Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-08 / 15. szám

Istent. Ügy hogy a gyakorlatok által eszközlendő egyesülés az Istennel nem égyébb, mint a vallásos lélek egyesülése az egyházzal, azaz a pápával, a miért is a 4. he/i gyakorlat az egyházi érzék megerősítésére s a pápa iránti vak, akarat nélküli engedelmesség előmozdítására és fejlcsztére megy ki. Az exercitiumokról szóló fejezetét azzal zárja be a szerző, hogy azoknak alapja és kiinduló pontja hamis, biblia- és keresztényellenes: s a mint Ignatius benső fejlődési menete alapján a vak engedelmességnek apostola lett, úgy exercitiumai is ama rabszolgai érzékit szülik, mely vak engedelmességben, és korlátolt fanatismusban más egyházak iránt a pápa egyházának eszközévé lesz. Mindezzel szemben a bibliai üdvut a Krisztusban való szabadságra, az istenfiuságra vezet. 6, A jezsuiták erkölcstanáról szóló fejezettel a legkényesebb térre lépünk, a mennyiben már a közmondás szerint is a »jezsorta elnevezés azonos az erkölcsi fogalmak elferdítésével, az erkölcsi undor kifejezésével, ügy hogy az osztrák Jenő herceg nem ok nélkül mondhatta róluk: »moráljuk rosszabb a törökökénél.3

) E fejezetnél Henriquez (f 1608), Sanchez (f r6ro), Fillucius (f 1622), Gonzales (f 1705). Escobar (f 1669), főleg pedig a seminariumok általanosan elterjedett iskolakönyvét, az ismeretes Gury-iéle compendiumot, s Ellendorf »Morál und Politik der Jesuiten« című művét használja. A nagyobb objektivitás kedvéért bő kivonatban ismerteti Gury P. J. »Compendium theologiae morálisa Róma 1869 c. 2 kötetes művét (625 és 758. lap). Az első kötet több prot. tételt s annak szerzőit ariathematizálja, s ezen ~ áldásokhoz csatolja IX. Pius pápa 1864. dec. 8. ismeretes Syllabusát is, a melyben a reformátió s a modern eszmevilág összes tanaira kemény átkot mond. Majd rátér »az emberi cselekedetek«, a »lelkiismeret«, a »p'a'rancsolatokc(, a »bűnök«, az »erények«, a »io parancsolat« (hol a 6. és 9-nél hajmeresztő dolgokat mond a fajtalanság minden neméről), s »az egyház parancsai«-nak beható casuistikus tárgyalására. A 2. kötet szól »az egyes rendek kötelességeiről®, a »sákrámentomokról«, »az egyházi censurákról« s a »kánoni szabálytalanságokról^ Mint látjuk a jezsuiták-7iál a morál a törvényről szóló végtelen számú §§-oknak, törvényes rendeleteknek végére mehetetlen tömkelegében v. is casuistikában vesz el, mely a benső és külső élet számtalan eseteire való vonatkoztatásában meglehetős éles értelműséggel, de egyúttal hihetetlen laza morális szőrszálhasogatással van összeállítva. Az Isten iránt való szeretet s annak felebarátaink iránt való megvalósítása képezi a valódi érkölcsiség legbensőbb lényegét, alkotó életele. s

