Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-15 / 16. szám

ellenére. A római egyház a Máriaistenités, a nálunk is 4

) terjedő Máriacultus terén hasonlóan jezsuitizálva van, mi mellett annak csudás megjelenései a pogányságra emlékeztetnek. A mai jezsuita római egyházban a szent szűzlép Krisztus helyére s a Mária cultusban vesz el a kath. egyház istentisztelete, mely cultus ellenkezik az Írással, az apostolokkal, az őskereszténység világos bizonyságaival s amellett a ker. monotheismussal. Forrásszerűen kimutatja Eisele ezen ész- és bibliaellenes tannak történeti fejlődését s pogány római germán alapját, ép úgy a szentek tiszteletének is, melynek erős pogány materialistikus színezete van. Bő idézetekkel illustrálja a Mária s a szentek tiszteletében nyilvánuló modern pogányságot, mely a régi pogány istenalakok színezetét és jellegét vette föl. A »Jézus sz. szíve tisztelete« pedig a keresztyénség érzékies felfogásának legvilágosabb bizonyítéka, a hol a személyiség egy érzéki része részesül az imádásban, s épen ezen egyházi materialismus biztosítja a jezsuita katholicismusnak népszerűségét. Az ereklyék tiszteletében még nyilvánvalóbb a római jezsuitizált egyház pogány vonása, mi mellett az ismeretes ereklyekereskedés határozottan erkölcstelen behatással van a népek vallási kedélyére. Végül a jezsuiták a római egyház cége alatt a vallási babonának terjesztői is egyszersmind, mi mellett elég hivatkoznunk a jövedelmező lourdesi vizhez kötött hajmeresztő babonaságra. Az ördögben s a boszorkányokban vetett hitet is a jezsuiták ápolják, a melyekről Delrio jezsuita egy 3 kötetes művet is irt. Bizonyára az emberiség háláját vívnák ki, ha a római papok és Írástudók x protestantismus türelmetlen s tisztességtelen szidalmazása, s a tisztátalan propagandacsinálás helyet saját egyházuk templomát tisztítanák meg e pogányos kinövésektől! 9. Tán örvendetesebb képet nyújt a jezsuiták padagogikája, hiszen e téren az önmagasztalások határtalanok. S tényleg a jezsuita-rend sokat tett arra nézve, hogy kollégiumaiban a magasabb tanügyet monopolizálja, míg a népneveléssel egyáltalában nem törődött, a menynyiben itt a tanítás helyére a lelkipásztori gondozás lépett. S a mint a morálban a nép szükségleteihez alkalmazkodott, épúgy a rend nevelői tevékenysége is rendkívül alkalmazkodónak bizonyult be. A jezsuita-rend fennhangon hirdeti, hogy ő a pádagogika mestere, s a nevelés művészetében ő találta fel a bölcseség kövét, a nürnbergi tölcsért, a miért is büszkeséggel tekint amaz első rangú tudományos és erkölcsi nagyságokra, a kiket az ő tanító művészete állítólag föl tud mutatni. (P. o. Zuchi, Eschinardi, és Secchi). A jezsuiták padagogikájára nézve eltérők a nézetek : Bacon, Cartesius, N. Frigyes elismerőleg, Leibnitz, Mariana és újabban Baumer megvetőleg szólanak róla, Wagemaun pláne azt mondja, hogy »a jezsuita pádagogika a legnagyobb bűn az emberiség szellemén s a keresztyénség szent ügyén.« A jezsuita-rend nevelői bölcsesége a középkor nevelői alapelvein nyugszik, s az 1584—1560. készült »Ratio atque institutio studiorum«-ban van letéve, még pedig oly módon, hogy annak tananyaga, tanmódja, fegyelmi szabályai stb. a jezsuita kollégiumokban még ma is érvényesek. Az 1820. revisió nem változtatott a régi tanrenden, sőt Beck generális a 60-as években az osztrák cultusmmiszterrel tudatta, hogy a rend a régi tanterv változhatatlan alapelveit követi. A jezsuita iskola tanmenetét tekintve egy teljesen szervezett collégium az »alsóbb« és a »felsőbb« stúdiumokat foglalja magában. J) Rudnyánstky Gy. »Maria dalok- és legendákra*: hirdet előfizetést ai »istenanyát« tisztelő sregnuni marianumbar,« Az »alsóbbak« a nyelvtant, a humaniorákat s a szónoklattant tárgyalják, mi mellett a latin nyelv a studium központja. A vallási órákban Canisius jezsuita keresztyénségével traktálják az ifjakat. A wmagasabb studiumoka a philosophiát s a theologiát tárgyalják, még pedig az angyali doctor sablonja szerint, ki a jezsuitáknak valóságos theol. orákuluma. A tanítás formalismusa és mechanismáról megvetőleg nyilatkozik az exjezsuita Bode. A jezsuita nevelésnek jellege a szigorúan római egyházi jelleg, annak célja, a tanítványnak jezsuita vallásosságban és erkölcsiségben való nevelése, mely pharisaismusra vezet, és sötét babonasággal és fanatismussal párosul, míg eszközei vallásos eszközök és gyakorlatok, a melyek a dresszirozás jellegét viselik magukon. A főeszköz azonban a nevelés és oktatás terén az aemulatió, a hiúságnak és kölcsönös felügyeletnek fölébresztése és fejlesztése, mely távol áll a valódi nemes verseny erkölcsi értékétől. A jezsuita tanrendszer eredménye igen kevés, a szorgalomszak igen rövid, a latin nyelvtanítás terén pedig azt a »kuriosus latinságot« eredményezi, a melyre Cicero alig ismerne. F latinság úgy Bode, mint Relle bizonysága szerint körülbelől így hangzik : »Cras bonum! Quomodo stat cum vobis? 0\r

