Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-12 / 7. szám

dítson. E végett pedig nem szabad a kis tanulót bizonyos formákba öntött kész kérdésekkel s feleletekkel terhelni; nem elég az sem, hogy őt katechizatióval általa nem látott cél felé vonszoljuk s az elért céllal meglepjük. Ellenkezőleg a kifejtendő célt előre világosan és határozottan a tanuló értelme elé kell tűzni, ehhez képest ő maga is hogy ereshesse a szükséges gondolatokat és maga is irányozhassa a katechizatió menetét akkor, amikor a tanítóval igazságokat megbeszél. De bár e kelléknek a katekizmusok szerkezete meg nem felel, azért a reformáció korában nagyot segítettek az elemi tankönyvek hiányán s a tanmód gyarlóságain; vallási tananyag tekintetében ma is eléggé becses kivonatok azok methodikai tapintatra képes tanító számára. Luther (1527—29) két katekizmust írt; 1518-ban a Miatyánk magyarázatát, 1520-ban a tiz parancsolatét adta ki; írta a kis Fibelt, és a sz. irást németre fordította stb. Az irodalom terén is méltó munkatársa volt Melanchton, ez a »Praeceptor Germaniae«, ki latin s görög nyelvtant, rhetorikát, dialektikát, lélektant, ethikát stb. adott ki. Zwingli neveléstana szép eszméket, utasításokat foglal magában (első protestáns neveléstan!). A heidelbergi katekizmus a helv. hitv. egyházban kiváló vallási tankönyv (1563.) stb. Fegyelem tekintetében a reformátorok szigort kívánnak, de a kegyetlenség ellen határozottan tiltakoznak. És valóban alkalmas időben hangzott atyai szavuk a fegyelmi szeretet érdekében, oly időben, amikor tanítók sőt szülők is a növendékeket derüre-borúra csúfolták, szidalmazták, vérig verték, rúgták, hajcibálták s az ütlegeket meztelen testre is mérték ! Kár hogy a tyrannismus ellen indított harcuk több sikert nem mutatott fel, s hogy nem tehette uralkodóvá azt a meggyőződést, hogy a fegyelem szeretetből folyó orvosi javító eljárás. Ámde hisz korunkban is számos iskola fegyelme boszúállás vagy legjobb esetben meddő formalismus az iskolai irott törvények végrehajtásában. Nem azt vizsgálják, hogyan javítható a vétkes, hanem azt, hogy a törvény tekintélye érdekében hány órai vagy hány napi carcerre érdemes. És sajátságos: a ki fiatal korában csínyek s kihágások hőse volt, az legszigorúbb erkölcsőr bőrébe bújva minden kiskorú könnyelműséget »romlottság, javíthatatlanság« stb. gyanánt tettetett atyasággal megbőszülni kiván. Nem csoda, hogy ily hősök legképesebbek a gyanakodásra s gyanúsításra, mert saját életök tág hypothesisekhez és pessimisnuishoz szolgáltat anyagot. Luther szerint kerülendő a gyermekek elkényeztetése, de kerülendő a túlszigor is, mint amely a gyermeket félénkké, kislelküvé, ügyetlenné, szülői iránt bizalmatlanná és ellenséges indulatúvá teszi. »Az én szülőim is — úgymond — nagyon kemények voltak irántam, amiért igen félénkké lettem. Anyám egykor egy hitvány dió miatt annyira vert, hogy vérzettem: s az ő komorsága és szigorúsága, melylyel irántam viseltetett, okozta azt, hogy kolostorba futottam és szerzetessé lettem.« Luther iskolai élete köréből azt az emléket említi, hogy egy délelőtt tizenötször kapott verést. Ezért is clitélőleg nyilatkozik kora tanítóiról s iskoláiról; felháborodással mondja, hogy az iskolamesterek zsarnokok és hóhérok voltak, az iskolák pedig tömlöcök és poklok; de minden verés, reszketés, félelem és kínok s munka dacára mégis alig tanultak a növendékek valamit. »Úgy kell büntetni, hogy alma legyen a vessző mellett.