Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-08 / 19. szám

tozó s oly részletekkel toldotta meg, melyeknek olvasásánál a romlatlan ízlés megbotránkozik, vagy a mai kor gyermeke szánakozva mosolyog a tiszteletes prédikátornak középkorba illő beata simplicitásán. Kund SamUj ev. esperes. KÖNYVISMERTETÉS. Protestáns értekezések. Bizonyos tartózkodással olvasom a kisebb értekezéseket, mivel azok olvasásánál eszembe jutnak a németországi Bonifaciuss más nevezetű kath. egyletek tömjénező brochürjei s a magyarhoni Hunyadi Mátyás nyomdából kikerült római kiadványok, ha mindjárt »fő magasságú és ragyogó beszédű® püspököktől származnak is azok. Irtózom azoknak olvasásától, mert tendentiosus tartalmuk s a tényeknek s igazságoknak meg nem felelő, sőt sokszor azokkal homlokegyenest ellenkező adataik minden protestáns ember igazságszerető s erkölcsi érzületét mélyen sértik. Némi tartózkodással veszem a prot. Tractaten-Verein-ok kisebb kiadványait is, amelyeknek létezése azonban a római egyháznak gyártmányaival szemben eléggé indokolt. A kisebb értekezések iránti aggodalmaim részben eloszlottak, amidőn legközelebb két figyelemreméltó s valóban tanulságos értekezés akadt kezembe, a melyeknek elolvasását őszintén ajánlom e becses lapok t. olvasóinak, s azoknak rövid ismertetése szolgáljon némileg bevezetésül behatóbb tanulmányozásukra. I. Beyschlag Willibald '), a halle-wittenbergi egyetem theol. fakultásának derék tanára s a »Deutsch. Ev. Blátter« tudós szerkesztője legközelebb a vallás s a modern társadalom kérdésével foglalkozott. A jelenkor vallásos lüktetésének nehéz kérdését azáltal oldja meg, hogy kimutatja, miszerint a vallás egyrészt még ma is nagy társadalmi hatalom, s a vallásnak társadalomalkotó hatalmát meggyőzően tünteti föl, másrészt azonban kimutatja egyszersmind, hogy a nyilvános élet különböző körei és rétegeiben hatalmas vallásellenes áramlat nyilvánul, míg a népéletnek nagy része közvetítő állást foglal el, s hit és hitetlenség között ingadozik. Ezen szkeptikus nyilvánulásnál sokkal rosszabb azon reakcionárius mód, a melylyel a keresztyénség egyházi képviselete szembeszáll ezen világi szellemi hatalmasságokkal, a mennyiben a hit a babonát hivja segítségid a hitetlenség leküzdésére. A római egyház, melyben a világuralom a cél s a vallás ezen célnak szolgálatában álló eszköz, szüntelenül fáradozik a hit tárgyainak épúgy, mint az egyéni hitnek materializálásán, valamint azon, hogy a vallást a maga szellemi lényegétől és tartalmától megtisztítsa, s ezen eljárása annál veszélyesebb, mivel az evangyéliom iránti fanatikus ellentéte dacára is kétségbeejtő rokonszenvvel találkozik magában az evangyéliomi egyházban. Ilyen romanizáló áramlat B. szerint csak az által lehetséges, mivel sajnos a mai evangyéliomi egyház sem áll feladatának magaslatán, még pedig egy részt azért, mivel a szabad ismeretnek és bírálatnak Ős-prot. elemétől idegenkedik, másrészt azért, mivel a hit a maga elvi jelentőségétől megfosztva a jó cselekedetek s az erkölcsi élet függelékévé tétetett. A valláserkölcsi újjászületésnek ily komoly hangján csak a/on férfiú szólhatott, ki a Bismarkféle legújabb egyházpolitikával s annak protestáns uszály-') »Die Religion uncl die modeme Gesellschatu, Halle a, S. 1887. 44. 