Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-27 / 48. szám

Ezzel magamat szíves barátságukba, szeretetükbe ajánlva, önöket még egyszer szívből üdvözölve, jelen értekezletünket megnyítottnak nyilvánítom. *) Lévay Lajos. TÁRCA. A régi jó öregek. (Folytatás.) Lássunk csak példákat mai beszédekből. Szerzőiket nem nevezem meg, mert Gombásí mellé állítva, nagyon elpirulnának. Egy húsvéti beszéd szórói-szóra így hangzik: »I. Jézus feltámadása a sirontúli boldog örökélet felől való reményünk megvalósulásának előképe.* Ez a beszéd egyik (első) része. Ilyen körmönfont stílusban 3 részen át beszél a derék szónok, de bízvást beszélhetne 12 részben, mert úgy sem értené s tarthatná meg elméjében a nép. A »pünkösti rózsák« már természetesen szebbek, mint a húsvéti szentelt víz. »Lássuk azért — igy kerül a sok himes tarka virág közül elő a felosztás — a rózsákat, melyekkel a keresztyénnek a pünköst ünnepét ékesíteni kell Isten dicsőségére s ezeket három csokorba kötöm: r. Zengjetek dicséretet Isten azon szeretetének, melylyel egyszülöttét tinektek adá. 2., Örvendezzetek az örökéletnek, melyre Isten titeket e kegyelmi ténye által meghívott; s aztán 3., Menjetek el és őt ezen szereteteért, melylyel ő minket szeretett, dicsőisétek cselekedetekkel, melyek Istenben és az ő nevében vannak téve.* Kísérelje meg a közönséges emlékezőtehetségű olvasó most, még egyszer átolvasva, elmondani, vagy legalább tulajdon szavaival előadni, hogy mit is akar hát tulajdonkép a szerző? És ha nekem, vagy másnak közülünk gondolkodnunk kell s megtisztogatni elébb a sok sallangtól, hogy láthassuk az eltakart sovány eszmét : egy borjus tehenet lehet jutalmul kitűzni annak a jámbor falusi földműves hallgatónak, ki megmondani képes volna, hogy mit is beszéltünk hát a pünkösti rózsákban ? Ilyen csinált virágok nem valók a mi templomainkba. Pedig ilyenekből áll prédikációirodalmunk jelen termékeinek egy része. A másik rész mélységes bölcseimi irályt majmol, mintha szeretné, hogy filozoftisnak tartsák, kit nehéz megérteni a nagy gondolatok, tömör beszédmód miatt. Lássunk ezekből a nagyképűsködő szörnyűségek bői is: »A lélek és test különböző lényeg, így kezdi egy közönséges egyházibeszéd bevezetését az illető. A lélek ért, itél, okoskodik, beölel elmultat, jelent, jövendőt; a pompájában ragyogó égi testekről, a tünyeményekről, a természeti elemek'alaptényezőiről (?!) ismeretet alkot magának; behat az erkölcsiség szentélyébe, az erkölcs-vallásos élet, átható elevenség (?!) hit, remény, áldozó szeretet az ő édes gyümölcsei; ellenben a test földhöz tapad, tehetetlen. (Mily igazán szónoki ellentét !) A lélek munkássága — mint létele — szakadatlan; a test időközönkint szünetei; mert míg a lélek örökifjú miveleteiben, a testet a fáradalmak, életgondok pihenésre kényszerítik ; alszik a test az álom karjain ;de a lélek, a test aluvásában csodás alakokat, rémképeket, virányos hont, a köznapi életjelenségek mintáit varázsolja maga elé s ezzel bebizonyítja, hogy nyugvás nélküli lévén jellege, az istenség részese s mint ilyen: teremt, alkot, ront; fenséges tehetségei az értelem, okosság, szabadcselekvő akarat fényt árasztatnak reá minden nyomon.« Ily bolcsekedő bakugrások közt fejtegeti azt a rettenetes rébust: Miről gondolkodnak az emberek?