) V. ö. Thoma »Wie das Volk spricht von Klöstern und Mönchen* c. cikkét a berlini Webszky-iéle »Prot. Kirchenzeitung* 1887-ik iS-ik számában, hol a jezsuitákról szóló részben következő közmondásokkal jellemzi a loyölitákat: »Nem tudom, veres szakálu volt-e Júdás ~r+> úgymond a kapucinus a jezsuitához — annyit azonban tudok, hogy Jézus társaságbeli, volt ;* »jezsuita az árulónak ujabbi neve;* »a jezsuiták az apostoloktól semmi egyebet nem örököltek, mint Júdás "táskáját éá csókját. Mindent az Isten dicsőségére! mondják a jezsuiták, "ha valami gonoszságot követtek el;* »a jezsuiták mint a kigyók csiíszók és má'szók;* »a jezsuiták az úristennek udvari komédiásai;* »a jezsuiták a menyországot a nemes ércek oszlopaira építik;* »a jezsuitáktól nem biztos maga az Isten sem az égben;* »a jezsuitát nem lehet öly feketére festeni, a milyen,« a miből következik: ihol két jezsuita Összekerül, ott sötétség uralkodik,« »a jezsuita az ördöggel ment az iskolába s vele cimborál;* »a jezsuiták az ördög utolsó csődje, a melylyel sokáig terhes állapotban volt.* A tapasztalás bizonyítja, hogy jezsuitákra, poloskákra, patkányokra és fogfájásra 100 meg íoo szer vanj jnely mit sem használ,* »jó volna a jezsuitákat elkergetni, ha csak az ördögöt is el lehetne űzni,* végül tanyáikat »kaszárnyáknak és barakkoknak« tartja a nép. így traktálja a nép s a közmondás a római egyház fekete seregét! Bizonyára van oka rá. mét. Mindezzel a jezsuiták »morálja« homlokegyenest ellenkezik, a mely nem az erkölcsi jellemnek, az önálló személyiségnek, mely fogalmakat a jezsuita morálrendszer nem is ismeri, hanem a legmélyebb erkölcsi kiskorúságnak, a teljes rabszolga engedelmességnek fejlesztésére megy ki, úgv hogy a jezsuitismusban az erkölcsi életnek ugyanazon külső felfogasával találkozunkmint a p haris fis musban, mely zsidó kasuistikáról Krisztus urunk elkeseredett küzdelmében azt mondotta: »a szúnyogot megszűrik, a tevét pedig elnyelik,« mire nézve hajmeresztő dolgokkal Fillucius szolgál (II. 93 és 286—294. 1.).. Épen a »probabilismus« legélesebb bizonyítéka annak,hogy a jezuitismus az erkölcsi autonómiának, az önálló erkölcsi személyiségnek fogalmát nem ismeri, mire nézve Huber (286. 1.) azt mondja : »A gyakorlatban a probabilismus, mely az embert az erkölcsi önállóság legalsóbb fokára aljasítja, arra megy ki, hogy a lelkiismeret szózatát a gyenge, bűnös akarat rabulistikája alapján elnémítsa s egy külső tantekintélyre való hivatkozással az erkölcsi élet kérdéseire vonatkozó önálló ítéletet suspendálja.« •—• A jezsuita morál főtörekvése épen a bűn s a tartozás érvényének kicsinyítésében nyilvánul, mi mellett főleg a „methodus dirigendae intentionis" s a .,rcservatio mentalis" tana tesz bizonyságot, a mi mutatja, hogy a jezsuitáknak dupla nyélvök van. Eiscle e tanoknak bebizonyítása és szemléltetővé tétele céljából bő idézeteket hoz a jezsuita moralisták compendiumából, mely kazuistikus tételekkel a judaisműs, a gyakorlatban pedig a legelvetendőbb pogányos erkölcsi érzület álláspontjára helyezkedtek, úgy hogy valóban a jezsuita csak egy bűnt ismer: nem szolgálni feltétlenül a szerzetet, s csak egy erényt: bármify úton-módon használni a társaságnak. Eisele fölteszi mindezek után a kérdést : Tanitják-é a jezsuiták ama - hirhedt tételt: a cél szentesíti az eszközt? »Ve.rbis expressis« nem, azon-, ban a jezsuita moralisták száz meg száz tétele abban leli magyarázatát, hogy a cél az eszközöket szentesíti, s ez tényleg: a jezsuita morál lelke és magva, laza morális szabályainak magyarázati alapja. Hányszor olvassuk »ex honesta, ex rationabili causacc, vagy a hamis eskü megengedése stb., — mi más az a józan észre nézve, mint »a cél szentesíti az eszközöket«. Busínbaum különben világosan írja : »cum finis est licitus, etiam média sunt licita«, más szóval kifejezve : a cél adja meg a tetteknek tulajdonképeni jellemöket, a cél határozza meg a cselekedetek erkölcsiségét, s jó vagy rosz cél által a cselekedetek jókká vagy roszakká lesznek. Mindezek folytán a jezsuita morál az erkölcsiség legteljesebb ellentéte, az erkölcsi fogalmaknak ördögi elferdítése és megsemmisítése,, a melynek gyökerei a középkori szerzetesi katholicismusra nyúlnak vissza, mely az »evangy. parancsoké és „1tanácsok" alapján egy „közönséges" s egy magasabb fokú, u. n. angyali, szerzetesi erkölcsiséget állított fel — az evangyeliumi erkölcsiség feltétlenségével szemben.. Végül fölteszi Eisele azt a gyakorlati egyházi fontosságú kérdést: milyen állást foglaltak el a pápák e morállal szemben ? XI. Ince pápa (1676—1689) fellépett a jezsuita probabilismussal szemben s 95 erkölcstani tételeket is anathematizálta; XI. Kelemen (1700—1721) pedig megtisztította a római erkölcstant a jezsuita moralisták istentelenségeitől. Ma már másként áll a dolog. IX. Pius a Syllabus, Inwaculata s a Vatikánum által kiszolgáltatta az egyházat a jezsuita-rendnek ; XIII. I.eo pedig magasztalja azt a rendet, 'a- mélytőL a nemeslelkű Wessenberg, a Rómától független német nemzeti katholicismus harcosa, azt- mondotta, hogy »annak •tanai a ker. erkölcstan alapanyagát aláássák«, Möhler pedig,