Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-04 / 36. szám

zik. Ha eltekintünk is roppant munkáinak összegétől, már maga az az egy körülmény, hogy : »nyolc esztendőkig oda lakott idegen országokba látásért, hallásért, idegen nyelveknek tanulásokért« ismétlem, ez maga is bizonyítja a tudományokhoz való benső ragaszkodását, a melyeket ő nem azért sajátított el, hogy véka alá rejtse, vagy csak a tudósok s tanultak számára értékesítse azokat, hanem főfeladatának tartotta legelsőben mindent magyarul és érthetően adni elő. Még leveleit is magyarul írja; nem azért mintha nem tudna latinul, hanem azért, hogy mindenek megértsék. Sőt inkább latinul is nagyon jól tudott, mit bizonyítanak a latin ékesszólás irályával Írott előszavai és fenti levele. Ily nagy tudományú férfiú, ki János evangyélista szeretetétől volt áthatva, nem csodálhatjuk, ha polémiában gyönge volt, de azért ő maga elszánt, vakmerő harcosa volt hitének, aki életével, munkásságával, tudományával legtöbbet tett arra nézve, hogy az evangyéliom magvai felső dunamellékén mindenfelé elhintessenek, a ki megmutatta, miképen kell azt elterjeszteni : t. i. édes nemzeti nyelvünkön. Művei mindannyian korának hű jellegét viselik magunkon és a törökök által feldúlt, elpusztított ország vallásának és egyházának erkölcsi hanyatlását mutatják s azért a népet bűneiért ostorozzák. És különös! épen ezen szigorú nyilt jellemeért, a melylyel ő korának bűneit sulytotta, indíták arra a később oly hírneves Pázmány Péter esztergomi bíboros érseket, hogy csudálat helyett, kíméletlenül elitélje őt. No de ma már el nem itéli senki sem, aki magyar, aki hazáját, nemzetét igazán szereti; nem Ítélheti el már csak azért sem, mert ez az egyszerű kálvinista pap nagy hatást gyakorolt arra, hogy nyelvünk, irodalmunk virágzó korát élte a X VI. század második feléhen ; ő maga tízezerhatszáznál több lapnyira terjedőt írvánf

zengzetes maggar nyelven. De elbúcsúzom én is ezúttal az ő nemes alakjától és bár eléggé próbára tettem a nagyérdemű közönség szíves figyelmét, még is magam érzem legjobban munkám hiányait, gyarlóságait, mivel még nagyon sok adatnak kell előkerülnie, hogy Bornemisza életét tökéletesen megírhassuk, meg lehet, hogy én ennek » sikerültén sohasem örülök Szándékomnak tán, már elején kidűlök ;« (Arany) de azért mégis jól esik lelkemnek, ha a mult homályába némi kis fényt is deríthettem. Végezetre midőn megköszönném becses figyelmüket, kérve kérem református egyházunk minden igaz fiát, barátját Kátónak eme szavaival: »őrizzük, tartsuk fenn emlékeinket, gyűjtsük össze adatainkat, töredékeinket, nehogy végképen elvesszenek azok, s ez által is üresebb legyen a mult, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő.* S hogy így végre valahára egykor hatalmasan virágzó, sokat küzdött, szenvedett, sok viszontagságon keresztül ment egyházunk, egyházkerületünk története az arra hivatott történész által, az oknyomozó történet világításában megírható legyen. Vajha teljesíthető lenne ez még, vajha mindnyájan vinnénk ama nagy épülethez egy-egy tégla darabot 1 Úgy legyen! Sopron, 1887. junius hó. Thúri Etele, fegyházi ref. lelkész. KÜLÖNFÉLÉK, * Személyi hirek. Dr. Mentovich Ferenc, az egykori tanár és költő fia, a nagy-kőrösi főgimnáziumnál a természetrajz tanárává választatott. — Dr. Bartha Béla az eperjesi collegiumban jogtanárrá választatott a külföldre távozott dr. Ferenczi Elek helyére. — Gyurátz Ferenc, a pápai ág. hitv. ev. gyülekezet nagyérdemű lelkésze, a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület főjegyzőjévé választatott meg. Üdvözöljük az egyház e derék munkását új működési körében, melybe egykázkerületének bizalma hívta el. — Horváth Samu téthi ág. hitv. ev. lelkészt ugyancsak a mult héten tartott egyházkerületi közgyűlés aljegyzővé választotta meg. Gratulálunk mind neki, mind a kerületnek, mely benne igen szerencsés választást tett. — A rimaszombati egyesült prot. főgymnasium egyszerre három tanerőt veszített el. Marossy Sándor a classica-philologia rendes tanára ugyanily minőségben a Selmecbányái ág. ev. lyceum főgymnasiumához neveztetett ki a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter által ; Kispál Mihály helyettes tanár és Benkó János rajztanár pedig a szászvárosi ev. reform, collegiumhoz választattak meg az elöljáróság által hasonló minőségben. — Bartha Lajos tordosi lelkész, a vajdahunyad-zarándi egyházmegye esperesévé újból egyhangúlag megválasztatott. * Lelkész-jelölés. A felső-baranyai egyházmegyébe kebelezett Sza,porca egyházközség lelkészi állomására candidálva vannak: Borbély László ipacsfai leik., Badiz György szerdahelyi lelkész, Kovács Sándor kovácshidai leik., Széki Elemér gy önki tanár és Szigethi Bálint szaporcai h. lelkész. * A budapesti egyetemen az 1887—88-ik tanév megnyitása e hó i-én történt, díszes közönség, közte Trefort miniszter, jelenlétében. Először Korányi Frigyes volt rektor mondta el a mult iskolai év történetét, át- t adva utódjának a rektori jelvényeket; azután Hunfalvy János tartotta meg rektori székfoglalóját, egy nagyobb szabású essayt, melyben az egyetem társadalmi hivatásáról értekezett. Társadalmunkat kiforratlannak, nagy hibákban sinylődőnek találja. »Az állami téren, mondja többek között, a kiváltságok megszűntek, elvben jogegyenlőség van kimondva, ámde az életben, a valóságban a különböző néposztályok és körök nemcsak nem olvadtak egybe, hanem az ellentétek még élesebbek, az elkülönödések még szigorúbbak, a válaszfalak még merevebbek S majdnem minden körben és rétegben mind jobban elharapóztak, a káros fényűzés, a nagj^zás, az urhatnámság, az élvezetek hajhászata, a könnyelmű pazarlás egyfelől s az aranyborjú imádása, a hirteleni gazdagodás másfelől. Egyes körök egészen az anyagiasságban merültek el s minden nemesebb emberi érzelemből kivetkőztek. Vannak emberek, a kik képes lapokban az erkölcsi romlottságot, az aljasságot és bűnt leplezetlenül terjesztik és magasztalják, a tiszta erkölcsöt és erényt pedig gúny és nevetség tárgyává teszik. — A mind szélesebb körökben elharapózó léhaság, becstelenség házsártosság, játékdüh ; a hűtelen kezelések és sikkasztások s a többi nyavalyák, melyeknek vége az öngyilkosság szokott lenni, mindmegannyi szomorú bizonyítékai társadalmunk erkölcsi hanyatlásának.« Társadalmunk egyik sarkalatos hibájának azt tartja, hogy a tisztes munkát még nem tudja becsülnimásodiknak azt, hogy benne a kötelességérzet meggyengült, sőt teljesen hiányzik. Társadalmi regeneratióra van szükség, melynek alapját az életnek