* Az a megnyugtató szerzőre nézve, hogy nem egyedül áll e nemben. Gombaszámra tenyésznek az ily fajtájú beszédek nemcsak a gyűjteményes vállalatokban, de önálló munkákban is. Régebben szóltam e kinövésekről e lapok hasábjain »Az irály újabbkori prédikáció-irodalmunkban* cím alatt, példákat mutattam önálló munkákból s gyűjtemenyékből igazolandó, hogy az irály mennyire tévesztett a mai pédikációkban. Az itt felmutatott idézetek is tanúsítják, hogy az ily irályú beszédekkel a prédikáció célját, az épülést, elérni nem lehet, mert az ily nyelvezet a nép előtt érthetetlen. Lássuk már most Gombásiban azt az irályt, melyet a mi népünk megért. Egy rövid exordium-mutatványból már izelítettük Gombási irályát, lássunk egy conclusiót is: Préd. XII. 3 alapján, (Emlékezzél meg teremtődről, míg el nem jőnek az esztendők stb.) gyönyörű prédikáció (23-ik) *az öregek kötelességeiről«, így fejezve be : »Megszólítlak még egyszer titeket, kedves öreg barátaim ! A régi Izrael a munkás hét vége felé két annyi mannát tartozott szedni, mint egyéb napokon, szombatra, a nyugalom napjára. Hasonló szorgalommal tartozunk mi is munkás és fáradságos napjaink vége felé, melyek után felvirradunk az örök nyugalom napjára. Haljunk meg annak okáért mi Ís annyiban a világnak, a mennyiban ez naponként meghal nekünk. Tépjük el a kötelékeket, melyek a földiekhez kötik szíveinket. Ha mi úgy halunk meg, mint kegyes vének, ifjú angyalokul, meg nem lankadó erővel támadunk fel a boldog örökkévalóságra, melyben nem leüzen semmi vénség, semmi erőtlenség ; a hol nem félhetni semmi »gonosz napoktól« és unalmas esztendőktől; mert lészen állandó öröm az Úrnak jobbja felől, mindörökké Ámen.* Az utolsó prédikáció Cselek. II. 37. 38. alapján (Ezeket midőn hallották volna, mondának, mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak 1... »veszitek a sz. lélek ajándékát*). »Egy üdvös pünkösti kérdés«-ről szól. Bevezetése a következő : »A Jézusnak ama hétszer fölszentelt vitéze, Pál apostol, le akarván K, H. írni azt a győzelmi fegyvert, melylyel oly sok ezer lelket hódoltatott a Krisztus zászlója alá, az evangéliumot, az Istennek beszédét: nem elégszik meg azt csak »Isten hatalmának« mondani (Rom. I. 16), hanem egyenesen »lelki fegyvernek* sőt »két élű fegyvernek* nevezi, így írván róla: »Az Isten beszéde élő és ható, hathatósb minden két élű fegyvernél *) s elhat az akarat, az elme s a tagok egybeköttetésének és a velőknek oszlásokig, megítéli a gondolatokat s a szívnek indu'atát (Zsid. IV. 12.). De nemcsak di csérni, hanem forgatni is tudta a Jézus e jó vitéze a lelki fegyvert, az Isten beszédét. Ennek élét érezteté meg Aigrippa királylyal, midőn egy jól átgondolt beszédet tévén előtte, ily vallomásra bírta : Majdnem elhiteted velem, hogy keresztyénné legyek. (Cselek. 26. 28.). Elébbről pedig hivatván magához Félix, római császári helytartó és Zsidóország kormányzója, feleségével Drusillával s mint gyanítható, más fő emberekkel együtt hallgatni kívánván az apostol *) A mi áll a néptanítókra, áll a nép tanítóira is. Lelkészi *) Céloz az apostol a zsidó papok, kétélű, igen éles késeire értekezlet: vajh! mikor jő el a te országod? L, L. melyekkel az áldozatokat szokták feldarabolni.