Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-25 / 52. szám

útba igazító beszédeit. Bár tantestületünknek minden tagja azokhoz tartoznék, kik vigyáztak és imádkoztak, s kik nem voltak aluva, midőn hazajött a háznak ura. De fájdalom főpásztorunk három egyházmegyéből — köztük egyházmegyénk is — lett hazatérése után tartott egyházkerületi gyűlés megnyitójában sajnálattal nem ezt olvassuk. Engedjék meg kartásaim, hogy egy mondatot én is idézzek főt. püspök úrnak minket közvetlen érdeklő gyűiési megnyitójából: »Ha eddigi tapasztalásaimból szabad már némi Ítéletet vonnom el, ki merem mondani, hogy ha iskoláinkban még most is sok a hiány s azok nagy része a törvénynek s a kor követelményeinek nem felel meg: e részben legkevesebb hiba az egyházi és iskolai kormányzatot terheli, mely kötelességét mindenütt teljesíti intéssel, buzdítással, útmutatással; valamivel több az egyes egyházakat, melyek az iskola font' sságát még nem látva át, iskola ügyök emelésére anyagi áldozatot hozni, vagy a szülőket kötelességeik teljesítésére inteni, s ha kell kényszeríteni vonakodnak ; a legfőbb azonban magukat a tanítókat terheli. Fájdalommal kell kimondanom, hogy tanítóink túlnyomólag nagyobb része nem áll hivatása színvonalán.* Mondja ide vonatkozólag a másik cikkiró: »Javítani kell első sorban a tanítói kar azon részének közszellemén, mely nem all hivatása színvonalán. E szellem hiá nyai, hogy nem eléggé egyházias, hogy nem eléggé képzett, hogy nem eléggé ügybuzgó.« Szomorúan tapasztalom magam is, mint megyénk egyik kis köre szerény, de megbízatásomat ott is teljesíteni akaró felügyelője, hngy igazak s ámenek ft. püspök urunk idézett szavai. Találtam oly iskolát, melyben sem a gyermekek, sem maga a tanító nem tudta, hogy a táblán, vagy a térképen merre van észak, kelet, dél, nyugat; a tábla a tan-terem déli falán függött s úgy akaria bebi/onyítani a tanító, hogy felfelé van dél, hogyha a tábla alját — mondja ő — visszintes irányba emeljük, a felső része dél felé fog irányulni, tehát felfeté van dél. Kénytelen voltam ezen iskolában egy földrajzi leckét tartani, hol is rövid fél órai magyarázat utan sikerült legyőzni a növedékeket, hogy felfelé van észak s ezekhez képrst a többi égtájak, de nem voltam képes ennek elhivésére bírni a tanítót. Egy másik hely — hol a közvélemény szerint jó tanító — működik, elemeztettem a magyar nyelvtanból, s kérdeztem egy mondatban, melyben a gyermekről volt állítás, miféle tagja ez a mondatnak ? A tanító felelt a nebuló helyett s azt mondá: főnév. Itt nem tudta megkülönböztetni a tanító a mondatrészeket a beszéd részektől. Ugyanezen iskolában kérdeztem a tizedes törtekből, s midőn a növendék nem tud megfelelni azzal menti a gyermeket s magát a tanító, hogy püspök úr megelégedett az ő osztályában a négy alapművelettel, s én miért kívánok többet, mint főt. püspök úr. E helyen nevezett tárgyakból semmi haladást nem tapasztaltam egy év alatt. Egy harmadik helyt — hol mellesleg legyen mondva a fiatalabb korban levő tanító n űködik — kérdeztem szintén a magyar nyelvtanból. A tanűó előáll s azt mondta: Én nem tanítottam nyelvtant, hiszen az én növendekeim — mondá — úgy is tudnak magyarúl. — A negyedik helyt a beszéd és értelemgyakorlatnak, a két aisó osztályból emez elmaradhatlan tantargy tanításának híre, hamva sincs! A beszéd és ért. gyakor at lanításánál nem tudom helyesen-e vagy