Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-04 / 10. szám

K i e v. A Deneper partján hármas halmon épült Kiev nevét a lengyel Kijóvnak ejti, Debreczenyi Márton Kióvnak irta; nemzetközi neve Kiew, a németek ujabban Kieff­nek írjak. Látszik hogy nincs jó hallásuk, mert ha volna, bármely orosz ajakról kivehetnék, hogy e hely neve Kív. így ejti minden orosz (írva: Kiebb.) E várost nem hiába nevezte II. Sándor cár az oroszok Jeruzsálemének. Templom templomot ér benne. 130,000 lakosára nem kevesebb mint hetven _templom esik, melyek jobbára a X. és XI. századból valók, s any­nyiban magyar vonatkozásúak, mert többnyire magyar fajta népeken, t. i. besenyőkön és kunokon nyert győ­zelmek emlékére építtettek. A honfoglaló magyarság is, hazai krónikáink szerint Kieven keresztül haladt hazája felé, mely vándorlás máig élő emlékjele: a várost kö­rülvevő rónaságnak vengerszkoe polje, vagyis magyar mező nevezete. Debreczenyi Márton »Kióvi csatája« szintén egy itt vívott harcra vonatkozik, melyben I. Jaroszláv le­győzte a besenyőket 1037-ben. E diadal emlékére, épen a csata színhelyére építtette a nagyherceg, a máig azon mód fennálló Zsófia templomot (szobor Szofiaszkaja), byzanci művészekkel, egészen a konstantinápolyi Aja Sophia mintájára. Odébb, ezzel egy vonalban, szintén magaslaton emelkedik a még 1008-ban alapított Szent-Mihály kolostor, Kiev legrégibb szentegyházával. Mihály őrangyal, a város védszentje, kinek briliánsokkal ékes arcképe, Miklós cár ajándékából került a kolostor bir­tokába. Az oroszok előtt főkép szent Borbála ezüst sír­emléke miatt nevezetes ez az egyház, reánk nézve azonban az oldalába falazott vörös homokkőbe vésett lapos dombormű miatt. Két páncélos lovas vitéz van azon kivésve, amint egy földön fekvő, csúcsos sisakú, szakállas bajuszos harcost hosszú pikájukkal átdöfnek. Amazok oroszok, ez a letiport ember azonban bizonyára kun vagy magyar, kinek arca és ruhája azt hiszem leg­régibb, eddig ismeretlen emléke a magyar typus és vi­seletnek. Ugyanily szakállas bajuszos, s hasonló öltö­zetű harcosok, hosszú egyenes sípokat — talán az ősi tárogatót — fúvó alakok kíséretében láthatók az elébb említett Zsófia templom falfestményein, mely tény még inkább megerősíti bennem a véleményt, hogy e marcona vitézek nem ábrázolhatnak másokat, mint kunok, bese­nyők vagy magyarokat. Ugyanazon időtájban épült Kiev legnagyobb neve­zetessége, a Pecserszkája-lavra, a legtiszteltebb búcsú­járóhely az egész orosz birodalomban. Egy Hilarion nevű szerzetes 1017-ben a Deneper partján emelkedő krétasziklába odút vájt magának s eltemetkezett oda elevenen, kegyes merengésekben, aszkétai gyakorlatok­ban töltve idejét, mint egykoron az ó-keresztyén ana­choréták. Példája követőkre talált. Egy Szamoila nevű jámbor ember búcsúra ment Jeruzsálembe, visszajö fölkereste az Athosz-hegyí kolostort, hol Antoniusz neve alatt beállott barátnak. 1040-ben hazájába térve, ő is barlangot (oroszúl Poszcsara, innen a Pecserszkaja­lavra neve) vájt a kievi magaslat oldalába, s társakat gyűjtve maga köré, megalkotója lett a barlanglakó szer­zetesek gyülekezetének. A szent életű embereket elárasz­tották adományokkal, melyekből 1055-ben négy byzanci épitészszel kezdik építtetni a Pecserszkaja-lavra máig fennálló, Mária mennybemeneteléről nevezett székes­egyházát, melynek fundamentomába hét szentnek Kon­stantinápolyból hozott ereklyéit rakták. E templom az Aja Sophia mintájára készülvén, mint minden orosz templom, szintén központi kupola építésen alapszik, a mi azt jelenti, hog}^ közepén nagy kupola, sarkaiban pedig számos, mintegy tizennégy kíssebb kupola dom­borodik. Tervrajzán a symbolicus kereszt, mint a meg­váltás jelképe van kifejezve. Ha ugyanis a kupoláknak megfelelő körök központjait az alaprajzon összekötjük egymással, egy X alakú keresztet nyerünk, mely más­kép szent András keresztjének is neveztetetik, mert András vértanút ily alakú keresztre feszítették fel. Viszont ó-keresztyén szentegyházak alaprajza a nagy J betű alak­ját mutatja, mely Antal keresztnek neveztetik, mert szent Antalt ily alakú kereszten végezték ki. A csúcs­íves r. katholikus templomok alaprajzában a Krisztus keresztjének is nevezett latin keresztet látjuk, melynek felső szára rövidebb mint az alsó. A kereszt hosszának megfelel a főhajó, a végén lévő záradékkal vagy apsisszal, szélességének a két oldalhajó. A Pecserszkaja székesegyház orientálva van, mint minden régi templom, azaz szentélye az épület keleti végén van. Kelet, mint hitünk bölcseje az a szent táj, mely felé fordulva végzik imáikat úgy a római katho­likusok mint a görög orthodoxok. Budapesten is a kö­zépkorból való legrégibb egyházakban, u. m. a plébánia templomban Pesten és a Mátyás templomban Budán, a szentély keletre néz. A Pecserszkaja székesegyházától néhány ölnyire, — orosz szokás szerint, mel}r azonban gyakran előfordul Felső-Olaszország és Szepesség renaissance-kori egyházi épületeinél is : elkülönözve all a szerfölött magas, szintén vastagon megaranyozott kupolával borított harangtorony (kolokolnya), rendkívül mély hangon búgó nagy ha­rangjával, és tíz kíssebb haranggal. A lavrába lépve, azt hisszük vásárba jutottunk. A pitvarban cseng-peng a pénz, melyet oly egyének forgatnak, kik emlékeztetnek a János evangyelístánál előforduló (II. 15) ama pénzváltókra, kiknek Jézus wpénzeket elhinté, és az asztalokat elfordítá.« Bazilita barátok, a szent hely őrei árulják ott a viasz g}r ergyát, és az ostyát. A gyertyaöntés és ostyasütés kizárólagos szabadalma s legfőbb, dúsan hajtó jövedelemforrása a szerzeteseknek. Egy másik asztalnál két-három fiatal barát szántja a papirost nagy szorgalmasan, irásbelileg — voltakép egy .nyomatott blanquetta kitöltésével, bizonyít­az illető hivő csakugyan itt járt zarándokla-

Next

/
Oldalképek
Tartalom