Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-18 / 12. szám

Harmincegyedik évfolyam. 12. sz. Budapest, 1888. március 18, PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. kar. Kinizsy-utca 29, sz. 1. em, Előfizetési ára: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel • félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdíj külön 30 kr. T08~ Teljes számú példányokkal mindig szolgálhatunk. ~fS(X Azon t. előfizetőink, kiknek előfizetésük az első negyed beálltával lejár, előfizetésük megújítására kéretnek föl. Az egyetemes gyám- és nyugdíj-intézet kérdéséhez. ii. Ama fogadtatás, melyben a Konventnek — az egyetemes nyugdíj-intézet felállítására vonatkozott — első tervezete részesült, s pedig egész magyar reform. Sionunk részéről; sőt az a — mondhatnám- — közhangulat, mely a legközelebbi Konventen több jelesek, s különösen az autonomia egyik leglelkesebb bajnokának, Fejesnek ajkain jutott kifejezésre : meggyőzhetett minden komolyan gondolkozó reform, egvháztagot a felől, hogy papságunk a századok folytán kifejlett közjogi állását feladni, í a helyettesíthetés jogát a bizonytalan nyugdíj kétes értékű Ezsau-lencséjéért eladni nem hajlandó. Fejes 1. az ő tartalmas beszédében, merem mondani, mindnyájunk érzületének adott hangot; s ezért hiszem, hogy már a tavaszi gyűlések kezdete előtt bizton elmondhatjuk, hogy a Konvent tervezete felett, a Fejes I. által felhozott okokból a magyar papság már meghúzta a lélekharangot, s halála bizonyos. És — fájdalom — ezzel a kérdés, s vele az olyannyira szükséges gyámintézet ügye jó időre, talán egészen az újabb Zsinatig elodáztatott. Megtudjuk érteni a Konvent helyzetét is. A zsinati törvény világos kifejezése értelmében a nyugdíj-intézet kérdését magától el nem ejtheti; mert ekkora törvénynek nem végrehajtója, de magyarázója lenne. Azonban a nyugdíj erőltetése mégis rendkívül óvatosságot követel. Elaggott lelkészek nyugdíjazása!.. Ruganyos kifejezés ez nagyon. Tudjuk-e, hogy micsoda bűvös barlang kapuját nyitjuk meg e kifejezéssel ? Micsoda szellemek áradnak onnan elő, melyeket többé visszaszorítani nem lehet? Az egyház közjaváért lángoló várja onnan az egyházak nyugalmát visszaadó szellemet. Az önkényes uralomra vágyó: azt a szellemet, mely az útjában álló egyént félre mozdítani segíti. A hivatalt leső: az aranyalmát hozó lelket és a tömeg salakja a boszuállás mindig karddal fegyverzett, de sohase igazságos ördögét. — Mert a törvény §-a olyan archimedesi pont, mely ha egyszer meg van, kis szellemek is belefogódzhatnak, s ingathatlannak hitt valóságok ingattatnak meg alapjukban. Mondják talán, hogy ott van az egyházi hatóság, mely nem enged jogtalanságot ejtetni bárkin is. Igaz, de tegyük fel, hogy egyházunk egy-egy dicsőségét, aggott oszlopembereinek bármelyikét is ha a §-ba kapaszkodó rosz akarat akár csak egy szóval is állásában megingatni próbálná: van-e, lesz-e hatóság, mely a méltatlanul támadottnak élte alkonyán méltó elégtételt adhatna ? — Nem, — nem ! a törvény e §-a, zsinati magyarázat, mondjuk, változtatás nélkül, súlyos következmények nélkül még csak meg sem kísérelhető. Az elaggott szót törölnünk kell onnan. — »Magna fűit quondam capitis reverentia cani« — mondja Ovid. De ha már ő így szól: »fűit quondam«, mi bizonnyal, a mi századunkban, ez igét bátran a plusquatn perfectumba tehetjük. Pedig, ne titkoljuk, az ősz fő nagyobb tiszteletre és becsületre egyetlen pályán se méltóbb, mint épen az egyházi vezetés élén. A megőszült lelkipásztort, mint atyját tiszteli a gyülekezet, s intéseinek, tanácsának a vallás-erkölcsi életre, kétségtelenül több és nagyobb a sikere, hatása, mint az ifjúi tűznek, mely gyújt ugyan, de a leégett helyen újat építeni vajmi kevéssé képes. Hadd legyenek hát az elaggott öregek továbbá is a gyermeki tisztelet tárgyai a gyülekezetekben, kiket ifjú és öreg, apró és nagy