Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-04 / 36. szám
hatni vélem az ő határozott református álláspontját, de egyúttal ismételve kijelentem, hogy műveiből nem sokára igyekezem őt bővebben is jellemezni. Most tehát csak néhány szót. A XLV1II. levélen »A commonicalaskor való isteni diczeret« című énekben az úrvacsorában kiosztatni szokott kenyérről és borról ezeket írja: Vrunc jesus Christus halaira mikor mene, Hogy ami büneinkert aldozat lenne, Atya Istennek haragjai ertunc fel vöue, Nagy irgalmasságot ebben hozzanc ielente. Vöue az kenyeret, meg alda es meg szege Es halakat aduan ackor ezt monda, Vegyetec ez az en testem, mely test sok Nemzetsegert es arultátik. Az Vaczora vtan Vrunc vöue az pohart Halat aduan meg alda es imezt monda Igyatoc ebből mindnyaian ez az en verem Melly kiontatic bünöknec boczanattyara. Szükség azért ennünc Vrunknac szent testet, Mi Keresztyensegünknec bizonyos Jegyet Szükség innunc mi Vrunknac draga szent Veret Bűnünk boczanattyanac igaz peczetet. Amelyből világos, hogy a kenyér és bor jegye és pecséte, és nem teste és vére a Krisztusnak, Bornemisza szerint. Énekes könyvéből nagyon sok egyháztörténeti adatot tudunk meg. Tállyán Horvát András prédikátorkodott 154-5-í I 547 > I 549~ben, a mely évekről egy-egy énekét közli Bornemisza. Alsó-Lendván 1553-ban » Az kárhozandókról való bánattyában« Töke Ferenc egy protestáns szellemű éneket írt »Az Istennec röttenetes haragyarol* stb. Külömben énekes könyve egy gyűjteménynek nevezhető, mivel Huszár Gál, Méliusz Péter, Batizi András, Sztáray Mihály, Dévay Biró Mátyás, Luther Márton, Szegedi István, Szegedi Gergely, Dobai András sárospataki pásztor, Sziriaki Balázs Deák, Szepetneki János, Radán Balázs, Desi András, Szeremlyeni Mihály stb. stb., énekei neveiknek felemlítésével bennfoglaltatnak. Ezen énekes könyvébe Bornemisza is fölvette Nagy Bánczai Mátyásnak Az Jákób patriarka fiáról Józsefről írt ily kezdetű históriás énekét: Józsefnek megmondom az ő Krónikáját, Teljes életének nagy háborúságát És rabsága után ő nagy uraságát, Vigasztalom vele szfím szomorúságát. Ezen verset Toldy »Régi Magyar Költők Tára* I. köt. 180. 1. Nagy Bánkai Mátyásénak tulajdonítja, de mivel a végső versben »Nagy Bányai szerzé betegágyában® — nevű egyén van szerzőül megnevezve, Szabó Károly (I. 1^0.) Nagy Bányai Mátyásénak állítja azt. Bornemisza Énekes könyvében pedig így van : »Ezerötszáz ötven hat esztendő számban, Böjtben az beteges Március havában, Magát vigasztalván háborúságában, nagy Bánczái Mátthyas szerzé ezt Nagy-Szombatban* eldöntetlen marad a kérdés, hogy ez a két név egy-e ? Bornemisza kifáradhatatlan és kifogyhatatlan volt az evangyéliomi magyarázatok, prédikációk Írásában, mit világosan bizonyít azon körülmény, hogy 1584-ben már megint egy óriás vastagságú kötetet ad ki, ily cím alatt: 12. Praedicatioc, Egész esztendoe altal minden vasár napra rendeltetett Evangeliombol. Iratot BORNEMISZA PETEB altal, Marci XVI. Mennyetec el e széles vilagra predikallyatoc az Euangeliomot minden teremtet allatnac : Az ki hiszen es megkeresztelkoedic iduoezuel : Az ki nem hiszen elkárhozic. Nyomtatott Detrekoebe. 1584. 