« Calvin a maga theokratikus paedagogiájával szigorú, csaknem túlszigorú erkölcsi fegyelmet gyakorolt s gyakoroltatott egyházában: 1563 egy leány, ki anyját szidalmazta, három napra kenyér és viz mellett elzáratott, s ezenfelül még nyilvánosan kellett bünbánatát kifejeznie. Azonban ily szogorúság mellett is a kegyetlenkedő tanítókat elitélte Calvin s egyet 1563. meg is büntettetett, ki tanulója egyik fogát kitörte. — Az iskolai fegyelem enyhítésének szorgalmazása a reformáció kiváló érdeméül tekintendő, nem azért mintha nagy sikert mutatott volna fel, hanem inkább azért, mert felszólalása az első hatalmas szózat volt, melyet egyesek, iskolák, nemzetek s nevelési elméletek figyelembe vettek. A nordhausi iskolarendezet (1583.) egyebek közt azt mondja, hogy a tanítók ne legyenek zsarnokok, ne verjék vérig a gyermekeket, ne rúgják, fülüknél s hajuknál fogva ne emeljék fel, vesszővel vagy könyvvel arcul ne üssék, általában egyéni szenvedélyüket fékezzék. Jellemző tilalom ez ! Nem egyedül álló. Legyen elég ennyi azon közvetetlen hatásból, melyet a reformáció a nevelés-tanításra gyakorolt. Közvetetlen hatásnak méltán nevezhetjük, amennyiben szó s tett alakjában egyenesen a nevelés-tanításra irányult, megítélvén s felkarolván a családi s iskolai nevelés fontosságát, szellemét, tananyagát s módját. E munkájában a reformáció felhasználta saját korának s az előző századoknak nevelés- és tanügyi adatait, szolgálatait; némelyeket változatlanul elismert s átvett, másokat módosított, de új eszméket, új intézkedéseket is foganatosított. Tantárgyak tekintetében nagy mérvben ragaszkodik a középkori trivium- és quadriviumhoz és a humanismushoz ; az egyén testi, értelmi s erkölcsi nevelésével némi rokonságba kerül a lovagrend és scholastika törekvéseivel; a reáltantárgyakat a polgári renddel egyezőleg karolja fel. De ezeken kívül a család jelentőségét s erkölcs-nevelési hivatását nevelési elv magaslatára emeli a reformáció ; életre szólítja azt a meggyőződést, hogy az iskola s iskolai tanítás az egyház életérdeke és az állam s társadalom gondjának kiváló tárgya; kívánja a tankötelezettséget; kiemeli a jó tanító becsét; gondoskodik a tanmód javításától intésekkel, iskolarendezetekkel, tankönyvekkel s a fegyelemenyhítésével stb. ns minden paedagogikai fejlemények nyomatékkal annyiban is bírtak, amennyiben a hitújítás óriási mozgalma szülte s kisérte őket; a hitújító eszmék a paedagogiai eszméket testvérekként magokkal vitték az új nemzedék lelkébe s életébe. Ennek igazolására elég csak egy-két történeti tényt felemlíteni. Pl. ismeretes a protestáns világ általános érdeklődése, gondossága s áldozatkészsége, melyet iskolák állítása s fentartása körül tanúsított; sajátos protestáns szellem ez, melyet épen a reformátorok indítottak meg. Továbbá pl. Luther szavai a magyarhoni protestantismusban is testté váltak, melyekkel kivánja, hogy a leendő lelkész előbb iskolamester legyen; a protestáns egyház csakugyan úgy elégítette ki a tanítás igényeit s úgy pótolta a tanító-hiányt, hogy lelkészei teljesítették a tanítást; a segédlelkészek fő teendője épen az iskola vezetése volt; és közülök sokan kizárólag az iskolai tanításnak szentelték életöket. Azt már említenem sem kell, hogy a katekizmus a reformációtól kezdve szakadatlanul tankönyv a prot. iskolákban. Közvetett hatások. A reformációt azzal szokták a neveléstörténetben jellemezni, hogy a hitújítással levén elfoglalva, a tanügy terén keveset tett. Már említettem azt az ismert igazságot, hogy a fácska értékét nem szabad csak első gyümölcse mennyiségéről megítélni; sőt a reformáció korszakalkotó jelentősége nem is keresendő a mai értelemben vett paedagogika terén; ezért állítólag kevés paedagogikai gyümölcsöt termett. Azonban a reformációnak paed. gyümölcsei mellett sajátos hitelvi gyümölcsei is