Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-02-06 / 6. szám
gát kijelenti.-) Ettől elválaszthatatlan az emberi szellem önvonatkozása az Istenhez is, s helyesebben mondva: ez a vallás, a mely a vallásosság subjektiv alakjában nyilatkozik. Itt tehát vallás és kijelentés azonos fogalom, mivel mindkettőnek ugyanaz a tartalma t. i. Istennek és az embernek kölcsönös kijelentési viszonya. A kijelentés tehát addig terjed, a meddig a vallás, s a hol vallásra akadunk, ott van kijelentés is. Ezen spekulatív thehtikus álláspont bölcsészeti alapon kisértette meg a legfőbb hittani problémák megoldását ; ide tartozik Weisse, FichtFischer? Chalybaus és mások, kik mindnyájan a pantheismussal szemben az imanentia és transcendentiának helyes közvetítésére törekesznek a spekulatív theismusban. A keresztyénség természetfeletti lényegét tagadva ezen theismus fél úton áll, s némileg még a pantlieismus befolyása tűnik fel rajta, sőt azt mindazon theismusról mondhatjuk, me'y nem vezet egy valódi természetfeletti kijelentésnek a fogalmára. Ezen »spekulatív theistikus ratíonalismusU sürgeti Schwarz Károly : ! ) is, mely »egységes és összefüggő világnézet . . . távol áll a spekulalio pantheistikus és alheistikus tévelygéseitől, s hasonló határozottsággal áll szembe az önkény- és csudatheologiával és minden uj felékesítésével,® s ebben látja »a theologiának és egyháznak megtisztítását és továbbfejtését.* Azonban Schwarzra nézve is áll az az ítélet, mely a természetfeletti kijelentés fogalmát tagadó spekuletiv theismusra általában vonatkozik. A modern vagy spekulatív rationalismusnak napjainkban 4 irányát lehet megkülönböztetni u. m. a) llase 4 ) jenai hírneves tanár »asthetikai rationalismus átmelyben a kijelentés az isteni szellemnek a vallásos egyénben való öntudatra ébredésével esik össze s a mellett tanítja a vallásos eszmék szemlélését is. O különben sajátszerű lebegő állást foglal el a rationalismus és supranaturalismus között, azonban inkább előbbinek álláspontjára helyezkedik, habár Hase e téren kevésbé jöhet tekintetbe, a mennyiben nem a hittan mezején keresendő az ő theol. működébe, mert történeti az ő egész theologiája, történeti maga dogmatikája is. A mult iránt való érzéke még a középkori kath. szertartás és művészet iránt is utolsó és legjelentékenyebb művében a »Prot. polémikában* tűník ki leginkább. A legfinomabb érzékkel és Ízléssel s kiváló előszeretettel vizsgálta az egyénit a történetben. Ezen történeti kegyelet mellett kifejezései gyakran igen szellemdúsak s ép azért csak sejtetők, s az egyéni iránti előszeretete miatt hiányzik történeti műveiben a rendszeresség s Baur helyesen nevezi mozaik-munkának, míg Schwarz szerint is »Hase nem volt képes nagy, történeti szabású alakításra, hanem genrefestŐ maradt; a míért végtelenül gazdag és ügyes, a legszűkebb térre összeszorított egyháztörténete sok apró, önálló, finom metszésű keretekbe szorított képpé oszlik szét, a melyek-*) »Offenbarung ist das Sichaufschliessen Gottes fiir den Mensclien innerhalb der Sphrire des menschl. Geisteslebens* mondja Ijiedermann. 3) I. m. 086. 1. a zárszóban. 4) >Gnosis,< »Hulterus redivivus,« »Kirchengesch,ichte,< »Jézus története,< >Prot. Polemilta< stb. Hittanát: »Lehrb. der evang. Dogmatika 1826. 6. kiad. 1870 című művét egyháztörténetének legújabb kiadásában (569. !.) így jellemzi : »Eine rationale Dogmatik ohne den Charakter der rationalistischen, hatte ein Tübingen-Jenenser Theolog begonnen, indem er den relig. Geist in seiner histor. Entwicklung als den Quell der Glaubenslehre anerkennend, mit Schleiermachers unbedingter Abhángigkeit den andern Pol, die relatíve Freiheit, zusammenfasste, so dass es angeschlossen an platonische und mittelalterl. Mystik die IJebe ist, welche in ihrer unendl. Möglichkeit als das Wesen der Religion den Menschen mit Gott vereinigen, den Sünder mit Golt versöhnen kann.c nél az egésznek nagy Összefüggése . . . elvesz.