom oly átalánosságban mozogna, mely a felekezetek között semmi különbséget nem ismerve, egyiket éppen olyan jónak, igaznak tüntetné fel, mint a másikat. Ez nagy veszedelmet szülhetne. Mert míg a tudományosan képzett ember a felekezetiség korlátain felül emelkedve vallás-filosofiai eszméiből tud magának egy oly vallási eszmekört teremteni, melyen belül lelki életének vallásos szükségei kielégítést találnak; addig a nép ilyet alkotni nem tud, mert más vallási eszme köre nincs, mint a mit a hitfelekezeti tantételekben elsajátított. E zárt körben tud élni, csak ebben mozog egész hitélete; mert csak ebben találja fel vallásos érzületének táplálékát. Nem tudom, fog-e valaha az emberiség oda emelkedni, a hol min-