Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-20 / 12. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Csak a Krisztust! Alkalmi és közönséges egyházi beszédek. Irta Szász Károly. Kiadja Kékai Lajos. 236 lap. Ára 1 frt 80 kr. Alig néhány hete még csak annak, hogy egy nagy szellem gazdag kincsesházának drágaköveiből kaptunk szent ereklye gyanánt egy egész gyémántfüzért, — ime azóta már egy másik nagy gondolkodónak, kiváló költőnek, kitűnő stylistának, a világ- és ember jól ismerőjének s a könyvek könyve mélységei alapos búvárának műve jelent meg. Mintha csak az Úr gondoskodnék így rólunk, hogy ez izgatott napokban az ő ihletett embereinek ajkai által hadd hallhassuk minél többször s minél szebben azokat a felséges eszméket és nagyságos cselekedeteket, a mik a *mi békességünkre valók.« — Amazt a művet ha'álos ágyáról küldötte el a megvénhedt s életével megelégedett ősz próféta, hogy »Halotti beszédeivel* mintegy ő maga nyújtson még egyszer vigasztalást annyiunknak, kik majd halála felett kesergünk. Talán érezte a válás órájának elközelgetését s azért adta mindnyájunknak azt a drága emléket; de midőn az egész hazai prot. irodalom a tisztelet tömjénét gyújtotta meg neki, bizony nem is sejtette, hogy »temetésére nézve® mívelte ezt. Pedig, fájdalom! úgy volt 1 Ezt a munkát pedig a lázas tevékenységű, a bámulatos szellemi és physikai erejű, életteljes költő-paptól vettük, kinek, hogy égi elevenszénnel érintett ajkáról még nagyon soká hallhassuk a Krisztus evangéliumának hatalmas prédikáltatását, szívünkből kívánjuk 1 Röviddel egymásután olvasva a két egyaránt nagy szellemnek művét, erős kísértetbe estem, hogy némi párhuzamokat ne állítsak fel közöttük. A mint azonban az ös'zehasonlítgatásokat tettem volna, kezdém észrevenni, hogy az evangelium prédikálása annyira egyéni, hogy az az individuumok ezerfélesége szerint ezerféle. Miként akarnék hát én ide egységet s egyezést beerőszakolni?! Az Úr egy, a kiről beszél minden igehirdető : a lélek egy, mely őket lelkesíti; az evangélium egy, melyet prédikálnak és mégis, mint a hogyan a különbözőleg köszörült prizmák különbözőleg szűrik át s törik meg az ugyanegy napnak sugarait, úgy szűrődnek át az egyesek egyénisége szerint különbözőleg az ugyanegy evangéliumnak s hitnek igazságai is. Összehasonlítást igaz lehetne tenni, azért mégis, hisz mindkettő prédikátor; de anynyira különböző s más benyomások alatt kifejlett önálló egyéniség és temperamentum a kettő, hogy a párhuzamot nem tűrik el. Egyezésük csak annyi, hogy mindenik nagy egyaránt s méltó gondolataikkal, eszméikkel foglalkozni és műveiket komoly tanulmány tárgyaivá tenni. És ha műveiket áttanulmányoztuk, mindkettőnél egyaránt arra az eredményre jutunk, hogy épen mert erős, határozott írói s papi egyéniségüknek bélyegét teljesen reányomták ezekre, azért így, a mint e beszédek írva vannak, más által nem használhatók. Dobos beszédeinél felemlíttetett e panasz sokak által; itt praeoccupálni kivánom ezt, annak felemlítésével, hogy nem olyan beszédek ezek, mint a minők százával vannak irodalmunkban, hogy azokat, mert annyira általánosságoknak s annyira nem kifejlett, kiképzett egyéniségnek termékei, bátran el lehet mondani akárhol és akárkinek, úgy a mint meg vannak írva: hanem ezekből tanulni lehet, de őket elmondani nem. Ezeket Szász Károly a püspök, a költő, a tudós, a széles világnézetű ember mondotta a közönségnek; vagyis egy prédikátor a maga sajátos egyéni viszonyai közt egy megint sajátos