um! quid piger stat cum nobis!« S e konyhalatinságról azt mondották : >Quo durch nos sub einander noscimus, Nec ulla studia nöthig habimus!* Hogy ily körülmények között a gör. nyelvismeret még komikusabb lehet, az természetes. A jezsuiták történeti studiuma pedig csak azt bizonyítja a tanítványok előtt, hogy a pápák angyalok (VIII. Ince és VI. Sándor is ?), Luther s a reformátorok ellenben elvetemedett bűnösök voltak; hogy a római egyház »non sitit sanquinem,« hogy csak az emberiség javát mozdította elő, mig az u. n. reformáció forradalomra, a vallás és erkölcsiség megsemmisítésére vezet. Anyanyelvi ismeretről szó sincs, hiszen a latin iskolai és érintkezési nyelv azt teljesen kiszorítja. ro .A jezsuita-ntid történetének és ellenreformátori működésének jellemzésénél Sugenhein és Wolf ide vágó művein kívül Herzog Reálencyklopadiájának számos történeti cikkét, az ó-kath. Rieks egyháztörténetét s Hefele »Der Kardinal Ximenes« cimű művét használja föl Eisele. A III. Ince pápa (1198—1216) által egyházi institutióvá szentesített inqusitióról azt mondja, hogy az a római egyház türelmetlen fanatismusának és féktelen uralomvágyának evangélium- és keresztyénellencs szüleménye, a hol az állam az egyház hóhér művének szolgájává aljasul, mely az állam vérengző eszközeit a maga szolgálatába hajtja. Ezren meg ezren vérzettek el, kik úgy a tanban, mint az élet terén keresztyénebb érzületet tanúsították, mint maga a hivatalos egyház. Lüther az inquisitiót ördögi műnek tartja, a melyről szeretné, hogy annak neve és emlékezete a föld színéről eltűnnék. A régi dominikánusok véres szerepét aztán a jezsuiták vették át, s ma a jezsuita eretnekgylilölet a kath. nép közös tulajdonsága. A jezsuita contrareformátiő eszközeit Eisele a jezsuita tanításban, az imponáló körmenetekben, az irodalmi működésben, a Rómában székelő »német kollégiumban,« s a 2 prot. egyház ó-prot. korszakbeli kölcsönös türelmetlenségében és ellenségeskedésében látja, s ennek bebizonyítása céljából hivatkozik az osztrák- magyar- cseh- és németországi protestantismus történetére a 30 éves háború idejében. Többi között kimutatja, hogy a kath. Gf/örer szerint »a 30 éves háború felében a jezsuiták műve, s a kath. ügyért küzdő