2. r. 723 levél. Ajánlva van Gyarmati Balassi István úrfinak. Az ajánló levelet igy végzi be: »Rárbokon Íratott, magam házába, kegyelmed falujába.* Maga Bornemisza megjegyzi rajta : »Ennek nyomtatása kezdetet Detrekoe várába, végeztetet Rárbokon (Nádasd, Pozsony vármegye) hozzá tartozó faluba, márczius 25-én, kin az Wr Krisztus fogantatása prédikáltatic.* Még Huszton tartózkodása ideje alatt, tehát 1560 és 1569 között, hely és év nélkül ily című versezetet adott ki Bornemisza : 13. Gantio de Szent János látásáról, két levélen, negyedrétben, melynek végső verse im így hangzik : íEzeket szerzék Husztnak várában Bornemisza Péter mikor látná a Hogy csak az testre gondolna sok ember, Istenért kéri, hogy menyországra minden igyekezzék. Minden jel arra mutat, hogy Bornemisza 1584-ben már meghalt Rárbokon vagyis magyarul Nádasdon, hol hol egész esztendőre való prédikációit ezen évben befejezte és kinyomatta, s a mely gyarmati Balassa Menyhért birtoka és lakhelye vala Detrekővel együtt, melynek fennhatóságával II. Miksa ajándékozta meg. De nemcsak Detrekő és Nádasd csendes falusi tűzhelyén hirdette a Krisztus evangyéliomának világosságát Semptéről való elűzetése után, hanem gondoskodott arról is, hogy Nagy-Tapolcsánban Balassa István házánál is kiszolgáltathassa az Úrnak szent vacsoráját. Schmal is azt írja : 3 8 ) íhogy Sibolti Demeter 1584 körül követte Bornemiszát a püspöki székben.* Azonban ezen feltételes véleményen kivűl, teljesen útba igazít bennünket maga Siboti Demeter, aki » Vigasztaló Könyvecske« című művét Mancskuit Bálint nyomdáján nyomatta ki ez évben, a mit bizonyosan nem cselekszik vala, ha még Bornemisza él, kinek magának volt nyomdája. A nyomdász, Sibolti művét Balassa Istvánnak, Detrekő és Nagy-Tapolcsán várának szaba'os urának, II. Rudolf császár étekfogójának ajánlván, ajánló levelét így végezi be: »Költ Detrekőből, Nagyságod várából, Szent Iván napján 1584.* Lehet, hogy épen azért ajánlotta Mancskuit nyomdász Sibolti munkáit Balassa Istvánnak, hogy vele mintegy figyelmessé tegye őt eme tudós egyházi szolgára, a mint hogy már 1584-ben csakugyan püspök is volt. Egyháztörténet íróink mindnyájan egyetértenek abban különben, hogy Bornemiszának 1585-tel már nyoma vész és hihetően már 1584-ben meghalt. Tehát még nem tudjuk határozottan, hogy eme jelesünk, apostoli buzgalmú legelső református püspökünk rég elporladt hamvait hol takarja ez édes anyaföld, Detrekőn-e, Nádasdon-e, avagy tán épen Nagy-Tapolcsánon ? Valamint azt sem tudjuk, hogy melyik évben hunyt el. De azért, ha mindezt nem tudjuk is, és ha jeltelen sírban alussza is álmát: ércnél maradandóbb emléket emelt ő tevékeny dús életével, halhatatlan műveivel, melyeket ő ezelőtt háromszáz évvel már oly szép csengő magyar nyelven hozott elő, hogy azok még ma is élénk tárgyai a mi elmélkedéseinknek. Mivel azonban a kelleténél már is tovább terjedt beszédemben, műveinek ismertetésétől most nem emlékezhetem meg: csupán pár szóval kívánom még jellemezni őt: Bornemisza Péter kétségtelen, hogy a reformáció egyik legtudományosabb, legtevékenyebb legszorgalmasabb és e mellett legmagyarosabb terjesztői közé tarto-38 ) Faló : »Monumenta Evang.* I. 83.