viszonyok közt levő gyülekezetnek. S e sajátos viszonyok annyira összeforrottak e beszédekkel, hogy ha ezeket letöröljük róluk, vesztenek értékükből, mint az aranydarab, ha teljesen ledörzsöljük róla a magyar címert és a király képét. Igaz, hogy arany marad azért az arany, de többé nem ér annyit, mint a mennyi volt előbb a »kereskedésben való értelme« szerint. Ezek is értékesek maradnak azért; de nem teszik azt a hatást, mint a mit speciális viszonyaik között tettek, tehát a lelkészi kar, előre is mondhatom, nem olyan beszédeket vesz e kötetben, melyek ridegen így felhasználhatók, hanem olyanokat, melyek tanulmányozása járand nagy haszonnal. Részemről e tanulmány folytán az előttem levő kötetből különösen két nagyobb s fontosabb tanulságot vontam el s e kettőre vagyok bátor felhívni t. lelkésztársaim becses figyelmét is. Az egyik az, hogy mennyire jól esik s milyen építőleg hat, ha a mellett, hogy bár nem önmagát prédikálja a lelkész, hanem az evangeliomot, »mely Istennek ereje minden hivők üdvösségére«, mégis a prédikátor egyénisége, alanyisága az evangéliumi igazságoknak ő reá tett benyomásai, személyes viszonyai stb. egyszer-egyszer odaállíttatnak a hallgatóság elé; mert ez által a pásztor mintegy nyájához leszáll s úgy érzik a hivek, hogy ő egy közülök. Hallják, látják s tudják mi megy végbe papjuk lelkében s milyen folyamaton át jutott egyik vagy másik igazságra. Látják, hogy az mint gondolkozott, tépelődött, küzdött önmagával. Tudják, hogy minő benyomásokat tettek reá a külvilág eseményei és így tovább. A közönségre nagy hatással van s a beszéd is közvetlenségben nyer, ha ki-kifejezzük: »én így hiszem«, »így tudom®, »ez meggyőződésem® ; vagy »legközelebb egy engem hivatalomnál fogva is, személyesen is mélyen érdeklő alkalomból s bizonyos célzattal azokat a helyeket keresem az evangéliumban® stb (XI. 6.); másutt »nekem is szól, épen most is, mert hivatalom megint parancsol s egy nagy hosszú és mindenképen erőm felett való útra kell indulnom® (XXI. 6.) Majd az első beszéd egész bevezetése, nem is szólva a két püspöki beigtatási beszédről. Jól esett megtudnunk, hogy püspökünk testvére beigtatására, vagy hogy egyházlátogatásra készült, stb. S vájjon nem hivja-e fel jobban a figyelmet, ha pl. a helyett, hogy így kezdjük beszédünket: »sokat vitatkoztak a felett® etc. ezt mondja : »Sokat gondolkoztam a felett® stb. A közönség mindjárt figyelmes lesz, hogy miről gondolkozott hát sokat a tiszt. Úr ?! Szász Károly amúgyis kiválóan lyrikus kedély lévén, a templomi szószékbe is felviszi a maga alanyiságát s ezt teszi annyi finom tapintattal és a közönségre való oly jó hatással, hogy beszédei e tekintetben valóban példányul szolgálhatnak. De példányul szolgaihatnak egy más tekintetben is s ez lesz a második tanulság, mit elvontam beszédeiből. Mi az egyházi beszéd? Homilia, azaz beszélgetés, társalgás valamely evangeliumi igazság, vagy val'áserkölcsi tárgy felett s a »társalgásnak® közönséges értelemben vett fogalmától az egyházi homilia csak annyiban különbözik, hogy itt csak egy ember beszél, a többiek hallgatnak s ellenvetéseiket, cáfolataikat vagy helyeslésüket magukban csendesen teszik meg s a templomon kívül folytatják csak a társalgást ők. Tehát az egyházi beszéd nem dörgedelmes szónokolás; nem nagyhangú szavaknak a templom üregébe való belekiabálása és nem a forumi vagy törvényszéki vád- és védbeszédek szónoki hatásvadászó fogásainak conglomeratuma. Avagy miként tanított maga a nagy Mester ? Nála nagyobb