Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-03-27 / 13. szám
Harmincadik évfolyam. 13. sz. Budapest, 1887. március 27. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL: IX, kar. Kinizsy-utca 29. sz. I. em, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes számú pélcléirxyolckieLl mindig- szolg-ÉLlTia.t-u.n.k:. Ama t. előfizetőink, kiknek előfizetésük az első negyed végével lejár, előfizetésük megújítására fölkéretnek. Utóhang a „Szlavonai csendéletéhez, Megvallom, igen kelletlenül fogok tollat, hogy T. Kulifay Elek tordincei lelkész úr cikkére — s az azt megelőzőkre, melyek azt előidézték — és általában egész szlavonországi egyházi s iskolai ügyünkre nézve észrevételeimet megtegyem. Ha tőlem függött volna, ez egész ügy nem lett volna nyilvános hirlapi szellőztetés tárgya. A mily nagyon tisztelem a nyilvánosságot s általában nem félek tőle, sőt rendes körülmények közt azt a legtöbb baj (néha tán kellemetlen, de leghathatósabb) orvosságának vallom, ép úgy meg vagyok arról győződve, hogy némely dolognak (legalább a hirlapi) nyilvánosság többet árt, mint használ s legalább a tárgyalás folyama alatt némely kényes kérdéseket jobb nem szellőztetni. Talán ha ezt meggondolta volna, Nagy Ignác barátom sem állt volna elő a y Szlavóniai csendéletc -tel. De miután ezek a kérdések már hónapok óta a jProt. E. és Iskolai Lap* napi rendjén vannak s itt sokszor személyeskedésekkel is keverve fel- s aláhurcoltatnak, én — a kinek hivatalos kötelességem is, talán módomban is van azokat behatóbban s utolsó szálaikig ismerni: nem vélem állásommal s abból folyó kötelességemmel megegyeztethetőnek többé, hallgatni felölök. Vajha ezen — a szerkesztőség helyes megjegyzése szerint y áldatlan* — vitának e felszólalásommal (egyelőre legalább) véget vethetnék ! Előttünk fekszik N. I. éles támadása, a >Csendélet* ; — a megtámadott esperesek válaszai, kik a támadásból csak épen a reájok eső részt akarták elhárítani, s azért az ügy egész mivoltára világot nem vetettek s könnyűvé tették a támadónak, hogy védelmöket viszonválaszában kiparirozza; s végre Kulifay Elek tordincei lelkész cikke, mely az egész ügy történetét, kezdettől végig részletesen — s hozzá tehetem: egészen igazán, minden elhallgatás és minden ferdítés nélkül — előadja s ezzel a dolgot itélet alá bocsátja. Mindezeket olvasva s összevetve, az elfogulatlan olvasó meg fog győződni arról, hogy szlavóniai ref. iskoláink ügyében hibák követtettek el és pedig súlyos hibák; Kulifay úr ezt maga, őszintén elismeri; hibák a formában és a lényegben; hibák, melyek ha még ideje korán nem orvosoltatnak, végzetessé válhatnak s fognak válni előbb-utóbb amaz iskoláknak s általok az egész jövő nemzedéknek, mely belőlök kikerül, mind felekezeti, mind nemzeti jellegére. S ha ez áll, akkor N. I. lelkésztársunknak mint reform, lelkésznek és magyar hazafinak nem vehetjük rossz néven, hogy meghúzta a vészharangot; sőt egyenesen kötelességmulasztást követett volna el, ha nem teszi. De szintúgy meggyőződhetik a figyelmes olvasó arról is, hogy a hiba nem ott volt, a hol — s nem is olyan a milyennek — azt N. I. látta; hogy ő támadásában sok helytt igazságtalan s általában túlzó volt; hogy vádolt olyanokat is a kik nem hibásak; kis hibákat nagyoknak tüntetett fel; s a valódi, a legnagyobb bajt épen nem ismerte fel. Igy az ő harang félreverése nem jó helytt szólt, s részben oknélküli riadalmat is okozott; a mit viszont a legjobb szándékkal sem szabad tenni annak, a ki a nyilvánosság elé lép. Szabad legyen azért nekem a N. I. által felhozott hibákat valódi értékökre redukálni. Hogy legalól kezdjem: hibáztak a mi szlavóniai híveink, községi s egyházi elöljárók, hogy elvakítva a politikai hatóságok (tanfelügyelő, megyei s községkerületi