1. Ára 80 Ff. hordozóival szemben legközelebb több becses értekezésben főleg pedig jeles havi füzeteiben oly erélyes állást foglal el. A legújabb egyházpolitikai mozgalmakban a Beyschlag szellemi vezetése alatt ál'ó »Evangyéliomi középpárti s a »Protestáns-egylet« tanúsít valódi protestáns magatartást, a mit az »Evangyéliomi szövetségi keletkezése is eléggé igazol. 2. A másik értekezésben Uhlhorn Gerhard") a római és evangyéliomi egyház viszonyát tárgyalja a mai égető társadalmi kérdésekkel szemben. Az értekezés becsét épen ez a körülmény emeli, hogy kimutatja, miszerint ott, a hol a vallás a fődolog, a pártkülönbségek önmaguktól szűnnek meg. Jelesen kezdi meg a tudós szerző értekezését azon tétellel: »a sociális kérdésen az egyes egyházfelekezetek sorsa is eldől, s azon egyház győz, mely a társadalmi kérdések megoldásához leginkább járul, mert valamely egyháznak erkölcsi értéke mindig attól függ, hogy minő erkölcsi gyümölcsöket terem.« Más szóval kifejezve: azon egyházé a jövő, mely a népéletre legerősebb befolyást gyakorol. A legtisztább meggyőződés alapján különbözteti meg Uhlhorn az erkölcsi kérdést a nemzet-gazdászatitól. »A nemzetgazdászat a természeti életnek egy darabja, mely a nemzetgazdaságtan törvényei szerint fejlődik. Az egyháznak soha sem lehet feladata, sem közvetve, sem közvetlenül, a nemzetgazdászati problémák megoldása, vagy azoknak megoldására az Isten igéjéből vett normák felállítása, hanem az egyház csakis az erkölcsi erőket nyújthatja azoknak megoldására.« Ep azért a theologusok ne is írjanak nemzetgazdaságtani könyveket, a melyek különben sem lehetnének egyebek dilettáns műveknél, azaz félig theologia, félig nemzetgazdaságtan. Uhlhorn készséggel elismeri a nép iránti szeretetet s baja iránti meleg érdeklődést a Stöcker-íé\e mozgalmakban, azonban megdönthetetlenül kimutatja egyszersmind, hogy Stöcker sem tudja kéllŐen megkülönböztetni a socidlisnak és erkölcsinek önálló terét. Nyiltan kimondja, hogy az ismeretes agitátornál »egy bizonyos rajongó (tschwarmgeistiger«) vonás észlelhető, a mint jellemző előszeretettel ó-szövetségi idézetekkel él, s a rajongók módjára a Mózes-féle törvényhozásban oly eszményeket lát, a melyek szerinte reánk nézve is mérvadók lennének.« Annyi bizonyos Uhlhorn szerint is, *hogy a magasabb nemzetgazdászati fokozat csakis a népéletnek erkölcsi művelése alapján érhető el, s ez csak az egyház feladata lehet, hogy az erkölcsi élet eme magasabb fokozatának elérését elősegítse*, vagy más szóval kifejezve: »csak az egyház nyújtja azon erkölcsi erőket, a melyek nélkül a társadalmi kérdések megoldása lehetetlen.« S a mint tiltakozik az erkölcsi és nemzetgazdászati kérdések összezavarása ellen, ép oly határozottan s valóban mesterileg utasítja vissza U. a katholizálást is. Valódi prot. meggyőződéssel kimutatja, hogy napjaink nemzetgazdászati fejlődése lényegileg rokon a protestantismussal. »Tényleg úgy áll a dolog, hogy a reformátió nélkül az egész fejlődés érthetetlen volna. Főleg két faktor az, mely e fejlődést meghatározza, u. m. a gép s a szabad munkaszerződés. A gépben van valami a protestantismusból, mert egyedül abban volt elég bátorság ahhoz, hogy föllebentse a természet fátyolát s azt az embernek szolgálatába hajtsa. A középkor irtózik a természettől s a természeti erőktől, a mi nem egyébb, mint az antik pogányságnak egy darabja, mely a középkorban foglaltatik. « Valóban arany szavak ezek! *A szabad munkaszerződés pedig ethikailag tekintve, az egyén jogaiban 2) »Katholicismus und Protestántismus gegenüber der socialen Frage.« Göttiugen 1S87. óo. 1. Ara 1 márk.