nem? e tételt állítoUam én fel: a mely iskolaban a két alsó osztalyban a beszéd és ért. gyakor. taníttatik, oit minden tantargy taníttatik, ellenesetben semmi nem taníttatik. Tizenöt iskolából álló kis körünkből még több, a fennebb elsoroltakhoz hasonló dolgot hozhatnék fel, de ez idő szerint nem untatom vele kedves kartársaimat. Higyjék nekem azt, hogy nem mint ellenség, hanem mint testvér s barát jelentem pedig meg az iskolákban, rólam nem mondhatták t. collegáim, hogy nem értek az iskolai dolgokhoz, hogy nem tudom, melyik osztályhoz milyen kérdéseket kell feltenni, hogy nincs tanítói képességem tanítói működésük megítélésére, s hogy ellensége vagyok a tanítónak! Ellensége nem vagyok a szorgalmas s igyekező tanítónak; de megvallom nem vagyok barátja a hanyagoknak. Erre nézve egyetértek egyik cikkező alsó-baranyai lelkész úrral, s azt mondom, — habár ludom, hogy ily kifejezés sokaknak nem tetszik — seprűt a szemétnek! A fennebb elmondottak után meggyőződhetünk arról, hogy valami rothad Dániában ! Igyekezzünk felfedezni a betegséget s ha ezt felfedeztük, könnyű leend azt otvosolni, azt pedig nem más, hanem csak magunk orvosolhatjuk meg. Nem másban, hanem magunkban van a hiba, mely nem lehet más: mint a kötelességet magasabb szempontból felfogni nem tudás, vagy nem akaras, közöny és hanyagság. Hogy tehát a tanítói kar ily szégyenítő jelentés s hírlapi közlemények közzétételétől megóvassék, oda kell működnie s hatnia a tanítói testületeknek, hogy a kebelbéli tanítók legyenek elég egyháziasok s végezzék el phizikai erejök s idejöktől kitelhetőleg a rájok bizott kötelességeket, hogy ezután egyesek hanyagsága, netán engedetlensége miatt ne kelljen a tantestület egyetemé nek pirulnia. Ezt pedig a kis- és nagygyűléseken leendő megjelenés s ott tartandó gyakorlati tanítás, értekezés, egy szóval egymás tanítása, útbaigazítása által érhetjük el. Tanító segíts magadon, az Isten is úgy segít! BELFÖLD. A falusi egyházi életből. A fentebbi cím alatt két közlemény jelent meg tőlem e becses lapok hasábjain (1887. 16—17. számokban), melyekben tárgyilagosan, szorosan a tényekhez ragaszkodva adtam elő ama sérelmeket, melyeket egyházamnak, híveimnek és nekem a foktői róm. kath. egyház új plebánusától: nagytiszteletű Csápek Károly úrtól elszenvednünk kellett. Jogos és önérzetes felszólalásomnak egy olyan irodalmi herce-hurca lett a következménye, a minő valóban ritkítja párját az interconfessionális küzdelmek történetében. Á nevezett plebánus úr ugyanis válaszában minden állításomra azt mondta, hogy hazugság, minden bővebb indokolás nélkül és e mellett a következő, valóban curiosum gyanánt megörökítésre méltó 21 mondd huszonegy jelzővel tisztelt meg: logikai lapsu^ok, bohócság, irodalmi gaminismus, szószátyárság, fi'gad tlan prókatorság, fanatikus vaskalaposság, valódi és nem vélt tapintatlanság, aljas gyanusítas, rafogás, vén asszonyok és kofák zsebeiből csellel kicsent mende mondák, pletykák, az igazságnak kézzelfogható arculcsapása, gyermekes fecsegés, bombardirozó pöffeszkedes, tolakodó, arcatlan követelés, elbizakodott hetvkélkedés, krokodilus könnyek stb, Ime, egv rom. kath. falusi pLbánus stílusa és argumentuma és mindez egy szuszra és egy tintába mártásra ! Őszintén mondva némi restelkedéssel veszem ismét a tollat a kezembe, hogy ugyanennek a plebánusnak legutóbbi viselkedését egyházam jogos érdekeivel szem-