Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-04 / 10. szám

günk szerint a horvát, a svájci, a francia károsultak, nyomorban szenvedők részére: gyámolítunk oly árva-kór-menházakat, melyek vallás és nemzetiségre való tekintet nélkül veszik fel gondját a mindenektől elhagyatottaknak, sőt a nálunknál boldogabb anyagi helyzetben levő protestáns hitrokonok áldoznak évenként milliókat oly célból, hogy a más világrészek pogány lakosaihoz a legfőbb szellemerkölcsi kincsek elvitethessenek, hogy azok is valóban testvéreinkké tétessenek. A nemzetiségek szűk válaszfalai közül kiemelkedénk s rajta vagyunk, hogy mások is minél inkább kiemelkedjenek s tekintsék az egész emberiséget egy testnek, magukat e test tagjainak s minden más tagot testvérekül. Es mégis mikor volt a nemzetegyéni érzület erősebb, mint mai napság ? s nem csak nálunk, sokak által chauvinistáknak kikiáltott magyaroknál, de a németeknél, ángoloknál, franciáknál is és másoknál. S talán nem képtelen paradox állítás, ha azt állítjuk, hogy minél műveltebb valamely nép, annál élénkebben él benne az egyetemes emberiség érzete, annál őszintébb testvéries érzülettel viseltetik minden embertársa iránt; de egyszersmind annál erősebb benne a saját nemzetéhez való ragaszkodás, annál nagyobb benne a saját anyagi és szellemi erősödése és felvirágoztatása iránti érdekeltség és áldozatkészség. És igen helyesen. Egy testet, egy organismust képez az egész emberiség. Az egyes népek a testnek egyes tagjait képezik s az egész test akkor lesz igazán ép, erős, rendeltetésének megfelelő, ha minden egyes tag ép, erős, hivatását teljesítő. Vagy más szavakat használva : Az emberiség életében, a világtörténelemben minden egyes népnek megvan a maga hivatása, s a népnek s az embernek kötelessége, hogy érezze az egész emberiséghez való tartozását; de ép oly kötelessége, hogy fő erejét s legnemesb áldozatát önnön népe hivatásának betöltésére szentelje. Ez áll a vallás felekezetre nézve is. A gondviselés mindegyik elé külön hivatást rendelt. Döntsük le keblünkben — bizonyos mértékig — a vallásfelekezeti válaszfalakat s tekintsük testvéreinkül a mi szokásainktól eltérő módon imádkozót is: de a mellett erősítsük hova tovább jobban azt a láncot, mely bennünket saját felekezetünkhöz kapcsol. Örvendjünk, ha felekezetünk szelleme terjed, hódít, hiszen az természetes. A középkori katholicismusnak meg volt a maga szép dicső hivatása, meg van, megmarad örökre annak érdeme; de a mi egyszer hivatását már betöltötte, virágzása fokát elérte, annak rendeltetése a lassúbb vagy gyorsabb hanyatlás, az alászállás. A protestantismus ellenben az uj kornak s a jövőnek vallása, ennek van élete, ennek jövője. S mint egykor a katholicismus ütötte reá a maga bélyegét az összes politikai s társadalmi intézményekre: úgy viszont —a dolog természetéből folyik — hogy a mint az uj kor tovább fejlődik, annál erősebben át van, s át lesz hatva a modern népeknek egész politikai, társadalmi élete, az emberek gondolkodásmódja a protestántismus szellemétől Alkotmányosság, népképviselet, sajtószabadság, szabad kutatás stb. mind a protestántismus jellege és gyümölcse. Am de, ha a protestáns szellem ilyetén terjedését s erősedését tapasztaljuk, ez ut ne a felekezeti egyházunktól való elidegenedést vagy épen elfordulást szülje bennünk, hanem épen megfordítva, a protestáns szellemnek minden ujabb diadala figyelmeztessen bennünket arra, hogy a mi felekezeti egyházunkat rendelé Isten azon hódító szellem keretéül, meleg ágyául, védbástyájaul; e felekezeti egyházat kell nekünk továbbra is egész erőnkből támogatnunk, erősbítnünk, ha a protestáns vagy mondjuk, ha a modern kor szellemét minél általánosabb diadalra akarjuk juttatni. Örüljünk, ha látjuk, hogy a külsőleg más felekezethez tartozók műveltjei is bírják már és érzik a protestántismus szellemének üdítő erejét, ha korunk N. Konstantinjai a XVI-ik század reformátorai által életre költött szellemben ismerik fel azt a jelet, mely alatt győzhetnek; de azért őrizzük féltékenyen, tatarozzuk, erősítsük azokat a védfalakat, melyek három század viharjai ellenében megoltalmazták azt ma napság egyre terjedő, ujabb diadalokat arató, de a véggyőzelemtől még messzelevő protestáns szellemet. Farkas József. „Zörgesselek és megnyittatik !" Ezelőtt pár hóval Nemes Árpád mező-bodonyi ref. lelkész barátom egy gyűjtő ív kíséretében küldött levelében azon szíves kéréssel fordult hozzám : roskadó félben levő s pár év óta hatóságilag bezárt templomuk felépítésére gyűjtenék itt a fővárosban valamicskét. Bizonyos fajó mosoly lebbent el ajkamon a meleghangú s teljesen jogosult kérő szavak olvasása közben; fájó mosoly, mondom, mert míg egyfelől ismerve a nevezett ref. községnek nemzeti s vallási szempontból valóban véd- és vég-bástya szerepét, egészen ijesztő képben tárult lelki szemeim elé azon eloláhosodott s nagy részben hitvallást cserélt, egykor szinte történeti nevezetességgel birt község képe, századok viharaiban megbámult s poriadásnak indult szentegyháza falaiban: addig másfelől gúnyosan mosolygott rám korunk anyagias elvekbe merült démona, mely míg hiúsága, élv vágya oltárainak emelésére százezreket, milliókat pocsékol, kacagva lépeget el a vallás és erkölcs örök tűz-