« b) Biedermann5 ) zürichi tanár »metaphysikai rationalismusát,« mely a vallásban a végetlen szellemnek a végeshez való kölcsönös vonatkozását látja s ebből a kijelentés s a hit fogalmát levezeti. Biedermann csak látszólag áll spekulativ-theistikus állásponton, mert hittanát °) elfogulatlanul vizsgálva, dialektikaiig eltakart pantheisnussal van itt dolgunk. Nemcsak hogy Istennek személyiségét tényleg el nem ismeri, hanem az isteni működésnek, vagy amint B. mondja: az actus purusnak viszonya a teremtményihez egy immanens processusnak a viszonya, melynél az embernek önálló személyisége nem jut el a maga jogához s végül pedig a személyi hallhatatlanság positiv tagadása által a személyiség jelentősége teljesen meg van semmisítve. c) Pfleiderer "') berlini tanár szorosabb értelemben vett ^spekulatív rationalismusá«-nak transcendentális álláspontján az isteni kijelentés az ember vallásos eredetiségével esik össze, s a jövőnek vallását a keresztyénségnek és buddhismu-nak magasabb egységében látja. A mi a keresztyénséget illeti, úgy az ő nagy bírálati Önkénynyel felállított nézetei a történeti keresztyénség alapjait sok tekintetben aláásnák, d) Lipsius 8 ) jénai tanár *psychologiai rationalismusában« a kijelentés az En érintkezésével esik Öi-sze az istenséggel. Lipsius hittani rendszere ujkantiánus ismeretelméleti alapon n ), lélektani azért, mivel szívéből, vallásos lelke mélyéből vezeti le a kijelentést; míg B. és Pfi. az absolutnak fogalmából indult ki. Különben Lipsius a modern spekulatív rationalisták közül a legmélyebb és legvallásosabb gondolkodó, hittanát a vallásos életnek melegsége lengi át s a vallási tudatnak mélyebbé, bensőbbé és elevenebbé tételére sokat tett, bár az irás elvét ő is feladja.1 0 ) Mélyebb és ennyiben a keresztyén álláspontot megközelítőbb állást foglal el ezen spekulatív rationalisták között Fischer és Chalybaus, kik mindketten egy s) Christl. Dogmatik, 1SÓ9. 2. kiad. 1884, e) Ismertetve dr. Kovács Ö. f. i. hittani értekezéseiben. Biedermann egyik főérdeme, hogy Ilegel bölcseletének alaphibáját, az apriori dialektika módszerét szerencsésen kikerülte hittanában. Szépen jellemzi spekulatív hittani rendszerét Pfleiderer is, »ReligionsphiIosophie« I. 594 s köv. 1. B. életét, írod. működését mesterileg méltatja Sttihelin: Herzog »Realencycl. * XVIT. 707— 716. 1. 7) »Das Wesen uud Geschichte der Religion* 1869; »Der Paulinismus* 1873; »Religionsphilosophie auf geschichtl. Grundlage,* 1878, 2. kiad. 1883—1884; »Grundriss der christl. Glaubens- und Sittenlehre* 1881—82. 8) Lehrbuch der christl. Dogmatik, 1876, 2, kiad. 1878. Lipsius és Biedermann egymáshoz való viszonyára nézve helyesen mondja a prot. theologia mestere Jénában *Huterus redivivus« 12. kiad. 1883. című művében : »ein edles Vorbikl, wie zwei Gelehrte in gegenseitiger Anerkennung ihre Selbstándigkeit gegen einander geltend machen — ein seltenes Geschelienis in theol. Literatur.« 9) Ismertetését lásd dr. Kovács (). hittani értekezéseiben s Pflei- 1 derer, Religionsphil. I. 598 s köv. 1. 10 ) Hase, Kirchengeschichte 570. 1. említett hittani rendszereket következőleg jellemzi : »Zur letzten philos. Durclibildung der Dogmatik kann es durch 3 innerlich befreundete Theologen, jeder in seiner Eigenthiimlichkeit. Biedermann (f 1885), noch an Hegel angeschlosssen, hat die Weltentstehung als Selbstentwickelung des absoluten Gedankens konstruirt, die Kirchenlehre als die mythische Auffassung der Religion auf dem Gebiet der blossen Vorstellung erkannt, die Religion als die Wechselbeziehung zwischen Gott als den unendlichen und dem Menschen als endl. Geiste; zum Christus ward ihm die in ein persönl. Leben als Gotteskindschaft eingetretene Gottheit. Lipsius hat durch eine scharfsinnige Untersuchung des menschl. Eikentnissvermögens alles metaphys. Wissen noch entschiedener als Kant vora relig. Gebiet abgelehnt, das nur durch persönl, Erlebniss als Erhebung tiber die den Geist bedingenden Naturmöchte sicheres eríárt und mit solcher Erfahrung als die keimartig in jedem Menschenkinde vorhandene Religion auch den relig. Inhalt der kirchl. Dogmen zu erfassen vermag, Zwischen beiden Dogmatikern hat Ottó Pfleiderer den Ursprung aller Religion und ihre welthistor. Entwickelung in den grossen Völkerfamilien nachgewiesen bis zur Veriiefung in relig. Bewustsein des Paulus, ihre Verschlingen mit der Ethik. und ihre prakt, Form,*
